Sirbik Attila: Irodalom és aranyfüst I. / A bácskai terminátor

Marko Slavkovic felvétele

A börtönben kezd verseket írni, meg festeni, azon röhögünk Grujóval, szervezünk neki kiállítást a Stúdióban, valahogy fel kell lendíteni a forgalmat, vagy bezárhatjuk a kócerájt. Magammal viszem a bőrkabátját Hvarra, át a szigetre, abban az évben járok először Ladik hvari kőházának padlásán a temető alatt, segítek rendbetenni, kitakarítani a poros helyiséget, kiegyenesedni nem tudok, kerülgetem a gerendákat, alacsony a tető, ennyi zacskó, ennyi kidobni való kacat, metszem a szőlőt az udvaron. Fehér esernyővel vár a mólón, mikor megérkezik velem a katamarán Split irányából. Akkor még nem tudom, hogy létezik, néhány évvel később nézem meg Zafranović filmjét, az állítólag első jugoszláv erotikus filmet, vagy, hogy ő készítette az elsőt, ebben Ladik játssza a főszerepet, ami beindít nálam valamit, Kitömött Angyal a címe. Ezen bukik ki akkor az író csajom, szándékosan vagy véletlenül, név nélkül küldi el a buddhista mesterének, egy csepeli rajztanárnak, aki visszaír, ez élete legjobb szövege, attól kezdve lejtő, nulla szex, csak a szopás. Semmi lázadás, semmi kísérletezés, mert az veszteséggel jár. Megfeneklenek az ötletek és reakciók, a szándékok és helyzetek kereszteződései meg párhuzamosságai. Stari Gradba buszozok reggel, meg akarom nézni a Biankini palotát, a megsérült Juraj Biankini mellszobrot, amit a híres szobrász Ivan Meštrović készített, abban az időben, amikor még nem ütötte fel fejét a regenerálódás vágya. Az olaszok, majd a németek rendeznek be itt főhadiszállást, azután szép sorban partizán kórház, kis idővel később a Körzeti Kommunista Párt Bizottságának székhelye, nemzeti varró leányiskola, sok évtizedes bomlás, miközben ragállyá lesz az önrombolás. Agyonkuszálódott, összegabalyodott, sodródó nevek. Ebben az időszakban rongálódik szarrá a mellszobor. Az óvárosban séta közben, vagy a kikötőben, annak a kommunista emlékszobornak a tövében, ami mellett kanálisszerűen csordogál a tenger és ad némi hűvöst az eszeveszett hőségben veszem észre a busz csomagtartóján hagytam a kabátot, este azért ilyenkor, szeptember-októberben lehűl esténként a levegő, de ma még éjfélkor is 30 fok van. Fogalmam sincs arról, gondolni sem gondolok rá, miért is foglalkoznék vele, kinek a kabátját adta rám Goran még otthon, ne fázzak a tenger mellett éjszaka ősszel. Aznap mutatja meg, hogyan készül az aranyfüst. Miután elköltözöm a fölöttük lévő lakásból, Mirko költözik oda, az ikonkészítő Goran családja fölé, az a Mirko, aki minden alakalommal eltűnik, elkóborol, egyedül akart-e lenni, amikor velünk tart kombival, valamelyik turné alkalmával, nem tudom, de mesélik, hogy egy alkalommal, télen indul el gyalog, át a befagyott palicsi tavon, valahol el lehet vékonyodva a jég, beleesik, kimászik, úgy vizesen, félig fagyott pulóverben, kabátban jelenik meg egyszercsak Szabadkán egy buliban, mert a többiek már rég visszaértek, nem tudták hol lehet. Később abba hal bele állítólag, hogy szar kaját eszik egész életében, a virsli, meg a konzervek küldik másvilágra, spórol, hogy vehessen saját lakást, elköltözzön az anyjától, ne figyelmeztesse végre senki, vigyen kulcsot, ha elmegy otthonról, de addigra már túlságosan hozzászokik az anyáskodáshoz, bármennyire is dacol ellene. Büszke függetlensége kezd valamiféle zárkózott önzéssé válni. Mindig arról beszél, hogy a szabadkai -60-as, 70-es években született alter generáció egyik alapvető jellemvonása a paranoia. Ezért tud underground maradni, és ezért hal bele a nyilvánosságba, mert a köreit folyamatosan szűkíti, a népszerűséggel meg nem tud mit kezdeni. Egy ideig működik, de aztán bedarálja, kicsinálja végérvényesen. Goran még fiatalon kapja ajándékba Marinkótól azt a bőrkabátot, akkor még ő sem tudja, hogy egy napon híres mészáros válik belőle, hírhedt sorozatgyilkos, aki részben az Arkan nevével fémjelzett Szabadkai Halálkommandó nevében, időnként pedig saját zsebre dolgozva, bérgyilkosként húzza meg a ravaszt. Később, miután Magyarországon telepszik le és követi el az emeberéleteket követelő bűncselekményeket és miután bebörtönzik Szegeden, elkezdődnek a találgatások, bizonyos elméletek szerint feltételezik, hogy a tetteseknek, Marinkónak és társainak vagy éppen egyes áldozatoknak valamilyen közük van a titkosszolgálatokhoz. Ezt a verziót még a sajtó sem zárja ki, tekintettel a kényes ügyként kezelt fegyverkereskedelemre, az egyéb illegális üzleti forgalomra és a hírszerzésre. Az üzleti kapcsolatok persze, amelyeknek véres epizódjai a gyilkosságok, a titkosszolgálat bekapcsolódása nélkül is eljuthatnak a politikai befolyással rendelkező körökig, és manipulálhatják a nyomozást. De ki tudja tényleg ennyire fontos alak-e ez a kifejezetten rosszul, délvidéki terminátornak csúfolt alak, sohasem törődik a mások iránti kötelezettségeivel. Irányelve az erkölcsi miniatürizálódás.

Sirbik Attila (1978)

Jugoszláviában született. Élt Szabadkán, Rovinjban, Pécsett, Prágában, Csantavéren és Újvidéken. Požarevacon volt katona. A Symposion c. művészeti folyóirat főszerkesztője. Első regénye St. Euphemia címmel jelent meg a Magvető és a Forum közös gondozásában.