Csehy Zoltán: Irodalom és izom I.
Alagi Mihály felvétele
Galilei Pisában
Ahogy Galilei a ferdülő pisai toronyból
ledobta a paradicsomot (12 dkg) és az ágyúgolyót (22 kg),
ledobta a mélybe a szavakat is,
nem számít, hány betű, hány hang,
összetett vagy tőszó,
ősi vagy idegen,
egyszerre zuhannak alá,
mert a tömegvonzáshoz nem csak
a (nyelvtörténeti, poétikai, metaforikus) távolság tartozik,
hanem a földgolyó és a hulló (szó)tárgy tömege is,
a golyóé, a paradicsomé, a szavak súlyáé,
emberi érzékkel nem lehet érzékelni
a (költői és tudományos) becsapódások közti különbséget,
a tömegvonzás független az anyagtól,
egyformán csapódnak bele ennek a versnek a szövetébe,
a tárgyak a mindenkori szóba,
csak a kar izma érzi, amíg tartja az ágyúgolyót,
amíg tartja a paradicsomot,
amíg kiméri, hogy
egyeszerre ejtse el azokat, hiszen
az emberi fiziológia szempontjából hogy is lenne mindegy,
hogy az egyik szó 22 kg-os,
a másik meg csak 12 dkg?
Csehy Zoltán (1973, Pozsony)
Költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, a 2018-as Csáth Géza-díj nyertese.