Pauljucsák Péter versei

Arnold Eszter felvétele

EPIFÁNIA

Évtizedeken kelek át
ölemben a félelem édes jázminillatával,
mire egyáltalán észreveszem,
hogy egy névtelen teremtmény vergődik
a szilánkosra tört árnyak közt
valahol bennem egészen mélyen.
Nem hiszem, hogy átjuthat,
mégis élelmet hagyok kint a
mellkas mennyboltjánál és várom,
hogy kimerészkedjen a fényre.
Végül megérkezik és krátert üt,
elhúzódik lábától a tenger,
csak egy darabot hagy a Napból,
így a villanás töredezett krómfényében nézem,
ahogy a mederbe gyűlt savas vízből iszik,
és eloltja égő szárnyát.
Mikor magához húz csápjaival,
arra gondolok, angyal is lehetett volna.

TISZTÍTÓ, TALÁN

A tükrök mögött
egy nyugtalan város alszik.
Kutyák csaholnak, röhögő gyerekek
dobálják közéjük az éjszakák petárdáit.
Időszakos robbanások görbítik
a felszín lemezét, önmagába hajlik,
térdét karolja, félig nyitott szeme
tükör egy tükörben.
Egy napon elégek ezen a településen
a magamhoz édesgetett tüzektől,
és a hamut kívánságom szerint az
éjszaka trágyájába szórják.
Emlékek párnáján alszom,
hogy az örökkévaló sistergés
bábeli szavaira ébredjek,
és csak a lángokban álló városok
illata hoz nyugalmat,
amit a szél puha tenyerével
a tükrökön átemel.

PARADOX PRESPEKTÍVA

Felfelé mászok egy lépcsőn,
nem sejtem, hogy Escher tervezte.
Szürke érzésem van, egy puha bőrű,
büdös öregember, kerekesszékben ül,
és senkit sem lát, aki a levegőre tolná.
Az utóbbi hetekben megőrjít a gumikerekek
monoton nyikorgása, a refluxos krákogás,
hogy éjszakánként azon őrlődöm,
hová ürítheti bennem a köpeteket.
Hét kiló alatt két hónapot fogytam,
kapaszkodok egy tömbház fokain,
de azok újra-, újra-, újrakezdődnek,
végtelenített műfogsoron
lépkedek egy penészes szájban.
El kell, hogy érjek a tetőszinti lakásig,
az avas hálószobáig, ahol leroskadok végre
a kikészített tolószékbe, és arcomra húzom
egy vénember undorodó, vádló tekintetét,
hogy magára hagytam, mint valami
takargatott, hámló, szégyenteljes érzést.

Pauljucsák Péter (1983, Sárospatak)

Pszichológus, költő.