Rácz Boglárka regényrészlete

Natasha Barova felvétele

Fölfeslik valami a kéken át
(regényrészlet)

Anyánk nem nyitott saját szalont, két háztömbbel odébb kezdett dolgozni egy szűk, alagsori helyiségben. Ott álltunk Kisbékával a Hajvágás és Hajfestés feliratú tábla alatt, és megpróbáltunk boldognak látszani, miközben ő a vállunknál fogva irányított minket a lépcső felé. A levegőben a hajfestékek szúrós szaga a pincék nyirkosságával keveredett; mélyen beszívtam, mintha anyánk új munkája felszabadulást jelentene mindhármunknak. A helyiségben hatalmas plakátokon festett hajú nők, félig eltátott szájjal néztek maguk elé, egyikük sem olyan világos szőke, mint Elíz, hiába fürkésztem, hogy aztán rámutassak határozottan, nekem az ő haja tetszett a legjobban. Kisbéka a színmintákat tanulmányozta, anyánk elégedetten nézett körül, mintha először látna mindent, pedig akkor már hetek óta itt dolgozott. Érzem, hogy mondanunk kellene valamit, de nem megy, aztán már nem is kell, mert megérkezik anyán kolléganője, milyen helyesek a lányaid, mondja, csak nem ti is fodrásznak készültök, fordul felénk, majd ránk kacsint. Kisbéka elfordul a színmintáktól, Karolina festő lesz, jelenti ki, én elvörösödök, a kolléganő arckifejezése egy pillanat alatt megváltozik, talán a meglepettség, a döbbenet ütközik ki rajta, a lányoknak lassan menniük kell, hallom anyánk hangját valahonnan a távolból, indulunk, válaszolom, a keskeny lépcsőn fogom Kisbéka kezét, majd mikor kiérünk, rákiabálok, hogy máskor soha többet ne mondjon ilyet, főleg ne idegenek előtt. Kisbéka megsértődik, lemaradozik, én nem nézek hátra, és nem is változtatok a lépteim sebességén. Otthon újra előhozakodik azzal, miért nem költözünk Gusztávhoz. Mert Gusztávnak ott van Kate, válaszolom, nekünk meg itt van az anyánk. Türelmetlen vagyok, de nem mondhatom el neki, hogy hetek óta attól szorongok, hogy Kate miatt minket teljesen elhanyagol. Aztán legbelül kimondom, nemcsak elhanyagol, hanem lassan el is felejt. Három héttel később Gusztáv újra telefonál, hazarepül egy hétre és magával hozza őt. Anyánk az új hangszínén lelkendezik, Kisbéka félbehagyja a vacsoráját. Hűtőajtócsapódás, nejlonzizegés, a szobánk ajtaja a szokottnál hangosabban csukódik, mikor Kisbéka bevonul. Utána kellene menned, mondom anyánknak, ő még mindig lelkesen magyaráz, végül én megyek utána, befekszem mellé a keskeny ágyba, mire kitalálom, mivel vigasztalhatnám meg, már békésen, egyenletesen szuszog.

*

Kate érkezését a szomszédok is figyelemmel kísérik. Üveges néni virágokat locsol a körfolyosón, közben állandóan a lépcső felé pillant. A föld nem bír ennyit magába szívni, lassacskán tócsa gyűlik a cserepek között, nem veszi észre, egy kicsit még önt is rá, mi a konyhaablakból nézzük Kisbékával. Hello Kate, my name is Gréta Nyíri, nice to meet you, ismétli el Kisbéka, amit tegnap tanítottam neki. Én továbbra is Üveges nénit nézem, Kisbéka újra el akarja mondani az angol szöveget, nem kell megismételned, tökéletes volt, dícsérem meg. Nagyjából egy órával később érkeznek, mindenki feszült, Kate zavartan mosolyog, anyánk a szoknyáját simítgatja, nem volt ideje kivasalni, kora reggeltől a lakást takarította. Mire felébredtünk, már mindent elárasztottak a súrolószerek és szivacsok, a műanyag lavórban gyümölcsillatú lé habzott, felajánlottam, hogy majd én felmosom vele a lakást, de anyánk meg sem hallotta. Gusztáv mond valamit angolul Kate-nek, ő bólint és elmosolyodik, Kisbéka végül egy szót sem szól, én meg arra várok, hogy Gusztáv kezdjen bele valamibe, bármibe, csak ne kelljen itt állnunk az előszobában úgy, mint amikor a véletlen összesodor néhány idegen embert. Kate egyszerű lánynak tűnik, vállig érő vörösesbarna haja a füle mögé simítva, a tekintetete kicsit Kisbékáéra hasonlít, talán mélyebb zöld, mint a tenger, amelyben Gusztáv megmártózik néha, míg én a medence partjáról fürkészem, vajon tényleg eltűnt-e a bolygóról az összes ember. Mesélek Kate-nek a szalonról, mondja Gusztáv az asztalnál, miközben anyánk megterít. Attól tartok, nemsokára azt is szóba hozza, hogy festek, jobban mondva festettem, de anyánk szalonja, ahogyan Gusztáv nevezte, mindennél érdekesebb. Anyánkat évek óta nem láttam büszkének, nem tudhatta, hogy a szalon egy éven belül kénytelen lesz bezárni, mert a forgalom hónapra hónapra csökken majd. Kate a szalon szóra ismét Gusztávhoz fordul, ő pedig rögtön tolmácsolja, hogy kicsit igazíthatna az ő haján is, elég lenne, ha állig érne, és a frufruja is túl hosszú. Megoldjuk, mondja anyánk, aztán megsimítja Kate haját, mintha máris neki akarna látni a vágásnak. Anyánk haja is vállig ér, és az őszülő szálak sötétbarnává változtak a kolléganője keze nyomán, aki egy eseménytelen délelőttön az ő haján gyakorolta a festést. Kate jelenlétét könnyű megszokni, észrevétlen mozog köztünk, mégis otthonosan, belakva mindent, ami hozzánk tartozik. Kisbéka csak a második napon szól hozzá, jobban mondva Gusztávhoz, hogy tolmácsolja, nem hallotta, miről beszélhetnek, Kate folyton mosolyog, aztán összekészülnek, Kisbéka odaszól, velük tartok-e egy olyan helyre, ahol különleges fák meg növények vannak, nemet intek, azt akarom, hogy legalább egy kicsit kerüljenek közelebb egymáshoz. Én anyánknak segítek, Gusztáv szobájába viszünk pár melegebb takarót, ősz van már, esténként csípős a levegő, a fürdőszobapolcot pedig teljesen átrendezzük, hogy Kate dolgai is elférjenek. Néhány tégely arckrém, kézkrém, különleges illatú sampon, egy semleges színekből álló szemhéjpaletta. Elíznek is volt ilyen, csak harsányabb színekkel. Amikor anyánk nem figyel, kipróbálom Kate palettáját. Éppen csak csillog picit, félig lehunyt szemmel nézem a tükörben, aztán lemosom, de a csillámok egy része ott marad, hiába dörzsölöm egész nap, izgulok, vajon észreveszik-e. Gusztáv, Kate és Kisbéka hamar lefekszenek, én anyánkkal a tévé előtt ülök, kikapcsolhatjuk, mondja egy idő után, beszélgetni is lehet. Anyánk a régi hangszínén mondja, talán csak fáradt, a mozdulatai is lassúk, vontatottak. Kora reggeltől Kate érkezésére készült, hogy bizonyítson Gusztávnak, hazahozhat bármilyen jómódú családból származó lányt, ő meg tudja mutatni, hogy mi sem vagyunk sokkal rosszabbak. Anyánk a szalon óta mindenkinek bizonyítani akart, Kate-re pedig valósággal rátelepszik az itt töltött ideje alatt. A reggelinél frizuraötletekkel traktálja, délután magával viszi, hogy aztán kielemezze a barna szín összes lehetséges árnyalatát, Gusztáv eleinte készségesen fordít, aztán amikor elindulnak a repülőtérre, látom a tekintetében a megkönnyebbülést.

*

Mire Kate és Gusztáv újra meglátogat minket, anyánkat már nem lelkesíti annyira a szalon, hiába igyekszik megtartani az elevenségét, ő is tudja, hogy ez már nem a sajátja. Gusztáv nem veszi észre, én szeretném, ha észrevenné, hogy úgy osszuk el egymást között a szorongást, mint régen a tízórainkat Elízzel; ha csak pár falattal is, mindig nekem jut a több. Elíz azt mondta, így igazságos, aztán ráérősen elmajszolta a saját részét. Anyánkat elfelejtem, ha Gusztávval vagyok, Elízt is, szorongani lehet bármikor. Az utolsó itt töltött napukon múzeumba megyünk, elképzelem a vonalakat és formákat, olyanok, mint amiket Éva nénivel láttunk, csak ezek elérnek a mérhetetlenségig, visznek magukkal, jelt adnak, tartanak valamerre. Kate szerint nem lesznek vonalak, halkan mondja, mintha titok lenne, oda is hajol, hogy csak én halljam, szanko, formálja a szavakat, én pedig bólintok, holott semmit sem értek az egészből. Szanko, ismétlem magamban, miközben Gusztáv után indulunk a homályos kiállítótérbe, én középen, Kate utánam, ilyen érzés lehet egy elhagyatott tájon járni, vagy kisétálni a gyerekkorból. A Holdon járni, figyelni egyedül a földrészeket, megjegyezni azt a pontot, ahonnan muszáj engedni a súlytalanságnak. Vonalak tényleg nincsenek, csak sötétség, sokkal sűrűbb, mint amilyet ismerek. Aztán mégis van más is, egy fénycsík, Gusztáv mutatja, onnan tudom, hogy valós. Ketten nézzük, Kate távolabb áll, csak akkor csatlakozik, amikor Gusztáv int. Szanko helyett azt mondja, sled, talán elfelejtette, hogy már megprólta kimondani magyarul. Sled, mondom én is, közben arra gondolok, vajon látni-e egyáltalán a Holdról a földrészeket. Napokig is eltart, mire megtudom. A fénycsíkban egy pici szánkó jár-kel, elhatározom, hogy innentől csak ezt a szánkót nézem, Gusztáv távozásán kívül úgysincs hátra semmi. Anyánk lassú, vontatott mozdulatai, Kisbéka éles tekintete, a madáremberek olajosan fénylő szárnyai. Ismerem mindnek a jelentését.

Rácz Boglárka (1986, Losonc)

Író, költő, tanár.