Leopold Morh meséje

Liam Moody felvétele

Pávamese

Fiam, hunyd le szemed és hallgasd a mesét: az istenek kőrisligetében élt régen egy tigris és egy páva. Nem volt az erdőben rajtuk kívül semmilyen állat. A tigris naphosszat hevert egy óriás kőris tövén a pávát lesve, aki hol a fa árnyán szedegette csőrébe a magokat, hol fent bóbiskolt a legtetején. Akkoriban a páva még egészen közönséges kis madár volt, termetre majdnem akkora csak, mint egy feketerigó. A nyaka se volt hosszabb a rigókénál és a verebekénél, színre pedig egészen olyan volt, amilyennek a legközönségesebb madarak lenni szoktak: hasa szürkésbarna, a többi része barnássárga színű, akárcsak a kőris száradó levelei. Nem volt még se díszes farktolla, se tollkoronája, de lépte könnyed volt és gyors a röpte, így aztán a tigris csak a fa tövéből leste vágyakozva.

Egy napon aztán az istenek nagy esőt bocsátottak a Földre, azt mondják, azért, mert megszaporodott az emberek bűne. Az esők elérték az istenek kőrisligetét is, a tigris kénytelen volt egész nap a fa tövében heverni, mint általában amúgy is tette, míg a páva egész nap fenn csücsült a lombban. Teltek-múltak a napok, hol jobban esett, hol kevésbé, mígnem egyszer aztán elállt az eső és kis fényes tócsák maradtak a fák körül. Magszedegetés közben a páva megleste magát az egyikben, majd így szólt a tigrishez:

– Te, tigris, tetszem én neked? – a tigris nem felelt azonnal, kissé felemelkedett, kényelmesen nyújtózott egy nagyot, ásított, vakarózott, majd így válaszolt:
– Szép vagy páva, kétségtelen, hogy szép vagy, de azért tetszhetnél még jobban is.
– Hogyan? – kérdezte a páva.
– Nézz rám – járta körül őt a tigris komótosan –, látod, hogy én milyen szép nagy vagyok? A szépség nagyság, neked se ártana nagyobbnak lenned. Több hús, az kell rád, higgy nekem!

A páva elgondolkodott a tigris szavain, majd magasra szállt, túl a kőris csúcsán, egészen az istenek házáig, hogy ott előadja nekik a kérését: hadd legyen nagyobb a szépségért!

– Szép vagy így is – felelték az istenek –, de ha ezt kívánod, ám legyen!

A páva így aztán nagy lett, akárcsak a mai pávák. Visszaszállt a kőrisre, de ezután már nem bírták el a vékonyabb ágak, kénytelen volt lejjebb csücsülni. Másnap aztán leszállt a földre a tigris elé:

– Látod, tigris, hogy megnőttem? Most már aztán elég szép vagyok, ugye?
– Elégnek elég – válaszolta a tigris ásítozva –, de, páva, az arányok is fontosak! Látod, milyen szép hosszú farkam van nekem? Neked se ártana…

Így aztán a páva ismét felrepült az istenekhez. Nehéz volt a röpte, egészen kimelegedett útközben, ki kellett fújnia magát, mielőtt megszólalhatott volna.

Az istenek újra meghallgatták a kérését, szép hosszú farktollakat adtak neki, sőt még a nyakát is megnyújtották, hogy nemes arányai legyenek. A páva elégedetten indult vissza kőriséhez, amin aztán bajosan talált magának olyan ágat, amin elférhetett ő is és a hosszú faroktollai is.

Másnap ismét aláereszkedett a tigrishez, büszkén felvetett fejjel tipegett, nehéz uszályként vonszolva maga után újdonsült faroktollait.

– Látod tigris, most már aztán igazán szép vagyok!
– Szép vagy, szép vagy, az kétségtelen – méregette megfontoltan a tigris, körbe-körbe járva –, de valami még hiányzik!
– Mégis mi? – kérdezte a páva értetlenkedve.
– Nézz rám, páva! – felelte a tigris. – Látod ezeket a szép csíkokat rajtam? Látod, milyen csodás a mintázatom? A szépség színes és formás is, neked se ártana több díszes toll!

Több se kellett a pávának, szuszogva, prüszkölve tört az égre az istenek elé, összeszedte minden erejét, hogy megközelíthesse őket – de nem ment, nem bírta már a nagy utat, kénytelen volt a kőrisen megállni és onnan kiáltozni feléjük.

– Istenek, drága istenek! – rikoltotta. – Adjatok nekem még tollakat, színeseket, szép mintásakat!

Az istenek meghallották a kérését, csóválták a fejüket, hogy ejnye páva, túl sokra vágysz, de hát mi mást tehettek volna? Istenek voltak, teljesítették hát a páva újabb kérését.

Másnap reggel aztán nagy nehezen, ügyetlenkedve a páva ismét a tigris elébe pottyant. Szétterítette újdonsült szemektől szikrázó farktollait, rázta, illegette-billegette, felvetette kéklő fejét, előre tolta húsos begyét.

– Látod, tigris – szólt lassan lépegetve –, immáron tetszem neked, ugye?
– Tetszel – szólt a tigris, majd rávetette magát a pávára és a torkába mélyesztette hegyes fogait. – Most tetszel nekem csak igazán!

Leopold Morh (Gerec, 1989)

Hazájában ismert író, archeológus, kulturális antropológus és vallástudós, aki tudományos kutatómunkájából adódóan jelenleg Magyarországon él és dolgozik. Fő kutatási területe a népvándorláskor anyagi kultúrája, valamint az egyes népek együttélése, szakrális és profán térhasználata.