Pollágh Péter versei

Borsos Zoltán: 03412 FAMOUS LAST WORDS

 

Alsóbbrendű út
(1918)

A Pókateleki Pollágh-Kondé-Márton család emlékére

„Egyszer eljön majd a pillanat, amikor mindenki mindenről számot ad”
Historica

 

Porkolábok várnak. Vezetik ki a felmenőket
a történelemből, és a történelemnek nincsen vége,
sajnos vagy szerencsére, sajnos vagy szerencsére.

Mit csinálsz, szellem?
A gerinctelen szélben
testet öltök éppen.
Hol teszed, szellem?
Erre, itten, eme szó-
vereségben.

Visszaveszem Pókatelket!
Már nem létezik,
így könnyebb lesz.
Testet ölteni amúgy sem szeretek.
Parfüm leszek, ha meghalok.
Addig meg költőből költőbe
költözöm. Legalábbis kőből kőbe.

Eltűnt Póka, eltűnt Felka.
Bujdosó nyelv. Elsodort tabuk.
Elveszett Ronka, Vajka, Jóka.
Elmerült sok öreg család.
Kivagyi, kivágott ág.
Magyar vagy, amin jársz: csapás,
alsóbbrendű út. Elfogadhatatlan
valóság: tahóság.

Kiégett valami, ami nem volt lámpa.
Száz éve oszlott szét a szép.
Egy egyes és két kurva nulla.

Kazinczyval leveleztünk,
ültünk a pozsonyi parlamentben,
a lőcsei városháza élén,
a szerdahelyi sárga kastélyban,
végül a somorjai kisházban,
aztán ott se.
Észak bezárt. A boltnak vége.
Megyünk a grandiózus szelfbe.
Megyünk a semmiségbe.

Mért akarnék máshogy beszélni, mint lelkesen?
Ne félj a széptől: csak a cukor nem romlik el.
A Dédi is tudta, mikor előneveit a Dunába dobta.

Hány nyelvet fogunk még elnevezni?
Leverjük az ékezetét és a néma H-ját.
Hány neven fogunk még átevezni?
100 év után még kér a név. Zabagép.

Könnyen elvesztem.
Az érdeklődésemet.
Lövésem sincs (kit hibáztatnék.)
Mikor lesz a fájdalom nullánál is kevesebb?
Na, ne röhögtessetek:
3 magyar nagyszülővel szlovákok lettetek.
Minket meg irtotok, elírtok.

Rohadjon rátok a rabruhátok!
Nem kell túlozni, félni:
csak a nevetek ég, nem az erdő.
Ki van ez találva.
Mindig maximumra tekerve
a hangerő, hogy ne halljuk magunkat,
ne halljuk az ismerőst, ne az eredőt.

 

Elcsatolt ősz
(1918)

A nemesi Pollágh-Kondé család emlékére

„éjfél utáni nyelv üti föl táborát”
Kányádi Sándor

 

Annyira északi vagyok: leesem a térképről.

Itt van a Nyár-Nyakazó,
azt hittük, ez csak szó,
de inkább szódöntő.
Az eső elmossa a Holdat.
Hidegfrontkatonák jönnek.
Lefolyik az égről a jövő.

A Hűlés szekerén robogok,
robogok a nemtudom-ba.
Őszítő éjszaka.
Elcsatolt erő.

Erdő helyett erőd: bezárja magát a család.
Egy elcsatolt őszre emlékezem.
Elcsatangolt, s most visszatér,
mint az őz.

1918: úgy agyonvernélek.
Én vagyok az ősz?

Demencia cukrával beszórt,
jégédes Felvidék!
Északi sziklák. Szikláim.
Kővé vált cukrok.
Már ét a nyelvem, nem tej.

A régi szalonszekrény-holmi: kilopva.
Nem viszik a talált tárgyak osztályára.

Letegeztek, mert más a nyelvem,
mert régebb óta vagyok itt.

Országot szopnak a szélben,
mint fagylaltot, pálcikás Leót.
Szipkája van a szavaknak, vagy szopókája,
csak nem mindenki látja.

Észak az, ami nem olvad el.

A szíved az, ami beolvad,
ha meglopod magad.

Cukor: soha nem jár le
a szavatossága, a szava.
A kalapja. Nem jár el a szája.

Mi maradt?
Sminkelés sötétben.
Áldozathibáztatás.

 

Észak nem felejt
(1918)

Száz éve megszállás alatt.
A szárnyak leválva.
Belőlünk az üresség már kimutat.
Ne gondolj dzsinnekre, Sinn Fein-re,
se arra, hogy nem gondolni jó lett
volna: ez a legjobban fizető munka.
Mért van az, hogy mindenre rímel:
kurva? Lefő a kávé. Minden égett.
Pozsonyi kiflivéget: sem kaptam.

Vessünk a morálnak kereszteket,
Tótra én át nem keresztelkedek.
Ássunk meg egy ósdi véget.

Szavakat tiltsunk: Felvidéknek kicsengettek.
A jövője nullánál is kevesebb.
Levágják a kalapunkat. Észak megy a kukába,
de nem felejt. A hűtő leoltva.
Leolvad, és nem csak a mosolya.
Jégvilág. Jégtisztek. Jégdámák. Jéglég.
Lebegő, hóédes levegő.

Nem is annyira jégautóra vágyom, hanem jéghajóra!
Lékeljetek meg. Értem ébredjetek meg.

 

 

Pollágh Péter (1979, Tatabánya)

József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, mentor. A felvidéki arisztokrácia egyik utolsó tagja. Egyszer szeretne visszajutni ősei földjére, az írországi Pollagh village-be. A Halak és a Kecske jegyében született. 195 cm magas, kockacukor arcú, mint Lorenzo Ribeira, de minek. Volt kisdobos, tanult oroszul, de úttörőnek már nem jelentkezett. Ennek hatására, pár hónappal később, meg is szűnt az Úttörőmozgalom. 8 évet töltött a felsőoktatásban: többek között irodalmat, filozófiát, szociológiát, pszichológiát, pedagógiát, és nyelvészetet tanult. 1987-től (8 éves korától) ír, 1995-től eddig 100 lapban publikált, 2001 óta foglalkozik tehetséggondozással, volt a JAK-füzetek szerkesztője (2008–2009), a Prae versrovatának vezetője (2008–2016) és a pályakezdőket segítő Kötelezők rovat gazdája, a Pegazus zsűritagja (2016), a Független Mentorhálózat alapítótagja (2017), a Móricz Zsigmond Ösztöndíj kurátora (2018–2019), ahol folyamatosan kérte, hogy sokkal több fiatal kaphasson ösztöndíjat. 2016-ban Magyarországot képviselte a Den Poezie nemzetközi irodalmi fesztiválon, Prágában. Verseit eddig szerb, bolgár, cseh, szlovák, francia, lengyel és horvát nyelvre fordították le. 2008-tól szerepel a Szép versekben, 2013-tól 2017-ig Az év verseiben. Többek között megjelent még a Holmi folyóirat záróantológiájában (2015), a Századelő költészete (2017) és a Szívlapát (2017) című gyűjteményekben. Mások mellett Deres Kornélia, Sopotnik Zoltán és Gál Ferenc könyveinek szerkesztője. A Kórházi Szemle munkatársa, az Észak Kocka és a Visszafogott Írók féltitkos szervezetének alapítója. Visszafogott írók (A Ritka ünnepekre) című versét Závada Péter zenésítette meg. 2001 és 2010 között négy verseskötete jelent meg, aztán 12 évet pihent. Ötödik verseskötete Régi voltam címmel vár megjelenésre. Dolgozott közmunkásként, korrektorként, kritikusként, publicistaként, horoszkópíróként, tanárként, teremőrként és beszédíróként is. Hobbija a hegyi futás, a városi séta, a lelkes olvasás, a kézműves kávék, a niche-parfümök és a szeretet.