Kószei Harugumi versei
INDULÁS ELŐTT; ALLEGRO ASSAI; ILYENKOR; FENYŐ AZ ESŐBEN (versek, Mészáros Tünde fordításai)
INDULÁS ELŐTT
Menetjegy, ah. Itthagyott a
tavalyi fagy. Szállongsz hajléktalan.
Lettél emléktelen. Hát én?
Nehéz? Én? A kalauz
kesztyűje horizontom fedi.
Fehér, persze. Milyen lenne.
Zölden világító számok.
Délután vonaton Oszakába.
Hát te, rozsdád késésben pergető?
Lábamhoz leborulsz
újra
béledet ontani lágyan?
ALLEGRO ASSAI
Samiszen távoli hangja
a légkondi hullámain.
Kockamintás kamaszlányka piruettje
az áruház bejáratánál.
Nem, nem fordulok hátra.
Potyába megy mind a vihogás.
Nem fordulok hátra,
ebben a városban nem.
Sárgult házfalak, Sindzsuku,
napi hányezer írásjegy villan át
e mindignyitott szemeken!
Tudom, mi várható,
tudom, itt
hátrafordulnom nem kell.
Nem sújt le kellőképp
a képernyőkön futó semmi hír.
Leányfuvallat. Ellátni szinte
a részleg végéig.
Hátratúrom a hajam.
Mosolyogjak? Nem értené, mi
csikland oly nagyon a koto-citerának
vállfák fölött Mozart zongoraversenyébe
gabalyodó hangjain.
ILYENKOR
Megint tavasz liheg a
városra,
és megint Sibuja felől.
Tavaly ilyenkor
sétáltunk a
Nidzsúbasi-hídon.
Összerezzenek,
mint mikor
pénztárgép csörren,
és kábultan
kérdem:
„Kártyával fizethetek?”
FENYŐ AZ ESŐBEN
Görbedten baktatunk Gion szűk utcáin,
várjuk az esti esőt.
Mintha ki lennél festve,
úgy rezegteted
pillád.
Kutya vonít fel valahol.
És nekem eszembe jut
Kijomizudera meredek temploma.
Előveszed csepp, rózsaszín telefonod.
A kezedben csak tamagocsi vagyok,
hiába lépdel
bennem
oly figyelőn éjjeli szerzetesem.
Szántja gereblyéje a
kis fehér kavicsot. Hallom.
Nem vagyok többé elküldött üzenet,
felvillanó képernyő,
digitális szamuráj
szimulált palota teraszán.
Már nem vagyok
ott.
Háromdimenziós lettem újra,
tömegem megadón vonszoló.
Három: világodban a
szükségesnél
eggyel több dimenzió.
Átlépdelem magam még egyszer, vigyázva,
belégzés, jobb láb, kilégzés, bal.
Háztetők, esti eső.
Kedélyem csörömpölő játékgépek
fölé boruló fenyő.
A szövegeket közreadja: Macsovszky Péter
Mészáros Tünde fordításai
Kószei Harugumi (1972) japán költő, a Kugiri (Szünet) nevű multimediális csoport képviselője. Első kötete, a Piano no sunkasúto (A tavasz zongorája) 1993-ban jelent meg. Azóta tíznél több könyve látott napvilágot, melyek közül a Togucsi no konpaku (Szellemajtó, 1997), a Szutoringu (Húr, 2001), a Neko no fogu (Ködmacska, 2004) című verseskötetek, valamint a Tatemono (Épület, 2008) című horrorisztikus hangvételű lírai regény aratta a legzajosabb sikert. Stílusára érezhetően rányomja bélyegét a cyberpunk költészete, ezt azonban kreatívan ötvözi a hagyományos japán irodalmi elemek ironizáló rétegezésével.