Korsós Gergő versei

Borsos Zoltán: PhotoSeriesNo 061 04

Megmászni a Démontornyot apával

Sok apa és fia, apa és lánya,
férj és feleség játszott azon a szerveren.
Sokan megpróbálták, de odáig, mint mi,
egyikük sem jutott.

Volt egy kaszt,
a sárkányérmés retkeké.
Bár valós pénzzel turbózták magukat, a Démontorony
legfelső emeletéig mégsem merészkedtek.

Nem volt nálunk erősebb harcospár a szerveren.
Mi voltunk a legjobbak,
apa meg én.

Csak mosolyogtunk, ha kérdezték,
hogy ezt most így,
már megint,
hogy csináltuk.

Övék a kunyhó melege, a középszeré,
s bár lehet, hogy holnap leszúr a kaszás,
a dicsőség a miénk.
Ezt sose feledd, fiam.

Aztán tizenhárom éves lettem, felsős,
és otthagytam apát a Démontoronyban.

Három hete kíváncsiságból felmentem a szerverre.
Belovagoltam a vörös erdőbe, a titkos templomokba,
köszöntem a gyógyfűszedő, kalapos öregnek,
meg az öröknaiv virágárus lánynak,
aztán mentem tovább,
a Démontoronyig.

Kíméletlen tizenkétszellem-kardommal szétaprítottam a társaságot.

Jó volt mészárolgatni kicsit.
Hajtani a dicsőséget, mint régen.

Fel is hívtam apát, jöjjön,
hagyja Brüsszelt, az oroszokat meg Amerikát,
inkább öltse magára virtuális páncélját,
és pár órára a Démontoronyban,
amíg még áll a szerver,
szálljunk szembe a kaszással megint.

Fejemben szól a Vangelis

Sokat mászkáltam a határban,
Luke Skywalker a Tatooine-on,
bámultam a holdat, vártam,
hogy kezembe adják a sorsom.

A sivatagi iskolában laposra vertek
a Galaxis legkülönbözőbb lényei:
dianogák, ingolák, bhanták, wampák, buckalakók.
Úgyhogy végül töltőtollat vettem a kezembe.

Most tizenkilenc vagyok, rohan a táj,
üvölt A Paradicsom meghódítása.
A sivatagos bolygót elhagytam, meghívtak
az Írótanyára.

Elég jó hely,
kár, hogy feszült a sok jeditanonc,
kár, hogy olyan giccses vagyok.

A Paradicsom meghódítása nehéz.
De érzem: akárcsak Darth Vader,
a gúny sem élhet örökké.

Győzni fog a jó, és az űrbárban
megszólalnak a boldog szaxofonok.

Feloldozás

Anyám szeméből eltűnne a bánat,
ha megtudná, mit tanultam,
a fellegvárban, mit tanultam én.

Ha elmesélném Nietzsche bácsit,
anyámnak, ha elmesélném:
valóságunk lárifári.

Elmesélném anyámnak,
hogy nem is szegény,
illúzió csak az egész.

Egy metafora miatt akartad
felakasztani magad, anya.

És hinne nekem, bölcs fiának,
s elhagyná a csúnya bánat.

Korsós Gergő (Szekszárd, 2000)

Költő, jelenleg Szomorújáték munkacímű első verseskötetén dolgozik. A Srácok a Presszóból vezérszurkolója. Portréját Som Balázs készítette.