Baranyai Dóra: Irodalom és szakrális építészet IV.

Arnold Eszter felvétele

A szentélykörüljáróig

A prágai Szent Vitus-székesegyháznál
először két hónappal azelőtt jártam, hogy építeni kezdtünk.
Legutóbb két hónappal azután, hogy beomlottunk –
régóta dohosodott a tetőszerkezet.
A törmeléktől meg kellett tisztítanunk a teret,
hogy a középkori alapokra olyat teremthessünk, ahova gyónni,
elragadtatni járunk.

Valami mindig takarja a város ékszerét –
épületek, fák, sehonnan sem szemlélhető egészben.
Alacsony boltívű alagutacskán kell átmenned,
hogy beláthasd az impozáns homlokzatot,
így legalább a fényárra foghatod
a torlódó, szenteltvízzamatú könnyeket.

Másodszor jönni jobb. Két személynek veszel
– nem nézed, mennyiért, de ezúttal már
a szentélykörüljáróig jegyet.
A terméskőzsongásba másodmagaddal lépsz,
a vitrázson átdereng kételyed.

Mi lesz majd, ha megszokom
a katedrálisok belső terének tágasságát,
a tömjénillatú kriptahűvöst,
a mindenhonnan rám támadó fényt.
Mi következik, ha a diotimai szépségidea
manifesztumán is túlteszi magát az ember,
mi több, megunja szemével követni
az ég felé nyújtózó ablakokat,
nyűggé válik a látvány befogadhatatlansága.
Fáradt fényképezőgép-kattintás váltja fel
a kipréselődő lélegzetet.

Mi lesz akkor, ha a rajongás
kikopik, akár egy kültéri freskó.

Viszek magammal valakit,
aki nem szokta meg a katedrálisok
barlangszerű hatalmasságát.

Baranyai Dóra (1999, Vágsellye)

Költő, jelenleg a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója.