Kukorelly Endre: A felhő, a felleg és a fodor

Néz kifelé az ablakon. Nézi a
felhőket. Félrecsavart fejjel. Ahhoz félre kell
fordítania a fejét. Vagy a széket
elmozdítani. De nem fordítja el a
széket, az mégis túlzás volna. Butaság.
Nem baj. Butaság, ezt így nem

gondolja át. De hát attól még
butaság. Most meg kell csinálnia, ami
előtte van. Meg kell oldania. Megcsinálni
a házifeladatot, azért ül így. Azért
ül itt, nem pedig, hogy a
felhőket bámulja. Ahogy mozognak a felhők.

Egyik szinte rohan, közben folyton komikusan
változtatgatja az alakját. A másik nem
rohan sehova, ugyanolyan marad, ugyanott marad.
Egy ideig biztos. Mindjárt este van.
Vonulnak a felhők, olykor kisüt. Süt
a nap, kitakarják a felhő, megint

mindjárt kisüt. Észreveszi, hogy megfájdult a
nyaka. Már jó ideje ül itt
ebben a helyzetben, szinte derékszögben fordított
fejjel. Zárva az ablak. Két üveglap,
ha megmozdul, így mozgatja magát előrehátra,
picit mintha hullámoznának a felhők.