Seres Lili Hanna: Irodalom és biztonság II. / Madonna haja

Marko Slavkovic felvétele

Nekem nem kell semmi. És senki. Rajta kívül, de ő nincs. Még. Még mindig. Előveszem a képet, Madonna kisgyermekével. Ez az én gyermekem. Nagyobb, mint terveztem. Madonna haja hosszú, a teteje barna, az alja fehér. A saját hajamból varrom. Ezt azért nem hittem volna, hogy Madonna beleőszül a várakozásba! Gyermeke kicsi még. Még mindig. A glória egyre fényesebb, ahogy az én reményem is. Igen, kopni nem hagyom. Már nem gondolom, hogy holnap hazaér, csak azt, hogy: átmenet. Átmenetben élek. Fogom a tűt meg a cérnát, folytatom. Még nincs kész. Még mindig. Hogy fog örülni, amikor meglátja! Folyni fog a könny a szeméből. Én fogom vigasztalni. Leteszem a gyermekem, a tűt is, ez az álom meghat. Ahogy simogatom gyér, fehér haját, mély ráncait. A teámmal odaállok az ablakhoz. Megint eszembe jut, hogy olyan vagyok, mint a toronyba zárt királylány, csak a saját kegyetlen mostohám is én vagyok. Elhalad egy ember az ablak előtt, fel se néz, megkönnyebbülök. Rémlik, hogy régebben kerestek. Férfiak is. Munkaadók is, hogy hasznos legyek, lehettem volna dajka, gyermeklány, mehettem volna kísérőként családdal külföldre. Rémlik, hogy legyintettem. Az elején keserűen. Aztán nevetve. Csak nem gondoljátok komolyan? Hogy éppen most? Tegnap is ezzel álmodtam, ilyenkor szégyellem magam. Kukoricára térdelek reggeli helyett, és addig emelgetem a lábaim, amíg teljesen szerte nem foszlik a hajó képe. Amin állok. Aztán persze kinézek az ablakon, a távolban ott a tenger, és csak mosolygok. Megnyugtató: nem én állok a hajón. És nem arra, hanem erre tart. Még mindig.

Seres Lili Hanna (1993, Budapest)

Író, költő, szerkesztő.