„Testbe rajzolom az adott képeket” – Beszélgetés Németh Csillával

A képek Németh Csilla festményei

A tetoválóművészként és festőként dolgozó Németh Csilla első kötete Líra–Test–Képek címmel jelent meg a Nap Kiadó gondozásában 2020-ban. Írásos és technomédiumokról, az írott kultúra „haláláról”, a test mint médium problematikájáról, performanszokról, populáris kultúráról és a festészetéről beszélgettünk a szerzővel.

Líra–Test–Képek: hogyan és mikor kerültél kapcsolatba ezekkel a témákkal?

Az említett három fogalom, illetve azok összekapcsolási lehetőségei (szövegtest, szövegkép, testről alkotott kép, képtest stb.) már az egyetemi éveim kezdetén is foglalkoztattak. Bár akkoriban még a testkultúra, a gender, a fenomenológia, a populáris kultúra felől boncolgattam olyan irodalmi műveket és képzőművészeti alkotásokat, amelyek többek közt a tabu, a testiség, a szexualitás, a testmódosítás, a szadizmus, az öncsonkítás és a szexuális-testi határátlépések témáját szemléltetik. Így jutottam el a szadista irodalomtól indulva az akcionizmuson és a performanszkultúrán keresztül a neoavantgárdig, ahol kulcsfontosságúvá vált az intermedialitás és multimedialitás, valamint ezek által a médiatudományi- és elméleti megközelítések.

Fontos fejezetet szentelsz az írásos és a technomédiumok közötti különbségnek. A 2019-ben irodalmi Nobel-díjat kapó lengyel írónő, Olga Tokarczuk a rangos elismerés átvételekor meglehetősen lehangoló képet festett az írott kultúra jelenlegi állapotáról. Azt mondta, hogy az írás szerepét átvette a kép, a századunk uralkodó műfaja a regény helyett pedig immáron a sorozat lett. Te is ennyire negatívan látod az írott kultúra jövőjét?

Az, hogy áttekintsük és megértsük, hogy az írott kultúra milyen átalakuláson megy keresztül a 21. században, interdiszciplináris hozzáértést igényel. A számítástechnika robbanásszerű fejlődése, a digitális kultúra, a hálózatok és az ott elérhető információk megjelenésével foglalkozó kutatók már 30–40 évvel ezelőtt is a Gutenberg-galaxis (Marshall McLuhan) végét vizionálták. Ma már tudjuk, hogy ez csak vízió, ennek ellenére a digitális kultúra megjelenése nemcsak az írott szövegek előállításában hozott egyértelműen elmozdulásokat, változásokat (előtérbe kerülnek az intermediális, multimediális alkotások), hanem azok befogadásának módjait (e-könyvek, böngészés stb.) is átalakította.

Ha már az írott szövegek befogadásának módjait említed, köztudott, hogy számos magyar és külföldi szakirodalom állítja, hogy korunkban az olvasás válságban van. Sőt, egyes szerzők a nyomtatott sajtó végét, míg a bátrabbak egyenesen a könyv halálát prognosztizálják. Te a médiumokkal foglalkozó kutatóként hogyan látod a nyomtatott sajtó és a könyvek jövőjét?

Az olvasás válsága sok esetben a szépirodalom olvasásának, vagy az olvasásnak mint szabadidős tevékenységnek a visszaszorulását jelenti, mivel megváltozik az ízlés, az igény és az érdeklődés. Az élményszerű olvasás mellett a digitális kultúra elterjedésével egyre inkább előtérbe került a gyors, információszerző olvasás is. Én ugyanakkor ezt egyfajta átalakulásként, folyamatként fogom fel. Egyrészt tény, hogy az utóbbi években egyre kevesebb a nyomtatott sajtó és sorra zárnak be a kiadók, másrészt viszont nem szabad megfeledkeznünk a digitalizációról sem: egyre több könyv jelenik meg elektronikus formában, és egyre több napilap, hetilap, szaklap áll át az online felületre.

A kötetedben hosszasan foglalkozol a test mint médium témakörével. Ezt a problémát Friedrich Kittler és McLuhan egymástól eltérő álláspontjain keresztül értelmezed. Mit jelent számodra a test? Véleményed szerint a test felfogható médiumként?

Valóban a szövegek alapvető kérdésfeltevése az, hogy vajon a test tekinthető e médiumnak, vagy sem. Az elméleti keretben felhasznált autorok tézisei homlokegyenst különböznek, míg McLuhan a testet médiumként fogja fel, addig Kittler médiumfogalma a technomédiumokra, technikai rendszerre vonatkozik, amelyben sajátos feltételek között zajlanak le az adatrögzítés, a tárolás és a továbbítás folyamatai (fotó, film, számítógép). Leegyszerűsítve: nála a test nem médium, csak matéria, amely magán viseli az egyes médiumok üzeneteit. Itt azonban meg kell említenünk, hogy a biológiai testen belül vannak olyan rendszerek, amelyek működésmódjukban (rögzítés, tárolás, továbbítás) igenis (techno)mediálisnak tekinthetők: ilyen pedig az agy és a hozzá tartozó idegrendszer, a DNS vagy akár az immunrendszer is.

Írásodban terjedelmes szakirodalmi bázison keresztül foglalkozol Hajas Tibor és Juhász R. József performanszaival, továbbá olyan popkulturális ikonokat is említesz, mint David Bowie vagy Lady Gaga. Mennyire része a performanszművészet a populáris kultúrának? Véleményed szerint kik a huszonegyedik század legfontosabb performanszművészei?

A populáris kultúra meghatározása valahol a tömegkultúra, a folk, a magas kultúra és a peremkultúrák (munkásosztály, szubkultúrák) kontrasztjába helyezhető, amely állandó változásban, mozgásban van: az egyes határok elmosódnak, míg olyan peremműfajok kerülnek be és ki, mint a sci-fi, a horror, a giccs vagy a performansz. Nem ritka tehát, hogy egy-egy popsztár művészi performanszokat készít, de hogy a témánál maradjunk, Lady Gaga munkássága kimagasló e tekintetben: gondoljunk csak vissza a fiktív hím alteregóját megtestesítő Jo Calderone performanszára, vagy Marina Abramoviccsal készített projektjeire (Abramovic Method). De a teljesség igénye nélkül ide sorolhatnánk még Yoko Ono, Adrian Piper és Ana Mendieta munkáit is.

Ha már a performanszokról beszélünk! Kinek és melyik előadását tudnád ajánlani egy laikus érdeklődőnek? És melyiket egy professzionális „műértőnek”?

Ez egy elég nehéz kérdés, mert a performanszoknál a megértés és értelmezés helyett az átélésre, megélésre helyeződik a hangsúly. Ettől egy teljesen laikus érdeklődőnek nehéz elvonatkoztatnia, ha egy művészi performanszszal találkozik. De Abramovic egyes előadásait vagy a Transart Communication performereinek munkáit bátran ajánlom a laikusoknak, míg egy Sagazan-előadás komoly érdeklődőket igényel.

Aki ismeri a munkásságodat, az tudja, hogy nem csak írással foglalkozol. Saját tetoválószalonod van, emellett pedig képeket festesz. Kik voltak a legnagyobb hatással a festészetedre? Kiket és miket szoktál megfesteni?

Mivel jó ideje tetoválóművészként dolgozom, sokan meglepően veszik tudomásul, hogy irodalom- és kultúratudománnyal, média- és popkultúra-kutatással, valamint írással is foglalkozom. Számomra viszont a kettő kéz a kézben jár: míg kutatóként az említett líra, test és képek bonyolult kapcsolatrendszerét és azok irodalmi, művészeti és mediális reprezentációit vizsgálom, addig tetoválóművészként „testbe (bőrbe) írom, rajzolom az adott képeket, szövegeket”. A tetoválás mellett természetesen festek is, ironikus módon főleg realisztikus portrékat, és bár a fénykép megjelenése óta a realisztikus ábrázolás elveszítette monopolhelyzetét, gondoljunk csak a századeleji avantgárd törekvésekre, technikailag mégis ez áll hozzám a legközelebb. A fotó- és hiperrealisták mellett persze imádom a pop-art művészeket, Dalí szürreális vagy Giger biomechanikus világát, Stelarc munkáit és a poszthumanizmust, de a kortárs művészetet is. A legtöbb festményem, rajzom a popikonokról (Lady Gaga, David Bowie, Freddie Mercury) született, de készültek képek Marina Abramovicról és Ulayról, Tesláról, Einsteinről, Armstrongról vagy akár Elon Muskról. Az ő munkásságuk mérhetetlenül inspiráló, feledhetetlen és eminens a számomra.

Milyen technikával készíted ezeket a képeket? Mennyi ideig tart egy kimunkált/igényes kép megfestése?

A legtöbb festményem olajfestékkel vagy aquarellel készült, de szívesen próbálok ki új, kevert technikákat és alapanyagokat is. Az, hogy mennyi ideig tart egy-egy kép elkészítése, nagyon individuális kérdés. Egyrészt függ a témától, a technikától, az alkalomtól, a bonyolultságtól és persze attól, hogy mennyi időm, illetve kedvem van vele foglalkozni, vagy hogy mennyire szeretném azokat részletesen kidolgozni. Egy-egy olajfestmény elkészítése átlagosan heteket, hónapokat vesz igénybe, míg egy aquarell, ahogyan a porpasztell, elkészülhet akár néhány óra alatt is.

Min dolgozol most? Várható-e egy újabb Németh Csilla-kötet a közeljövőben?

Jelenleg a tetoválás mellett a kisfiam köti le a figyelmemet, így nem sok időm jut a festésre, az írásra meg még annyi sem. Számos félbehagyott festmény, tanulmány vár befejezésre, de ami késik, nem múlik.

Plonicky Tamás (1990, Királyhelmec)

Író, szerkesztő.