Cserenkó Gábor: E-GYE-TE-MIS-TA 5.

Szymon Burza felvétele

Ide ültem, ha nem haragszol, mert az ablaknál jobban látom a járókelőket. Szeretem nézni a nyüzsgést, szeretek ennél az asztalnál ülni. Itt a központban szüntelenül élet van. Azért is mondtam, hogy találkozzunk inkább itt. Meg azért, mert finom a kávéjuk, a legjobb a környéken.

Ja, és a sörük is.

Meglepődtem, hogy megkerestél. Kitől hallottál rólam? Azon is csodálkoztam, hogy Éváról tőlem kérdezel. Hiszen annyi éve már, hogy mi nem… Hogy tőlem szeretnél információkat a híres szociológus professzorasszonyról. Pedig elég csak bekapcsolni a tévét vagy a rádiót. Már saját műsora is van valamelyik csatornán…

Figyelj, én iszom még egy sört, te tényleg nem kérsz?

De végül is fontos személy vagyok az életében, és ha az életrajzát akarod megírni, hát, akkor tényleg kell, hogy beszélgessünk, mert… mert megkerülhetetlen vagyok! De kapcsold is be a diktafont, mert tudom, hogy minden elejtett szó fontos lehet. Részemről kezdhetjük is.

Közel négy évig éltem együtt Évával, és azóta már annyi minden történt. Nem is tudom… nem is tudom, hogy most hol van. Már régóta nem tartjuk a kapcsolatot. Ő elindult egy irányba, én meg az ellenkezőbe. Nem volt ez olyan nagy szerelem, mint hittük. Már az elején érződött ez, ha jobban belegondolok. Csak hát annyira vágytunk külföldre menni mindketten, hogy ez eltompította az aprócska jeleket.

Akkor rossz volt, mikor szakítottunk, nagyon rossz volt, évekig nem találtam a helyem, bolyongtam egyik nőből a másik nőbe… bocsánat, egyik ágyból a másikba, mert az hittem, ez jó, azt hittem, hogy erre van szükségem. Hogy ez kell. De jobb is, hogy így történt, hiszen annyi nő van még a világon. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire sokáig fog ez fájni. És ezt nem a sör mondja belőlem. Na! Megviselt. Biztosan őt is. Négy év, azért az négy év. Plusz-mínusz. Mondják, hogy az még gombócból is. Igen… igen… Pláne ilyen gombócból… Mindegy is!

Közösen határoztuk el annak idején, hogy elmegyünk. Huszonévesek voltunk, világot akartunk látni, más életet élni, más levegőt szívni, tudni és tapasztalni, hogy milyen lehet máshol. Reméltük: jobb. Nekem volt egy ócska bőrdzsekim, neki meg egy vászontáskára való holmija, és ezekkel kezdtük el itt a más életet. Kezdetben lakókocsiban éltünk, és munkát kerestünk. Éva nehezen helyezkedett el, én a kaszkadőr múltam miatt picit könnyebben. Vagyis nagyképű szöveg ez a részemről. Nem volt nekem semmiféle kaszkadőr múltam otthon. Annyi, hogy egyszer-kétszer elhívtak forgatásra vívni vagy lovagolni. Jancsóhoz, Sára Sándorhoz. Galoppozni meg ugratni, mert azt szépen tudtam. De aztán ebből nem lett folytatás, meg hát mondom, nagyobb volt a vágy, hogy megnézzem, máshol milyen.

No, és akkor találkoztam az egyetemista Évával. Neki meg aztán olyan hatalmas vágya volt megpattanni, hogy annál hatalmasabb senkinek se.

Koncertekre jártunk le a kollégiumukba, ott találkoztunk először. Nagyobb társasággal voltam, akik időközben lemaradoztak, ahogy ilyenkor szokás. Egyedül támasztottam kinn a pultot, a teremben játszottak a fiúk. Valami punk-rock formáció volt épp, már nem is tudom, kik. Totál őrület, hangzavar, minden a világon, ami ilyenkor szokott. Egymás szavát se lehetett hallani. Mutogattam kézzel-lábbal a pultosnak, mit kérek, mikor megláttam egy nagy társaságban dumálni egy feltűnően csúnyán néző nőt. Komolyan ez volt, mondom. Feltűnően csúnyán nézett… Ez volt a jellemzője… És mindenki őrá figyelt. Ott a hangzavarban. Totál szürreál, mi?

Figyelj, én iszom még egy sört, most sem kérsz?

Megy a diktafon?

Szóval, ez volt az első dolog, ami feltűnt rajta. A csúnyán nézése. Mondom, mit néz ez a lány. És ráadásul így? Rám? Mi baja van? Nem is ismer! Csinos volt, tudod. Szép cicik. Na, mindegy. Ezt majd… majd kivágod. Szóval, nem is mentem oda hozzá akkor, nem tudtam, miről beszél annak a brancsnak, de láthatóan azok se voltak már nagyon szomjasak. Mint majdnem mindenki. Gyorsan kiittam a söröm, és mentem is el, mert a zene se érdekelt. Fárasztó nyavalygás. Aztán pár nap múlva megint összetalálkoztam vele, és akkor is igy nézett. Mondom, ennek tényleg valami baja van. Aztán kiderült, hogy semmi baja sincs, mert mondták mások, hogy mindig ilyen. Csak igy néz. És tudod, én ezt a nézést határozottságnak aposztrofáltam. Látszott rajta, hogy ez a lány tudja, hogy mit akar. És ez volt az, ami nekem megtetszett benne. Hogy más, mint a többi. Hogy ebben a lányban van valami.

Na, hát így… így kezdődött… Aztán ez lett belőle, ez, hogy kijöttünk.

Lakókocsi, fagyoskodás, első tél, nagyon havas volt. Be is áztunk, volt itt minden. Aztán közös albérlet a külvárosban. Messze mindentől, autónk meg nem volt, mert miből lett volna. Közben angol, angol, angol. Éva tolta a nyelvtant rendesen. Később ápolónő lett egy kórházban, ágytálazás, fürdetés, nem volt egyszerű. Majd összeismerkedett egy szociológussal, aki fel is vette később a kutatóintézetébe, mert magyarul beszélő munkatársat keresett. Engem meg egyre kevesebbet hívtak filmekhez, lassan már senki se. De Évának kezdett futni a szekér. A munkája érdekes volt, jól ment, szerette. Annyira jól ment, hogy szerintem a szociológus a szeretője lett, de ezt már a sör mondja belőlem.

És négy évvel később egy hideg, szürke vasárnap éjjel, egyszer csak a semmiből benyögi, hogy Robi, vége. Ilyenkor automatikusan jön a kérdés, hogy miért. De erre nincs válasz. Az ilyenre sosincs válasz. És hozzá kell szoknom, hogy vele nincs tovább. Nélküle van csak tovább. És időbe telt, míg rájöttem, hogy nélküle is kell a tovább. Egyébként azon a vasárnapon beszéltem vele utoljára.

Később aztán hallottam, hogy férjhez ment a szociológushoz, meg talán szült is neki, de ezt már nem tudom, mert elvesztettem a fonalat.

Én iszom még egy sört. Te?

Cserenkó Gábor (1978, Kalocsa)

Könyvtárosként végzett a bajai Eötvös József Főiskolán. Dolgozott iskolában, könyvtárakban és online kulturális újságíróként. Tevékenykedett rendezvényszervezőként, újságszerkesztőként, vezetett filmklubokat. 2002 óta ír. Novellái, kisprózái online felületeken és nyomtatott lapokban egyaránt olvashatók. Első novelláskötete 2012-ben jelent meg Talán a dalok címmel. Ezt követte 2015-ben a Nem veled nevetek, 2018-ban az Egy megfigyelő feljegyzései, majd 2020-ban a Tisztára jupijéé!. Több írását fordították le olasz és angol nyelvre. Kalocsán él.