Ágoston Tamás versei

Urbantristesse felvétele

 

Attila

 

Szántó Judit mondatainak felhasználásával

 

„Kelj fel, Attila.” „Még öt perc.”
„Kelj fel, mert lehúzom rólad
a takarót.” „Szörnyeteg vagy
Judit.”„Én?” „Te”. „Ha nem kelsz

fel rögtön, kiborítalak
az ágyból.” „Látni szeretném.”
„Jó.” „Menj innen! Nem hallod? Én… ”
„…” „Te szajha, most megfojtalak!”

Barna szeme vérben forgott,
telt szája elfeketedett,
míg görcsösen szorongatta

Judit nyakát. Judit hörgött,
nyöszörgött. Nem védekezett.
Csak sírt: „Szegény Attila, szegény Attila.”

 

Liba

 

A kezem monoton, ideges
ritmust kalimpál az Elmű
számla és A félkegyelmű
között az asztalon. Heves

zokogás tör rám hirtelen.
Kínoz megint a gondolat,
nem lennék-e most boldogabb
Bastiában, mint Szegeden.

Két éve a tengerparton
letérdelt elém egy vallon
pincér, s megkérte a kezem

a vadregényes Korzikán.
Mit evett egy ilyen libán?
Mért mondtam, hogy nem szeretem?

 

Tamara

 

Míg Petri György verseit olvasgatom
a strandon, feleségem, Tamara,
egy fiatal DJ-vel kavar a
hétvégén, valahol a Balatonon.

Éget a nap. Széles, bronzbarna hátam
Kinga keni a napernyő alatt,
az új barátnőm. Ízletes falat
lesz a holdfényes hálószobában.

Tudunk egymás random kalandjairól.
Tudjuk: kivel, miért, hogyan, mikor.
Tamara az egyetlen barátom.

Nem mérgez minket kölcsönös hazugság.
Ismerjük egymás természetét, jussát.
Összeillünk: mint a láb s a lábnyom.

 

Szingli

 

A perselyt nézem, mint egy vécésnéni,
míg szuszognak a szorongó hívek.
Láttam itt a múlt héten egy hímet.
Jó lett volna vele számot cserélni.

A megrettent szentek freskói előtt
vakságért könyörög a sok zombi.
Félek, hogy meg fogok zavarodni,
ha nem találok egy szorgos szeretőt.

Negyven éves vagyok. Még mindig szingli.
Nem tudok már a szerelemben hinni.
Előttem fiatal párok ülnek.

Csábítás. Csalás. Hazugság. Erőszak.
A tapasztalatok összeadódnak.
Csömört érzek. Hányinger kerülget.

 

Csorda

 

„…ilyen ember a mi államunkban nincs,
s nem is szabad lennie.”
Platón: Az állam

 

Kábultan ténfergek a szigeten, mint egy
turista. Rejtett kamerák figyelnek.
Régen határozottabb voltam s teltebb.
A bíró azt mondta: itt én is… Már mindegy.

A tengerparton üres sátrak csattognak
a lázas szélben. Ritkán járok arra.
Kezemben göcsörtös, savanyú alma.
Sovány vagyok. Nem tudom, mit eszem holnap.

Milliók nézik a televízióban,
hogy pusztul el az utolsó költő szótlan,
bölcs vezérünk irgalmas parancsára.

Tengek-lengek, mintha nem is éltem volna.
Hátam mögött sündörgő vaddisznócsorda.
Az egyik rám vicsorít. Már zabálna.

 

 

Ágoston Tamás (1985, Mezőkövesd)

Debrecenben filozófiát tanult. Egy ideig Németországban élt. Két verseskötete jelent meg eddig a Napkút Kiadónál: A repülés kezdetei 2017-ben, A visszaalvás művészete 2019-ben.