Nyíri Katalin kisprózája

Sven Beyersdorff felvétele

Piros madzag két korlát közt

A férfi a nő kabátja alá csúsztatja a kezét, végigsimít a derekán. A nő kuncog, majd lassan kibújik az ölelésből. Beleszagol a celofánba csomagolt vörös rózsába, a kaputelefonhoz megy, a névtáblákat nézi. Hányas lakásban laksz, kérdezi. Nem is tudom a vezetékneved. Megint nevet. Tizenhatos, válaszolja a férfi. A kulcsát keresi az utcai lámpa fényében. Nem látok semmit, megfognád kérlek, kérdezi. A nő felé nyújtja a vörösbort, összeérnek az ujjaik. Hideg a kezed, mondja a férfi. Hideg van, feleli a nő, és a férfira mosolyog.

A kapu kinyílik, a férfi előre engedi a nőt. A nő megáll a postaládák mellett, hol a villanykapcsoló, kérdezi. A férfi hátulról átöleli, lehúzza a kabát cipzárját. A nő megfordul, hosszan megcsókolja.

Menjünk, mondja a férfi. Felkapcsolja a villanyt a lépcsőházban, de csak néhány izzó ég. A nő kezéért nyúl, még nála a bor és a rózsa, a csuklóját fogja meg, a lift felé húzza.

Inkább a lépcsőn, mondja a nő. Megáll, hátrafordul, körbenéz.

Nem lehet, válaszolja a férfi. Le van zárva, ma cserélték a burkolatot, mondja. A régi rettentően csúszott, balesetveszélyes volt. A nő észreveszi a két korlát közé kikötött piros madzagot, azon pedig a táblát. Közelebb lép, elolvassa a kézzel írt szöveget: TILOS RÁLÉPNI! Mély levegőt vesz, néhány másodpercig bent tartja, utána halkan kifújja.

A férfi megnyomja a lift hívógombját, és a nőre mosolyog. A nő odalép mellé, a rózsa celofánját zörgeti az ujjai közt. Nem lesz semmi baja, ha egy pillanatra rálépünk, mondja. Biztos megszáradt. És könnyű vagyok, neveti zavartan.

Ne viccelj, mondja a férfi.

A lift megérkezik, kinyílik az ajtaja. A férfi beszáll, a nő merev háttal áll a folyosón, összehúzza magán a kabátot. Nem bírom a lifteket, mondja.

A férfi kilép, a nőhöz simul, finoman megharapja a fülcimpáját. Ugyan, suttogja. Fél perc alatt ott vagyunk. A nő megremeg, ahogy végigfut a karján a hideg. Elhúzódik, papír zsebkendőt vesz elő, kifújja az orrát. Hidegben mindig úgy érzem, mintha folyna, mondja. Nem folyik, csak olyan. Ne menjünk fel most, jó? Inkább üljünk be valahova. Meghívlak moziba.

Nem akarok moziba menni, mondja a férfi. Beszáll a liftbe, a nő kezébe kap, befelé húzza.

A nő elrántja a karját.

A lift ajtaja zárul, de a férfi megállítja a lábával. Gyere már, mondja. Túlgondolod. Becsukod a szemed és már szállhatsz is ki.

A nő habozik. A világítás kialszik, megnyomja a villanykapcsolót.

Felmegyünk, megisszuk a bort, és jól érezzük magunkat, folytatja a férfi. A nőre mosolyog, vár néhány pillanatot, majd elkomorodik az arca. Ne szórakozz velem, mondja. Én felmegyek. Középre lép, megnyomja a gombot. A lift bezárul, elindul felfelé.

A nő leteszi a rózsát és a bort az ajtó elé. Kifelé menet még átbújik a piros madzag alatt, ráugrik a frissen lerakott járólapra, aztán elindul haza.

Nyíri Katalin (1986, Érd)

Kisprózát ír, szövegeit közölte az Élet és Irodalom, a Litera.hu, az Alföld, a Tiszatáj, az Irodalmi Jelen, a Műút, a Helikon és a KULTer.hu. Első novelláskötete A kedvedért megeszem címmel, 2022-ben jelent meg a FISZ gondozásában. Portréját Veidinger Nóra Photography készítette.