Bokor Judit versei

Liam Moody felvétele

Hídon

Nincs merre mennünk,
havat vedlenek a távoli házak.
Kipirultunk az esti széltől,
mintha újra először találkoznánk,
hatévesen – sapkák zsebbe gyűrve.
Van, ami mégsem romlik el,
és olyan is, amiről majd-
nem beszélünk. Pont jön a villamos,
nézd, mozog tőle ez a fémcsavar,
mit szólsz a rezonanciához.
Nem szállunk fel a következőre sem.
A hídra karcolt feliratokat irigylem,
mi hóba írjuk, hogy itt. Ha most leugranánk,
te a kőoroszlánok hiányzó nyelvéért,
én megkeresni a csavart,
ami valahol, mélyen összetartja
ezt az egészet, a folyó szájpadlására
tapadt hordalék volnánk.
Szálanként bomlana le rólunk
a pamutgyerekkor.

Mindenki máshogy

Homályosan látom az utcanévtáblákat,
tépem a bőrt a bal mutatóujjamról.
Ha jönne az ellenőr, egy szerencsesütis
papírfecnit tudnék felmutatni:
„Senki sem fogja elvenni a boldogságodat”.

Három perc a Holdra szállásig

Kezem centikre a tiedtől,
a tiédben sörösüveg.
Feketén villog a tévé,
kráterek vigyorognak ránk,
már megtörtént,
de visszaszámolunk.
Armstrong lába talajt ér.
Lobog az amerikai zászló,
feltámad valami olyan szél,
amely idáig nem győzedelmet fújt.
Ugyanolyan messze maradsz.

Bokor Judit (2003, Debrecen)

A Debreceni Egyetem elsőéves anglisztika szakos hallgatója, a Hajdúböszörményi Írótábor és helyi versműhelyek rendszeres résztvevője. Szövegei a SiópArt folyóiratban, a Szkholionban és a KULTer.hu-n jelentek meg. Portréját Vigh Levente készítette.