Korsós Gergő versei

Liam Moody felvétele

 

Űriram

 

Tegye le a gépet,
szálljon le a Violinon!

Kapjatok el,
nyögöm vissza nyelvükön,

és máris üldöz rendészlények bősz hada,

de a jó hajós
(én)

45 fokkal jobbra,
egyenest a Vangel-övbe hajt,

szűk lukán átsuhan,

éles kanyar,
négyesbe tett jurgányhajó,
kiengedett dinamitok,

még négy másodperc,

három,

kettő,

(azt mondják,
a véglénybél-csillogás)

egy

(egészen gyönyörű!)

és

és

BUMM!

 

Favágó-vallomás

 

Nyolc
hónapos gyereksírással csinálják.

Senki sem kivétel.

A hanghullám
nyolcadik hónapja:

lézerszint.

Majd egyre gyengül,
harminc-
évesen vajazókés.

A legtöbb favágó harmincéves,
de vajazókéssel még nem.

Csak én, tíz évig.

De megérte,
mert bebizonyítottam,

hogy a globális
csecsemőfelhasználás
senkinek sem jó.

Jó lenne,
ha látnák,
ha megértenék
a titkot, a kicsiny csodát,

hogy

a vajazókés
szívében egy fénykard lapul.

 

Vászonátok

,,Ki vagyok én? nem mondom meg”
(Petőfi Sándor)

 

Mi vagyok én?

Pálcika-
tehén, zsiráf, csalogány.
Kék ló vak szeme,

szörnyeknek szánt nyalókán.

Tikkadt
kövek maszatja a koszban.
Semmi egyenes…

*

S hogy
mi lennék, ha kérdezed?

Halászlé,
fényesre sikált hajópadló,
szamojéd kisgyerek.

Csend-élet, alma, mag,
úgy szépen, igazán…

De
gyászdalt nyerít már az ég:
festőm jön — befejez,

és nem leszek más,
csak egy furcsa szürreális:

pálcika-
tehén, zsiráf, csalogány.
Kék ló vak szeme,

szörnyeknek szánt nyalókán.

 

 

Korsós Gergő (2000, Szekszárd)

Költő, az ELTE BTK germanisztika alapszakos hallgatója.