Kalapos Éva Veronika: Irodalom és soros I.

Sven Beyersdorff felvétele

– Biztos vagy benne, Noelke?

A fiatal óvónő felsóhajtott, és végigsimított copfba fogott, szőke haján. A mindenségit, ezzel a gyerekkel csak a baj van! Régen persze a „picsába” lett volna az első gondolata, de ma már rutinosan javította ki magát fejben is, mert az óvodaigazgató naponta figyelmeztette őket, milyen veszélyes a gyerekek előtt káromkodni. Ez annyira a vérükké vált, hogy amikor a pasija elhagyta az óvónőt három év és egy eljegyzési gyűrű után, mert rájött, hogy egyelőre mégse akarja lekötni magát, akkor is csak azt bírta utánaordítani a gangról, hogy „nem csinálhatod ezt velem, a manóba!”. Ha az ember óvónő, minden helyzetben az, visszafogott és türelmes, még az ilyen Noelke-félékkel is.

Ez a gyerek volt a negyedik Noel a Pillangó-csoportban, de az óvónők könnyen megjegyezték, mert az anyja állandóan extrém dolgokat talált ki. Most is, ezzel a pénzzel… világosan megmondták a szülőknek, hogy csak ötszáz forintig fogadnak el adományokat gyerekenként, és kizárólag attól, aki megengedheti magának. Égett az arca, amikor elhadarta a kérést a kapkodó anyukáknak és apukáknak, akik közben a bundás cipőt rángatták fel a gyerekük lábára, higgyék el, az óvoda normális esetben sose folyamodna ilyesmihez, de az önkormányzat megint lefaragott a működési támogatásból, és hát egyszerűen nincsenek kistányérok. Étel egyelőre van, bár nem mindig felel meg a menzareform követelményeinek, kanál is akad, de a múlt évben annyiszor ejtették le az olcsó, könnyen törő műanyag tányérokat a naposok, hogy abból egyszerűen kifogytak. A gyerekek ugyan rendszeresen felajánlják, hogy esznek a kezükből, vagy egyenesen a nagy fazékból, de ez, ugye, mégse járható út.

Erre tessék, Noelke anyukájának megint muszáj volt bekavarnia: az óvónő majdnem elájult, amikor meglátta a gyerek maszatos kis markában az összehajtogatott, sárga ötezrest. Eleve, miért a kicsivel küldi el a pénzt? A többi szülő mind maga adta át, a szemérmesebbek borítékban, és ott el lehetett játszani a felnőttjátékot, mintha mi sem történt volna, mintha az, amit a kezébe nyomnak, csak a gyerek tiszta váltóruhája lenne. De Noelkének most mit mondjon? Üzenem az anyukádnak, hogy köszönjük a tízszeres adományt, állj föl a csoport előtt, Noelke, és hajolj meg, van mire büszkének lenned, senkinek sincsenek olyan gazdag szülei, mint neked.

A gyerek továbbra is felé nyújtotta a pénzt, muszáj volt elvennie. Amúgy is sietni kellett, a többiek már majdnem végeztek a kézmosással, Magdi néni pedig megrázta az ebédre hívó kis, kék csengőt. Az óvónő zsebre tette a pénzt, aztán megsimogatta Noelke fejét, és finoman a mosdókagyló felé taszította.

– Te vagy a soros – mondta, és elindult az asztalok felé. A háromszög alakú alumíniumtálcákon ott árválkodott az a néhány tányér, amit most a gyerekek felváltva használtak, és ahogy ránézett a foghíjas tálcákra, már nem is bánta, hogy Noelke szülei ilyen vastagok. A súlyos időkben súlyos eszközökhöz kell nyúlnunk, gondolta, az ötezresből legalább nyolc műanyag tányér kitelik, a manóba is.

Kalapos Éva Veronika (1983, Nyíregyháza)

Író, újságíró, műfordító. D.A.C. című ifjúsági regénysorozata, valamint Massza és Muszáj című ifjúsági regényei a Manó Könyvek Kiadónál jelentek meg, ezen kívül antológiákban és folyóiratokban publikál folyamatosan. 2014-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat kapott, jelenleg első, felnőtteknek szóló regényén dolgozik.