Mohácsi Balázs: szonettkorszak (versciklus)
Sven Beyersdorff felvétele
zenta–újvidék: június délután
„szeretlek b várok rád” szemet szúr a sikátorfalon
ahol mint töltőcsövön a hurka benyomulunk
a pályaudvarra nem nekem szól és mégis eltalál
nehezen eszmélek rá hogy átszállnom kellene
de eszmélek és átszállok köszi kockás nadrágos
mogorva srác a tolmácsolást és aztán az új busz
és james murphy azt énekelte mint egy űrhajós
a szerelem mindig visszatér és arra gondoltam
ahogy a cipőd keramitot ér lágy nyisszanással
amikor az istván pincébe a lépcsőn lejössz
hóhér kis lábadon és a szűkített farmerodból
amin egyet tűrtél kivillan bokád könnyedén
ahogy egy buszúton eszembe jutsz ki valójában nem vagy
és játékból írok neked egy szerelmes verset csak úgy.
újvidék: június délután
köszönjük mindannyiuk szavazatát
ez a plakát idejövet szembeszúrt
a buszon mindenki magyarul beszélt
átléptem kérdőn mégis milyen határt
hogyha ez az oldal már a túl
hogy találhatom ugyanazt a politikát
a bulvárhosszon hullámoztak az üvegpaloták
és mint otthon weöres az elhazudott múlt kávézni leült
hát kilöktek az útra tavasz volt
vagy ősz vagy tél vagy már
nem mindig lehetett eldönteni nyár
eső sütött szél esett a nap fújt
délben a hold bimbósan kigyúlt
dobhattam utána a maradék délutánt.
újvidék: június reggel
azt kérdezte tőlem stevan miért
írok mit lehet manapság elérni
a költészettel reflexszerű válaszom
mint mindig nem tudok nem írni
ami mögött ott feszül hogy néha jó
lenne tudni azt is hogy mi az élet
értelme horizont és perspektíva
mindig csak a célelvű képlet
nem a mi nyelvünkön történik
nagyobbrészt a világ depresszió
szerkesztés klímagyász és lánybokák
közt osonó fű és halálin susogó
fékezett habzású szép lassú pánik
a költemény a hangulat ha kék.
újvidék–szeged: június reggel
torkomat harminc piros penge kaszabolja
és közben dosta dosta dosta üvölti a boye
lassan az utolsó éjszaka is kiforogja magát
félálomban keresek egy megfelelő angol igét
a nyelvtelen magány után ez a bábeli némaság
induláskor épp csak kékeszölden pirkad az ég
és soráthajlás nélkül zavarnak a rímek
zárlatai meg-megtorpannak pedig írnék
tovább mindig tovább a megfoghatatlan felé
nagy szavak és vágyak a kifejthetetlen telér
az ötlet zúzájában forgolódom zakatolva
az emberek mindenkor hiú végezetlen terve
megyek hazafelé végre megyek haza
lassanként közelítek sorról sorra.
röszke: június reggel
és a horizontgerinc mögött felriadt a zöld
hajnal volt hajnal volt éjszaka
mögém bújt a hold és csak néztem
az elveszett csillag helyét fehér
kráterét a tarkakék vásznon az épülést
próbáltam figyelni ahogyan a verze
refrénre ébred és az út csak vitt
előre mint egy feszes brácsakíséret
a napraforgósárga és a dohányzöld
négyszögek fegyelme között
hazafelé idegenből idegenbe
a várakozás belém költözött
gerinc gerinc fegyelmezd magad
a határon állva érzed csak igazán idegennek.
Mohácsi Balázs (1990, Pécs)
Költő, kritikus, műfordító, a Versum és a Jelenkor Online szerkesztője, a PTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje. Pécsett él. A hungária út, hazafelé az első kötete.