György Alida: E-GYE-TE-MIS-TA 8.

Alagi Mihály felvétele

Most mit tudjak mondani? Itt éltünk egymás mellett, de nem sokat beszéltünk. Tudja, Éva olyan bezárkózó típus volt. Csendes. Ha találkoztunk a lépcsőfordulóban, mindig előre köszönt. Nekem van az a szokásom, hogy minden nap pontosan nyolc órakor indulok a piacra megvenni az ebédhez valót. Tudja, az a piac két utcányira, na, oda járok le, nem a nagypiacra, ami a folyó túloldalán van. Ott olyan lelketlen az egész. Ismernek engem már az itteniben. Júlia, a zöldségesnél nagy barátnőm, vele szoktam beszélgetni csak. Jó, néha még az öreg Müllernével is, meg persze, ha valamelyik szomszéd megállít, váltunk két szót. Évát például sose láttam ott, azt mondják, ő a bevásárlóközpontba járt. Ilyenek ezek a külföldiek, hiába élnek itt évtizedek óta, nem tudják megbecsülni a helyi értékeket. Biztos nem kér semmit? Hát jó.

Na, nem vagyok én ilyen pletykás öreglány, nehogy azt gondolja rólam, annyi az egész, hogy észre szoktam venni, ha valami történik körülöttem. Annak a nőnek, Évának, az ura is rendes volt, jól kijöttek azok ketten. Soha nem hallottuk őket veszekedni. Egyszer sem a húsz év alatt. Az ember azt gondolhatná, hogy tökéletes kapcsolatuk volt, de nem egyszer láttam idegen férfiakat kiosonni abból a lakásból, míg az ura távol volt valami miatt. Nem hiába nem lett azoknak gyerekük. Ilyen családba nem ad az Úr. Láttam egyszer kerekedni a hasát, meg is kérdeztem, állapotos-e. Pironkodva, lehajtott fejjel mondta, hogy igen, és be is sietett rögtön a lakásukba. Nem lehetett vele hosszan beszélgetni. Aztán nem láttam vagy két hónapig. Azt mondják, elvetélt az ötödik hónapban. De mondom, nem tudok én semmit róluk. Főleg nem Éváról. Soha egy családtagja nem látogatta meg, aki mesélhetett volna róla. Azt mondják, az anyja már rég meghalt, s hogy annak idején ott hagyott mindent, családot, egyetemet, aztán elszökött otthonról valami férfival, de azt egyből elhagyta, ahogy kijöttek ide. Azt is mondták, hogy az a férfi még zaklatta évekig. Vagy az egy másik volt? Jajj, nem emlékszem sajnos. Én ezeket nem tudom biztosra mondani magának, csak úgy hallottam. Egyébként van itthon alma, ha gondolja. Ne szeljek fel? Belemártogathatja fahéjas cukorba, ha szeretné. Nem? Ahogy gondolja.

Hogy volt-e saját pisztolya, vagy hogy voltak-e rosszakarói? Fogalmam sincs. Azt mondják, az ilyen csendes, szerény embernek van a legtöbb titkolnivalója. Tudtunk, persze, hogy tudtunk róla, hogy Eva Branham híres. Akit ennyien ismernek és tisztelnek, biztos vagyok benne, hogy sokan irigyelnek is. Hallottam, nemrég meg is jelent egy könyv róla, hogy abban olyan élet van lefestve neki, mintha ő maga lett volna a Teréz anya. Én elhiszem, hogy sok mindent elért az a nő, de érti, hát minek kell úgy áradozni az olyan emberről, aki soha még egy lakógyűlésre sem jött el. Sőt, amikor szó volt a tető felújításról, és hónapokig tartott a vita róla, abban sem vett részt, csak a végén kaptuk meg a szavazatát. Támogatta a felújítást. Nem is értettem, minek szól bele, és pont a végén, amikor az egész elrendezettnek látszott. Nem hiányzott ide nekünk az a sok idegen vendégmunkás, sem a kosz, a por meg a zaj. Nem az idegenekkel volt bajom, nehogy azt higgye. De az, hogy még a napi rutinom is felborult az egész miatt, mert tudja, kérem szépen, én minden nap az ebédet követő séta után szoktam aludni. Na, de a munkások pihenője akkor kezdődött, amikor nekem a sétaidőm. Egész nap akkor volt csend, amikor elmentem otthonról, és mire hazaértem, hogy lepihenjek, akkor kezdtek neki ismét. Kibírhatatlan volt az egész, és nem lehetett velük megbeszélni, hogy kicsit igazítsanak a munkarenden. Akkor hívtam magukat is, de nem jöttek ki. Azt mondták, ilyesmivel nem foglalkoznak. Bezzeg most itt vannak. Pedig az is komoly ügy volt. Majdnem belebolondultunk itt mindannyian, mert tudja…

Tegnap? Igen, én hívtam magukat, amikor meghallottam a lövést. Nagyon megijedtem. Pont akkor vettem ki a sütőből az oldalast. Tudja, én úgy szoktam készíteni, hogy jó alaposan bepácolom a húst. A fűszerezésen nagyon sok múlik. A férjem mondjuk nem annyira szereti a rozmaring ízét, de hát anélkül nem lehet… Jó, akkor majd oda adom a receptet, ha szeretné. Szóval vettem ki az oldalast a sütőből, és úgy megijedtem, hogy az egészet elejtettem. Az ajtó leskelődő nyílásán figyelni kezdtem, hátha látok valami mozgást. Nem szoktam egyébként, távol álljon tőlem az ilyesmi. Én nem szólok bele a más dolgába soha. Ha mondják, meghallgatom, de nem szólok bele. Még gondolkoztam is, hogy most akkor mi legyen. Mert itt van nálam az unokám. Képzelje, egyetemista lesz. El sem hiszem. Egy hete kaptuk az értesítést. Ha Évának megmaradt volna az a gyerek, most nagyjából egyidős lenne az unokámmal. Mehettek volna együtt egyetemre. De kinek mi jutott, ugye. Szóval néztem, és egy férfi valóban kijött tegnap Évától, de még jóval a lövés hangja előtt. Pont kinéztem, hogy vajon az unokámék értek-e vissza. Csak onnan tudom. Akkor mentem be a konyhába, és úgy volt az. Igen, pontosan úgy.

Hánykor? Hét múlt tizenkét perccel. Fél nyolckor szoktunk vacsorázni. Hanna azt mondta, negyedre érnek haza, azért mentem az ajtóhoz. Képzelje, találtak albérletet egészen közel az egyetemhez. El sem hiszem, hogy ez történt. Az én unokám egyetemista lett.

Igen, értem. Akkor minden jót. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.

György Alida (1995, Székelyudvarhely)

Prózát, lírát, drámát egyaránt ír. Kolozsváron végzett magyar-komparatisztika szakon, tanult film-, fotóművészet és média szakon, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett mesterdiplomát. Jelenleg Budapesten él, az f21.hu összművészeti portál prózaszerkesztője. Első kötete Hármasszabály címmel 2021-ben jelent meg az Erdélyi Híradó és a FISZ gondozásában. Portréját Dezső Tímea készítette.