Puskás Dániel versei

Natasha Barova felvétele

Alkésztisz

Egy nővel tántorgott vissza az izzadtságszagú bajnok.
Bűzlött a bortól,
Arcán sejtelmes mosoly ült.
Örült előre a tréfának:
Lefátyolozott rabnőként ajándékozta vissza barátjának
Haláltól visszabirkózott feleségét.

Mikor meglátta Admétosz az elhunyt nőt,
Csordultig telt rémületével a szoba.
Hazugságai már mind kifutottak szájából, mint fazékból a tej.

Alkésztisz csak állt.
Némán, három napig.

Lehet-e azt szeretni, ki a halálból jött vissza?

Mikor megölelte, hajában még ott bujkált a hullaszag,
Körmei alatt még ott volt a föld.
Mint a sírba, sápadtan úgy mászik az ágyba,
Hüvelye nyirkos, hűvös katakomba.
Hideg kezét hiába simogatja,
Álmából folyton felriad.

Vajon mit mond, ha a harmadik nap letelt?

A madaraknak

Galambszínű szívedet a madaraknak adtad.
Sárszínű szemgolyód,
Mint a diót,
Elvitték a varjak.
Hófehér ujjaidat elhordták a farkasok.
A két hüvelykujj megmaradt,
Mind a kettő megrohadt,
És reggelre megfagyott.

Bartimeus

Sok saru tapodott a porban,
azt sugdosták, itt van a Messiás.
Kiáltottam: Dávidnak fia, könyörülj rajtam!
Rám szóltak, hogy maradjak csendben.
De én nem hallgattam:
Dávidnak fia, könyörülj rajtam!
Ordítottam, mint a részeg,
pattogtak rám az öklök, mint a hideg zápor,
szitkaik sercegtek fülemben, mint a homok.

Aztán elcsendesedtek, mint a vihar a tengeren.

A nevemet mondták.
Bízzál, kelj föl, hív tégedet,
mondta valaki,
és én, mint a rongyos, megtépázott köntösöm,
úgy dobtam le magamról a megaláztatást.
Mit tegyen velem, kérdezte.
Hogy lássak, Mester,
lássak.

Belehasítottak szemembe a nap sugarai.
Láttam valamit,
de már messze volt.
Rohanni kezdtem,
hátha utolérem valahol.

Megjelentek az Irodalmi Szemle 2017/10-es számában.

Puskás Dániel (1990, Hatvan)

Költő.