R. Nagy Krisztián prózája

pinkbutterfly felvétele

Thanatophobia

A doktorok sokáig azt mondták, téveszmés elmebaj, gyógyszerekkel csillapítható, terápiával javítható. Kezdetben elhitted, gyerek voltál. Tinédzserkorodra rájöttél, a felnőttek is tévedhetnek, és egy ideig semmit nem hittél el nekik.

Gyerekkorodban Somniphobiaként diagnosztizálták a problémádat. Sokáig azt hitted, lustaságból vagy hozzá nem értésből, de később eszedbe jutott: gyerek voltál, nyilván nem tudtad rendesen kifejezni, mit is érzel. Fel sem fogtad teljesen. Nem emlékszel már, pontosan hogyan írtad le a dolgot, de sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a félrediagnosztizálásod legalább annyira a Te sarad, mint az orvosoké.

A kérdés, hogy az elfogult véleményed arról, hogyan rontották el az életed, tényként rögzül-e az emlékeidben, vagy később képes leszel visszaemlékezni és elfogadni azt, hogy talán Te is lehettél hibás. Elvégre az évekkel ezelőtti Te egy teljesen más személy volt: mások pedig rendre hibáznak.

A tegnapi Te is egy teljesen más személy volt. Somniphobia – félelem az elalvástól. Így értelmezték, amit mondani próbáltál. Azonban nem az alvástól, a haláltól féltél. Thanatophobia. Valami a kis kilencéves agyadban elromlott (vagy épphogy megjavult), és tudtad, amikor elalszol, meghalsz. A következő nap egy másik, az előzőhöz ugyan hasonló, de mégis új tudatot szül a tested.

Amikor egy programot futtat a számítógéped, lassan, de biztosan apró problémák merülnek fel. Minél összetettebb a program, minél tovább fut, annál több hiba jöhet elő. Csak idő kérdése, hogy felhalmozódjanak, és a program működésképtelenné váljon. Ilyenkor az IT-szakember azt mondja: kapcsold ki, kapcsold be újra! Alaphelyzetébe állítod a programot, majd betöltöd, ami elég fontos volt ahhoz, hogy elmentsd.

A Te esetedben nincs kézenfekvő módja az újraindításnak. Olyan hihetetlenül bonyolult szerkezetről van szó, annyi kémiai reakció megy végbe benne, hogy minden nap, sőt minden percben feltűnik egy-egy aprócska hiba. Halmozódnak. Öregszünk, aztán meghalunk. Ha szerencsések vagyunk, a fele génállományunkat továbbadtuk addigra a gyermekünknek, és – megosztva velük a tapasztalatainkat – mindent megtettünk, hogy elmentsük azt az információt, amit fontosnak véltünk.

Elalszunk, restartolunk. Feladjuk az eszméletünket, hogy visszaállíthassuk a tudatunkat hibamentes állapotába. Elmentjük, ami fontos volt a napból, aztán meghalunk, hogy a testünkbe születő következő generációs Te kicsit okosabb lehessen.

Gyerekkorodban azt mondták a felnőttek, beteg vagy és félned kell, úgyhogy féltél.

Tinédzserkorodban úgy gondoltad, mindenki hülye, hiszen, nem látják a létezés nagyszerű mechanikáját. Minden így működik – az evolúció, a civilizáció, az emberi test, a számítógépek. A dolgok öregszenek, meghalnak és valami új veszi át a helyüket.

*

Itt tartok most. Lassan éjfél, a tudatom funkciói érezhetően romlanak. Hamarosan meghalok. Rövid életem egy nagy hányadát arra szántam, hogy mindezt leírjam neked. Hogy rögzítsem a gondolataimat, amiket fontosnak találtam. Mert ugyan mindebből tovább tudok adni valamit a holnapinak, ő pedig a holnaputáninak, és így mehet ez még egy darabig, de a láncolat egyszer majd megszakad. Lehet, tévedek, és nem látok valamit, amit majd Te látni fogsz. Lehet, hogy Te, egy sok évvel későbbi generációm, nem gondolod majd mindezt lényegesnek. De nem számít, hiszen már rég halott leszek.

R. Nagy Krisztián (1991, Dunaszerdahely)

Budapesten él, az ELTE bölcsészkarán végzett, prózát ír. 2017-ben jelent meg első novelláskötete, Szúnyog a negyedik falon címmel.