Rémes emberek – Erdődi-Juhász Ágnes kritikája Szemethy Orsi A sikoltó című novelláskötetéről

Rémes emberek – Erdődi-Juhász Ágnes kritikája Szemethy Orsi A sikoltó című novelláskötetéről

Szemethy Orsi (kép forrása: Litera)

 

„…megtaláltuk a módját, hogy messziről öljünk, és közben ne kelljen egymás szemébe nézni (Házőrzők)” – olvasható a nyitónovellában, amely mintegy tételmondatként össze is fogja a Petri-díjas Szemethy Orsi A sikoltó című első könyvének szövegeit. S bár a történetek hangsúlyosan az egyes ember hétköznapi drámájára koncentrálnak, a személyes életutak olyan kollektív mintákat rajzolnak ki, amelyek a múlt rekonstruálásán keresztül segítik a megértést, s ezeket a mozaikokat a jelen kontextusába helyezve releváns társadalompolitikai kérdéseket fogalmaznak meg. A kirekesztettség, a fizikai és lelki bántalmazás, a stigmatizáció és másságképzés, a társadalmi csoportok és rétegek közti átjárhatóság problematikája mind visszatérő kérdésfelvetései a kötetnek.

A kötet hét novellája műfaji szempontból nehezen besorolható: tematika alapján (Rémnovellák – ahogy az alcím hirdeti) leginkább a New Weird irányzattal hozhatók összefüggésbe, mely szövegekre – Lovecraft meghatározása szerint – jellemző, hogy áthatja őket a „külső, ismeretlen erőktől való lélegzetelállító és megmagyarázhatatlan iszony légköre[1]”. A képzőművészeti munkásságáról már ismert Szemethy prózájában a plasztikus jelenetábrázolásra, a természeti jelenségek történésekkel való összejátszására, valamint az erős akusztikai és vizuális hatásokra épített atmoszférateremtő erő épp olyan jelentős, mint a fordulatos cselekményvezetés. Az abszurd hangvétel adja a szövegek fő koherenciáját, de a Julio Cortázárt idéző merész asszociációk miatt a kötet a dél-amerikai mágikus realista hagyomány felől is megközelíthető. A gótikus toposzoknak – a halál, az őrület, a lelki gyötrődés – is kiemelt a fontossága, ugyanakkor Szemethy eredeti képzettársításai és stílusának fesztelensége a közelmúltban debütált Puskás Panni, vagy a korábbról ismert Papp-Zakor Ilka írásaival rokonítható. A nyelvi regiszter képekben gazdag, ugyanakkor lírai díszítőelemektől mentes, élőszóbeliséget idéző könnyedsége, a dinamikus, sokszor humoros, cinizmusba forduló elbeszélésmód pedig a middlebrow irányába mozdítja a szöveget.

A kötet narratológiai szervezettségének alapja az anekdotikus történetmesélés, melynek során a szerző felváltva helyezkedik az omnipotens és az énelbeszélő pozíciójába (a kötet közepére helyezett Születésnap az egyetlen, amelyben a két elbeszélőszólam egymással összefonódva jelenik meg), és a késleltetés technikáját alkalmazva, elhallgatásokkal és finom sejtetésekkel végig fenntartja a feszültséget. S bár a novellák nem alkotnak összefüggő történetláncot, a mesélő narrátori hang egyenletes lüktetése, a finoman kimunkált motívumrendszer, illetve a rejtett utaláshálózat homogén egységbe rendezi őket.

 

Szemethy Orsi: A sikoltó

 

A történetek napjainkban, illetve a közelmúltban játszódnak, a zártabb együttélésre berendezkedett kisközösségek életterében. Szemethy világát erős térbeli tagolódás jellemzi. A társadalmi élet ábrázolt színterei – a kisközségi könyvtár, a temető, amely egy punkbanda koncertjének helyszíne lesz, vagy egy épp átadandó focipálya – a konfliktusok kirobbanásának gyújtópontjai. Oppozíciójukként ott a természet, érintetlenségével a béke, a megnyugvás közege, mely nem csupán az ősállapotot idézi, regenerálódásának aktusába oltva az embernélküli világ utópisztikus víziójaként is folyamatosan visszatér. A novellák főszereplői a két, egymástól élesen elhatárolódó világ – a társadalom és a természet – határmezsgyéjén élnek: kimerülten lézengenek a járvány sújtotta, karantén alá vont kastély folyosóin, konspirációs doktrínákat gyártva bálamadzagból és szemétből tákolnak „minimum védelmet” vagy épp nagy műgonddal pingálják a lövegekre Marilyn Monroe portréját egy légvédelmi rakétabázison.

Az éles polarizáltságot – melyet Szemethy a „másik én”, „másik világ” kifejezések használatával is hangsúlyoz – tovább árnyalja, hogy a realisztikus valóság mögött egy szörnyekkel, rémalakokkal benépesített paralel univerzum is rejtőzik, s miután a társadalomban uralkodó rend felbomlik, már-már szükségszerűen merészkednek elő az árnyékvilágban vagy a burjánzó erdő mélyén elő rémek. Az emberek által konstruált viszonyok rendszerében ugyanis alapvető közösségszervező erő a különcök, a szegények, a betegek és periférián élők marginalizálása. Ebbe a többségi szándék szerint instrumentált közegbe, ahol a nyilvános terek a megaláztatás, a morális regresszió helyszínei, a természetfeletti erők és ösztönvezérelt állatok mintegy önkéntes igazságosztókként avatkoznak be, s válnak a moralitás védnökeivé. Ugyanakkor az idegenek csoportjának kijelölése és a szeparáció nem csupán az autoriter hatalom előjogán alapul, az elnyomottak (vagy a velük szimpatizáló kevesek) önként vállalt magányának izoláló erején is. A központi karakterekben erőteljesen él a civilizációval való szakítás motivációja, viszont az ősállapothoz való visszatérés nem jelenti a tudománytól való elfordulást, kötetbéli funkciója kimerül abban, hogy a fókusz a csőlátás és a változásra való képtelenség veszélyére irányul. A felosztottság a vertikális tengelyen is detektálható, ahol a padlás (ami a kötetben az idős és bölcs, természetfeletti képességekkel rendelkező grófnő élettere) az égi szférával, a pince (a járványban, háborúban elhunytak nyughelye) a halállal alkot analóg viszonyt.

Több novella (Made by God, A sikoltó) emlékezetpolitikai kérdéseket is feszeget, s a transzgenerációs traumák bevonásával történelmi távlatokra nyit. Máshol (Immaculata) a járványok személyiség- és civilizációformáló hatásának problematikája merül fel, s a testvérét gyászoló főszereplő lélektanán keresztül fontos lesz a túlélő pozíciójának ábrázolása is. E szöveg erénye, hogy morális felhang nélkül, a karakterek lélektani vívódásának bemutatásával reflektál a társadalmi problémák széles spektrumára, s ezekre – szófordulataikat és a velük kapcsolatos előítéleteket is injektálva – a marginalizált kisebbség vagy szubkulturális csoport pozíciójából is rálátást biztosít.

A szerző a történeketeket gazdag szereplőgárdára építi, s éppoly különös érzékenységgel viszi színre az apró cselekménymozzanatokat, mint a sorsfordító drámák emocionális-gondolati következményeit. A szereplők analitikusan szemlélik a világot, s valamely meggyőződésből fakadó jó, magasabb rendűnek vélt közösségi érdek sarkallja cselekvésre őket. Olyan magányos hősökről van szó, akik folyvást kételyek közt őrlődnek, jellemzően a fizikai-érzelmi kimerültség és a túlfűtött dühből fakadó elszánt tettvágy szélsőséges végpontjai közt ingadoznak. „Mindez összegyűlt bennem olyan pusztító haraggá, ami teljesen szétmarta az agyamat. A rengeteg igazságtalan dolog, értelmetlen durvaság és nemtörődömség, amivel nap mint nap találkozom, s ami olyan lényeknek okoz szenvedést, akik nem tudnak tenni ellene, mert többnyire beszélni sem tudnak” – mondja Az üres ház elbeszélője, aki egy cigány lókereskedő fiaként a megaláztatások mindennapos szemlélője és elszenvedője.

A szövegekben ábrázolt, hétköznapi – egyben mégis különc – karakterek és a fiktív entitások fizikai határai sokszor összemosódnak, antropomorf lények jönnek létre. A Szent Antal tüzében a könyvtárosnő egy álom során bogártestet ölt, ami Kafka Az átváltozás című kisregényének központi motívumát involválja, a Születésnap posztóból, ágakból és avarból összetákolt bábuja – és a teremtő apa-kreált gyermek viszony – Pinokkiót idézi, A sikoltó Nyinocskája pedig mind külső tulajdonságai, mint képességei révén erős hasonlóságot mutat Elevennel, a Stranger Things science fiction sorozat egyik főszereplőjével. Az alakváltás mellett az is gyakori motívum, hogy a különböző rendszertani kategóriákhoz tartozó egyedek tulajdonságot cserélnek. Így előfordul, hogy a karakterek szoborrá merevednek, míg a tárgyak, a természeti képek élénkké válnak és tényleges cselekvő pozícióba kerülnek: a Szent Antal tüze című novellában „a könyvek hálásan néznek le a polcról”, „az egyik plüssállat megmozdul, és megnyalogatja a mancsát” és a Szűz Mária-szobor is fellélegzik, amikor elhalkul a hívők közös éneke.

 

Szemethy Orsi a Petri-díj átadóünnepségén 2020-ban

 

Az alternatív valóságok közti átjárhatóság megteremtése és a sorsközösségvállalás miatt kap az érzékszervi percepció kiemelt jelentőséget: a szem, mint kulcsmotívum, a szembenézés többértelműségében rejlő lehetőségre játszik rá – a Made by God Gólem Miskája „Elővette a tükrét, és a kezével két szemet maszatolt az arcára, hogy lássa magát” –, a hallás és a szaglás pedig az antropomorfizációban kapnak különös jelentőséget. Egyedül a beszéd képessége az, mely hangsúlyosan emberi privilégium marad, a kapcsolatteremtés és a tudás továbbörökítésének eszköze, és szorosan összefügg a perfektibilitással, a teljes értékű ember eszméjével.

„Nincs mese, meg kell tanulnom beszélni valahogy” – fűzi tovább a Születésnap elbeszélője, akinek agresszív, iszákos apja a teremtés aktusa során elfelejtett szájat rajzolni, hiszen valós kapcsolatok hiányában eszébe sem jutott, hogy beszélgethetnének. A kapcsolatteremtés folytonos kudarca után Balázs, a bábuember döntésre jut: „a vége az lesz, hogy rajzolok magamnak egyet, és a saját kezembe veszem a sorsomat”. De hiába sikerül megszereznie a kontrollt saját teste és élete felett, újabb csalódásokkal kell szembesülnie, s végül ő lesz az, aki elhatárolja magát az emberektől.

A közösségtől való elfordulás a kötet minden novellájában negatív tapasztalatokra adott válaszreakció. Az üres ház elbeszélője például félembert (egy sellőt) szeret, olyasvalakit, akiben „megfér az állati szépség, ember mivolta ellenére” is, s akiről azt feltételezi, a hangsúlyosan embernek tulajdonított attribútumok közül egyedül a szeretet képességét tartotta meg. Az átjárhatóság megteremtésének igénye a motívumok szintjén is felfejthető: a tükör, az ablak, az ösvény és a kapu az összemosódáson, határátlépésen és elrugaszkodáson alapuló perspektívaváltás szimbólumai. A napszakok váltakozásának, a fény-árnyék viszonyok akaratlagos szabályozásának folyamatos ábrázolása – a sötétség negatív konnotációja csupán szélsőséges esetekben érezhető, a karakterek számára alapvetően komfortos közeget teremt – amellett, hogy a hangulatkeltésben játszik szerepet, egy másik világ felé mozdulás aktusát kíséri.

Kapcsolati hálójuk sivársága, az elnyomás és a kiábrándultság miatt a karakterek jobb híján az állatokkal vállalnak sorsközösséget, s ez az értékrendjük szerinti priorizálásban is megfigyelhető – „csodás dolog ez, ahogy szavak nélkül teszik mindazt, amit mi” –, és velük kapcsolatban az empátia is erősebb: „kár, hogy nem születtünk lónak, feleannyi pofonnal megúsztuk volna. Egyetértek, apánk a dühét kizárólag embereken vezeti le, mivelhogy az állat érzékeny jószág, az ember meg viselkedjen” (Az üres ház).

„Saját magunkat kellene betiltani, vagy hagyni, hogy pusztuljon, aminek pusztulnia kell, és a romokon valami új sarjadjon. Talán ez lenne a legmegfelelőbb megoldás” (Házőrzők) – olvasható a pesszimista kinyilatkoztatás a kötet elején. S miután a kibékíthetetlen ellentétek és hétköznapi súrlódások feloldásának, valamint az egyenlőtlenségek eltörlésének törekvésében csupán a háború, a betegség és a halál – „A föld alatt mindenki egyelő” (Made by God) – bizonyul hathatós eszköznek, adhat-e feloldozást vagy reményteli alternatívát a kötet? Egy olyan közegben, ahol a karakterek boldogsága a „[n]em gondol semmire, és nincs sehol” (A sikoltó) állapotban érhető tetten, ahol az ima repetitív aktusa sem segít, az áldozat sikere is csak részleges – hiányt és belső feszültséget indukál –, aligha létezhet pozitív végkimenetel. Bár a zárónovella a korábbiakhoz képest pozitív kicsengésű, a kötet hangoltsága változatlan marad. Egyedül az idő, a szellemi fejlődés és a közösségi együttélés formáinak újrakonstruálása az, ami változást hozhat: hiszen mire „a régi életünk, amit elvitt az idő” (Az üres ház) évtizedes távlatokba kerül, a paradigmaváltás hatására már a nagybácsi sem bolond – az új fogalmi keretek közt autista lesz.

[1] H. P. Lovecraft, „Természetfeletti rettenet az irodalomban”, ford. Galamb Zoltán, in H. P. Lovecraft, Összes művei, vál., szerk. Galamb Zoltán, Kornya Zsolt és Tézsla Ervin, 3 köt., 2:443–511 (Szeged: Szukits Kiadó, 2003), 446.

 

(Magvető, 2022.)

 

 

Erdődi-Juhász Ágnes (1988, Balassagyarmat)

Diplomáját az ELTE kommunikáció- és médiatudomány szakán szerezte. 2019-ben kezdett el az írással mint művészeti tevékenységgel tudatosabban is foglalkozni, azóta jár Péterfy Gergely kreatív írás kurzusára. Novellái eddig a Felhő Cafén, a Litera-Túra folyóiratban, a Szilfa-Líra-Kávéházban, kritikái pedig a Litera irodalmi portálon jelentek meg. A Tarandus Kiadó Van hangunk pályázatán második, az Aranymosás Irodalmi Magazin Aranyrög pályázatán első helyezést ért el. A PesText Buborék írópályázat közönségdíjasa 2021-ben. A Csillagközi űrutalás avagy a téridő pénz (ThinkZee Kft., 2021) című mesekönyv szerzője. Portréját Nieto Mercedes készítette.