Géczi János versei

Stacey Lin felvétele

Zsuzsanna

Abból a megvetésből részesülök,
amellyel őt illetik. Osztozom a szégyenében.
Kérdi, milyen a kődarabon átnézni?
Olyan, mint az 54 fokos pálinka, a Vajdaságból?
Kinevet.

A vízpartról kijelenthető,
akad részlete, amelybe érdemes belefeledkezni.
A fény a bozót alá hasal.
Az avarnak a színtől
és a múltjától bomlik ki a misztikája.
S ki ő, akinek, hogy verssorról verssorra lép,
a lába könnyű és kecses?

A séta az eseménysor mellékjelenete.
Azután ott hever csupaszon a kavics formájú,
termetes, pucér alakok között,
a félreeső öbölben, mint aki tudja a befejezést.

Kik körbeveszik, vének,
Zsuzsánnát lesők. Kötény-has,
mellkasra csúszott gyomor, hórihorgas termet
felfúvódott koponyával, tőkesúly heresérvvel,
mi ilyenek vagyunk. Vágyakozóak,
a porondon felsorakozva a haláltáncrendbe.

Az örvény polkájánál nyál,
a hullám tangójánál vizelet csordul.
A kortynyi bor nem egyéb, mint mámora annak,
mi elmúlt ugyan, de emléke él még és éber.
S ő?

Látni szeretnénk ismét, ahogyan
ráhajol a büdös szájakra, félmosolyával
megcsapolja az akut lázat, formás mellét,
a rózsa-metaforát, amelyet
egy szonettbe, ha kedve engedi, behelyez.

Látni szeretném ismét, ahogyan az öböl partján
megtalál egy lukat, fölemeli szeméhez
és átnéz a kavicson.

 
Kavafisz Athénre tekint és Alexandriára gondol

Az egyikük úgy véli, a városban mostanság
könnyebb istenbe, mint emberbe botlani,
a másik szerint annyi a hellén Petronius,
hogy minden héten megszületik
egy-egy újabb Satyricon.
Ha a jótevők és a pártfogók
olykor összefutnak az agórán,
nem csak a régi könyv értékét és árát taksálják,
de idejükből osztanak részt,
miként éhezőnek a kenyérdarabot,
az előjogokkal rendelkező helyiek számára is.
Latolgatják a sorsát a jövőnek.
Akad, akinek módja nyílik a holnap bejárására,
mióta ízléstől ment hősszobrok képviselik a rajongókat
és a szobrok a méretükkel a rajongás fokát.
Kívülem senki sem sejti,
a várost nemsokára elfoglalják a bizánciak,
akik hosszú lábúak, miként a haragtartók,
és éppoly szenvtelenek.
A filozófiai intézetet felszámolja a konkurense,
tanait államellenessé teszi,
ámbár abban nevelkedtek fel
az államot jog szerint képviselők.

A tanárait megvakítja, ha alamizsnából
juttat is számukra a testi élethez eleget,
ugyan a jog helyett művelik
s jól oktatják a retorikát.
A lapos mennyezetek alá
kupolás boltíveket húznak,
bejáratot nyitnak ott a szentélybe,
ahol nem volt ajtó
/és freskókkal befuttatott apszist építenek
a régi elé. Sértetlen semmi nem marad.
Az Akropoliszt eltemeti
a múlttal elvegyített jelen
és törmeléke az egykor magas, fényes égnek.
A szemgolyókat, amelyet elefántcsontból faragtak
rajzolva rá szénnel pupillát
kiemelik valamennyi arcból,
így nem marad mit látni a kariatidáknak.
Úgy tartjuk mától, a szobrok, mint a költők is, vakok.

Kavafisz hazagondol Alexandriába,
ahol azt várják,
ki mer írni a barbárokról.
És Athénról költ verset.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2017/11-es számában.

Géczi János (1954, Monostorpályi)

Író, költő, szerkesztő, képzőművész.