Gyurász Marianna verse

Szymon Burza felvétele

Un film divin

Még puha csontú voltam és
formálható, az anterior
kutacs a varratok között még össze sem forrt, mikor már a történeteiddel
(amik jórészt a sarki videotékából származtak)
tanítottál válaszolni a világra, képekkel, hangokkal,
színekkel és emelkedő-ereszkedő dallamokkal,

a nyelv valahogy szinte lényegtelen volt:
a fonológia is zenévé vált
és ebben a korban tanultam meg
először, hogy nem életünk, hanem cselekményünk
van, és remélhetőleg karakterfejlődésünk,

később szavakká álltak össze a hangok és nyelvekké szűkültek,
ez szigorúbb rendszer volt, de komplexebb önkifejezésre tett képessé:
és a nyelveken megtanultam, mit jelent
az entrópia, az elektromágneses sugárzás,
a megállíthatatlan, ám megérinthető
evolúció; ekkorra a varrataim közül eltűnt a
lágy horpadás, és a hosszú csontjaim sem
nőttek sokkal tovább;

újabb történeteket
mutattál, már nem a videotékából, és ezekből
egyre inkább azt tanultam,
amit nem lehet megérteni: az irányok és célok hiánya vagy hiábavalósága felkavart
(valaki meggyes pitét és kávét rendelt a sarokban,
vörös körvonalú ajkak nevettek velünk, rajtunk, vagy nem is nevettek,
de végül mindenki meghalt),

és elkezdtem belefáradni;
ilyenkor a csontok már csak kóros irányokba nőnek,
egyre több film gyűlik a mappába, amelyeket én szeretnék megmutatni
neked, erőlködöm, üzenetekkel
zsarollak, és mikor beszélek hozzád, arra gondolok, ezekből
talán még te is képes volnál újat tanulni;

de nem tudok hatni rád,
visszafelé nem működik a befolyás,
az idő, a fejlődés, a lánc szintézise: az egyik oldal mindig süket,
az egyik felület mindig sötét,
és valahol épp megszületik a gondolat, hogy ugyanazért, amiért
egyikünket sem keresett még soha odaátról senki.

Gyurász Marianna (1991, Révkomárom)

Költő, író, molekuláris biológus.