Átlátszó nők láthatatlan munkája – Szirmai Panni írása Ughy Szabina Az átlátszó nő című novelláskötetéről
Ughy Szabina portréját Bach Máté készítette
Ughy Szabina Az átlátszó nő című novelláskötetében diszfunkcionális közegekben szerveződő női sorsokról olvashatunk. A főszereplők szinte kivétel nélkül névtelen nők, e tizenhat novellában mások (családtagok, gyerek, anya, szerető, férj) vagy önmaguk életében bekövetkező elakadásokkal szembesülnek (mentálisan leromló anya ápolása, párkapcsolati válság, önértékelési problémák). Az elbeszélőkben közös, hogy mindannyian a gondoskodás és öngondoskodás terhei mellett próbálnak boldogulni. Anyák, lányok, testvérek, (ex)barátnők, feleségek keresik a helyüket terhelt kapcsolataikban.
Ebben a szövegben a kötetet a gondoskodás és a láthatatlan munka egyénre gyakorolt hatása felől értelmezem. A gondoskodás feminista elmélete a nők társadalmi, gazdasági és egyéb területen háttérbe szorult szerepét a női gondoskodási munka viszonylatában vizsgálja. Kulcskérdése, hogy a gondoskodás szükséglete és nőkre háruló feladata miként befolyásolja az életüket. Láthatatlan munka mindaz, ami a háztartással és a gyerekneveléssel, családon belüli gondoskodással összefüggésben feladatként jelenik meg, amit jellemzően a nők (fizetett munkaidejük után) a „második műszakban” végeznek, otthon. A reproduktív munka kifejezés arra utal, hogy a kapitalista gazdasági rendszerben a (férfi) munkaerő újrateremtéséhez szükséges erőforrást a családi háttér, vagyis a nő biztosítja. Az érzelmi munkának is nevezett gondoskodási feladatokkal járó mentális terhelés is ide tartozik, amit a család életének menedzselése jelent, az oltási időpontok észben tartásától a nagymama születésnapi ajándékán át a civakodó testvérek megvigasztalásáig.
A társadalom számára láthatatlan – mert közvetlenül profitot nem termelő, és leginkább akkor látszik, ha nem végzik el – munka kérdésköre érvényes értelmezési keretet ad a kötet olvasásához. Ugyanis a gondoskodási feladatok mátrixában Ughy Szabina szereplőinek alig marad energiája az öngondoskodásra. Az átlátszó nő karakterei igyekeznek beilleszkedni a társadalmi elvárások által kialakított szerepekbe: gyereket nevelnek, pénzt keresnek, tanulnak, ápolnak, szeretnek, kitartanak, megelőznek és majdnem belehalnak. Csak néhányan találnak valódi kiutat ebből az élethelyzetből. A kötet novellái nagy láttató erővel beszélnek a nőkre nehezedő teherről és annak következményeiről: a láthatatlan munkába fektetett energiából, az ebből eredő érzelmi kiégésről. A munkahelyi, párkapcsolati élethelyzeteket bemutató szövegekben is érezhető az elbeszélők rögzült elakadása. A gondoskodás eltérő formában és szinteken jelentkezik a novellákban, gyakran hangsúlyos szerepbe kerülnek az ápoláshoz köthető életterek (kórházi váró, idősek otthona, ápolási osztály). Ezek a konkrét és átvitt értelemben is zárt terek, közegek nem átjárhatóak, a kórházi osztályon dolgozó nővér és a betegek számára itt egyaránt nyomasztó mikrotérré szűkül a valóság. Az egymásrautaltság a kötet szereplői között több szinten is érzékelhető, az anya-gyerek viszonyban (Anyák napja), az eltartott kiszolgáltatott élettárs esetében (A vágás helye) vagy akár a depressziós nő és terapeutája közötti kapcsolatban (Hány liter víz van az óceánban?). Akiről gondoskodik valaki, az függ a róla gondoskodó személytől. Ebben a függő nexusban egyaránt jelen lehet a hála, a harag, a visszautasítás és a beletörődés. A novellákban a gondoskodás fizikai és lelki terheit viselő nők küzdenek a legsúlyosabb kihívásokkal. Ez a teher az Éjszakai műszak és az Anyák napja című szövegekben érződik a legsúlyosabban: miként bírható el, hogy valakinek az élete, a jólléte rajtam múlik? Ápolóként és felnőtt gyerekként egyaránt nehéz, bár más érzelmi töltettel bíró kérdéseket vetnek fel a szövegek.
A novellák narratív szintjén jellemző dinamika fedezhető fel: az elbeszélő saját életében elakadást tapasztal (kapcsolati válság, munkahelyi kiégés, alkotói vagy szerepválság, mélyülő depresszió, öregedés), amivel a kispróza terjedelmi határain belül igyekszik megküzdeni. Visszatérő motívum például, hogy az elbeszélő az anyjához fűződő viszonyán keresztül világítja meg a nő családon belüli szerepét. Kevesebb teret kapnak a férfi szereplők, talán az Én vezetek kivételével, amelyben az elbeszélő az autoriter apja és a párja között őrlődik, majd a feszültség tetőpontján a sarkára áll. A szövegek nagyobbik felében a férfi inkább a szakítással záruló párkapcsolatra emlékeztető, a hiányt megtestesítő vagy árnyékszereplő családtag, esetleg okoskodó férj vagy apa. Megértő, egyenrangú kapcsolati viszonyban megjelenített férfi szereplőt nem tudok felidézni a könyvből.
A családokban felmerülő mindennapos gondoskodási feladatok (idős rokon ápolása, gyereknevelés, elhunyt családtagok emlékének őrzése, hagyaték feldolgozás) különböző fénytörésben jelennek meg. Az elbeszélő ugyan más-más formában, de az összes szövegben igyekszik feldolgozni a családjától örökölt traumákat, kilábalni egy kihívásokkal teli életszakaszból. Ez a kísérlet nem mindenhol kecsegtet sikerrel, de van, akinek sikerül eljutni a feloldásig és megállítani a transzgenerációs traumák továbbörökítését. Néhány példa a kihívásos élethelyzetekre: a parentifikált gyerekként felnőtt zongoraművész a világ másik végére menekül (Baby Shark); a narcisztikus apa mellett edződött fiatal nő idősebb partnere mellett ugyanabba a kiszolgáló szerepbe kényszerül (Én vezetek); az elhanyagolt anya kényszeresen túlteljesített gondoskodással próbálja visszanyerni eltávolodott felnőtt gyereke kegyeit (#karácsony, #futás); a kisgyerekes anya a saját anyja helyett próbál kikászálódni örökölt traumákból (Csucsó); az anyja hagyatékát feldolgozó nő a praktikus feladatokba menekül a gyász elől (A hagyaték). Bár vannak körülöttük rokonok, partnerek, gyerekek, az elbeszélő lényegében egyedül van a terhével. Egyikük sem képes érdemben segítséget kérni – talán az egyetlen kivétel a túlteljesítő depressziós Anna, aki viszont a pszichológusával szemben is megfelelési kényszert érez (Hány liter víz van az óceánban?).
Ughy Szabina irodalmi munkásságában feltehetően inspirációs forrásként jelentkezik az irodalmi mező határterületének értékelhető irodalomterápiás tevékenysége. A szövegeken érezhető a terápiás foglalkozásokon vélhetően kirajzolódó mintázatok hatása, láthatóvá válnak női archetípusok (az üres fészek szindrómától szenvedő anya, az elhanyagolt feleség, a fiatal anya, aki saját anyját gondozza stb.). Ezek a nőalakok azonban nem lépnek ki a sablonos megformáltság kereteiből, nem válnak egyéniséggé, megmaradnak a rájuk osztott szerepben. Különösen szembetűnő ez a sztereotip történeteket már-már tanmeséként bemutató novelláknál, különösen ilyen A vágás helye. Ebben a szövegben az elbeszélő a népmesékből ismert szegény sorsú falusi lány alakját idézi meg, aki leányanyaként bántalmazó kapcsolatban él (a nem kívánt terhességből született gyereke apjával). A történet végül jóra fordul, de arról olvasóként nem értesülünk, az elbeszélő hogyan éli meg a kiszolgáltatott helyzetét és sorsának alakulását. A történet narratív rétege sikerrel idézi meg egy iskolázatlan elbeszélő beszédmódját, viszont a reflektálatlan sodródáson, beletörődésen kívül nem fejezi ki a szereplő érzelmi viszonyulását a vele történtekhez. Bizonyos esetekben akár életszerűbbé is tehetné a szövegbeli helyzeteket és emberi reakciókat ez a viszonyulás, hiszen valóban nem mindig értjük és tudjuk értelmezni a velünk történteket a jelenben. Olvasás közben ugyanakkor többször hatalmába kerített az érzés, hogy ez a kiszámíthatóság szándékos írói fogás. Mi más oka lehet, hogy az archetipikus női figurák már-már közmondásosan ismerős, tévéreklámokat idézően sablonos problémákkal küzdenek (öregedés, a megkopó szépség és szexuális vágy csökkenése, az elhidegülő anya, a felnőtt gyerek eltávolodása), és azokra a legkézenfekvőbb válaszokat adják. Bár a legtöbb esetben gördülékenyen, élvezetesen megírt jelenetek füzérét olvassuk, kétséges, hogy az olvasóban milyen érzést váltanak ki a történetek? Tud-e, akar-e azonosulni a papírformaszerű figurákkal? Milyen tanulságokat hordoz egy csokor nő története, akik bármilyen erősen igyekeznek túllépni a külvilág, a családjuk vagy a társadalom által rájuk osztott szerepekből, aligha képesek valódi változást elérni? Ebben az összefüggésben elgondolkodtató, vajon az irodalomterápiás háttértől függetleníthető-e az alkotói attitűd. Más szóval, mennyivel több Az átlátszó nő, mint egy sor női archetípus-történet, amelyek gondolatébresztőnek szánt témaköröket testesítenek meg?
Bár Ughy Szabina a „saját szabadulástörténetei”-ként beszélt e kötet anyagáról[1], Az átlátszó nő mégsem tekinthető kifejezetten terápiás irodalomnak. A novellákban vázolt traumák, élethelyzetbeli elakadások megjelenítését csak esetenként követi feloldás. Tizenhat élethelyzetbe kapunk betekintést, de nincs előttünk tizenhat bevált megoldási stratégia. Mindemellett a kötet sikere a közönség körében annak is betudható, hogy olvasmányos formában beszél a nők hétköznapi nehézségeiről, a generációs különbségektől függetlenül. Az életszakaszváltások ugyanis a kamaszkor után már nem olyan érdekesek az irodalom számára. Az öregedés, különösen a nők öregedése még mindig kevéssé mozgatja meg az irodalmi mező fantáziáját, alig olvashatunk ebben a témában érvényes és színvonalas műveket[2].
A kötet erényének tekinthető a figyelemfelkeltés: olyan élethelyzeteket érint, amelyekkel elsősorban nők küzdenek, de nem kizárólag. A reproduktív munka, az örökölt traumák, az érzelmi kiégés férfiakat is érinthet, mégis legtöbbször a nők cipelik a terhet a családban. Ughy Szabina színre visz néhány lehetséges forgatókönyvet, mi történik, ha figyelmen kívül hagyjuk az átlátszó nők nehézségeit és milyen megoldási stratégiák működőképesek. Az átlátszó nő elsősorban aktuális társadalmi problémákat érintő témája miatt érvényes mai olvasmány, a nyelvi innováció és az irodalmi megformáltság terén nem nyújt jelentős újdonságot a kortárs irodalmi palettán. Ugyanakkor fontos útjelző tábla lehet a gondoskodás társadalmi jelentőségét érintő irodalmi fejlődési irány felé, az Ughy-életművön belül.
[1] https://artnews.hu/2023/11/01/interju-ughy-szabina-kolto-iro-es-irodalomterapeutaval/
[2] Ide tartozó kivétel például Szűcs Teri: Visszatért hozzám az emlékezet című kiváló kötete (Magvető, 2024) amely Az átlátszó nőben is megjelenő gondoskodási kérdésekről az otthonápolás összefüggésében beszél.
Ughy Szabina: Az átlátszó nő, PRAE Kiadó, 2023.
Szirmai Panni (1988)
Budapesten él, ír, olvas, fordít. Fontosabb publikációi a Hévízben, a SZIFONline-on, az Alföld felületein, illetve a Ligetben jelentek meg. Jelenleg első kötetén dolgozik. Portréját Oláh Gergely Máté készítette.