Vida Gábor: Irodalom és szigetelés II. / Juliette és Adolf

Urbantristesse felvétele

Öreg Zanót a színház előcsarnokában állt, és döbbenten meredt egy plakátra. Juliette Binoche meg Hitler, villant át rajta. Beletelt egy kis időbe, míg megértette, hogy az egy plakát, népszerű kortárs regény[1] alapján készült az előadás, rajonganak a népek és a vájtfülűek érte. Juliette Binoche[2] az egyetlen színésznő, akivel élete során hosszabban elbeszélgetett, okos, tájékozott, figyelmes, mintha még volna polgárság. Ezért ismerte meg azonnal a plakáton. Gyanúsan sokat olvas, mondogatták a háta mögött – olyan lesz a műveltség is hamarosan, mint valami fogyaték, nehezíti csak az életet. Az Adolfnak maszkírozott színészt[3] nem ismerte fel, ilyen aránytalanok a mai szerepek és a szereposztások. Írt is gyorsan Juliette-nek[4], hogy: jajistenem, tarantínóm[5], mit látok! Majd megnézem az előadást is, a könyvet olvastam, én recenzáltam egy mára már felszámolt napilapban[6]. Mondtad, válaszolta Juliette Binoche, mert ő mindenre emlékezett, majd elrohant, mert ha volna még polgárság ebben a városban, és nem csak arisztokrácia meg értelmiség, akkor dolgoznánk is. Zanót pedig Hitlerrel maradt, és a gondolataival, éppen vaj volt a fején, szomorúság mocorgott a lelkében.

Idővel az embernek megőrülnek a barátai, gondolta, miután egy minden lébe kanál barátja, egy kritikus elme[7] azt mondta neki, hogy: te, öregem, te valójában egy Hitler-szimpatizáns vagy. Nem azt mondta, hogy hitlerista, hetven évvel az utolsó világháború lezárása után ezt mégis csak túlzás lett volna állítani, de valami hasonlót, ami azt jelentette, hogy ha most lenne az akkor, te biztosan a rossz oldalon állnál, mert nem tudod, nem érted, felelőtlen vagy, arra jár a lelked, vagy ha lélek nincs, ahogy a tudomány tanítja, akkor a gondolatod, és mind így… Azt is mondta ezzel a barát, hogy ő viszont a jó oldalon állna, mert mindig is a jó oldalon állt, nem lehet ez másképpen, ha nem is tudja az igazságot, de Zanóthoz képest mindig is tudta, azon személyeket felsorolni pedig, akikhez képest örökre, nem is lehet.

Kizárt dolog, mondta Zanót magában, kizárt dolog, ismételte meg utólag, és hosszan elgondolkozott, hogy tartson-e most önvizsgálatot, vagy inkább nem érdemes. Olcsó vörösbor után vizet kell inni, vagy jó vörösbort. Nehezen szokott hozzá, hogy újabban az emberek különösebb ok nélkül lefasisztázzák meg lezsidózzák[8] egymást, és ezt rendszerint ugyanabban a hangfekvésben teszik, ugyanazt is jelenti: a kurva anyád![9] Jelentette azt is, hogy az illető nem a szavakra, mondatokra, gondolatokra reagál, hanem az érzelmeit fejezi ki, amelyek szavak, mondatok, gondolatok nyomán buzognak fel benne, vagy csak maguktól, viszont eme buzgás után már semmilyen szöveg nem számít, csak a jól vagy épp rosszul csapkodható ajtók, a könnyen vagy nehezen borogatható asztalok, és nincs visszaút. Megőrülni tulajdonképpen rendjénvaló dolog: alkohol, Xanax, család, bankhitel, karrier; nincs az a házasság, amit egy építkezés…; nincs az a barátság, amit egy szerető…; nincs az a szerelem, ami magától… Egy tisztességes civil őrület mindenkinek jár. A dühöngő elől ki kell térni, a szomorút meg kell vigasztalni, a szószátyárral beszélgetni kell, a filozófussal meg hosszan hallgatni. Ennyit kér a szolidaritás vagy a morál.

És a bolondok? Mert Zanót abban az időben már egész pontosan tudta, hogy nem az őrültekkel van baj, hanem a bolondokon nem tud csak eligazodni. Az okos bolondokon. Például a kritikuson[10], aki tudja az igazságot, mégsem azt mondja, amit tud, hanem azt, hogy: te, barátom, te nem tudod. Vagy a vegetárius, aki szerint a marhasülttel együtt a marha fájdalmát[11] is megesszük, a koppanó dió viszont nem érez semmit, a répa sem, ha főzik, meg a saláta, mikor harmatos nyári reggelen hersenve tépik le, vagy a káposzta, mikor besózzák. Aztán jön a vallásos, aki olvasgat pár ezoterikus könyvet, megérti mindet és megtérni látszik, meg is térítene szívesen mindenkit, vagy gödörbe lövetné, aki nem akar. És jön a politikus, aki tudja, hogy egy nagy és erős ország[12] polgárának, egy kibontakozó és diadalmaskodó világmozgalom aktivistájának[13], egy nagyhatalom katonájának, de legalább is védencének lenni jobb, mint legyőzöttnek és ellenzékinek. Magyarán szólva mindenki a diadalmas igazság mellett szeret állni, a befutóra kell fogadni[14], a vesztesen, az ellenállón pedig rúgni kell egyet vagy kettőt[15]. Csak hát annyi igazság, amennyitől ezek mind boldogok, de legalább is győztesek lehetnek, annyi igazság az egész világon nincs. Ha mégis, akkor szét van szórva, ahogy Esterházy mondta volt[16]. Az ország kicsi, a győzelem távoli, mint a Sarkcsillag, viszont a sok igazság, amit a bolondok hirdetnek, az mind velünk marad. Nem az a baj, hogy a kurvákkal henteregtek, hanem az, hogy a keresztény házasságról szpovegyáltok[17], mondta Zanót kedvenc prófétája, aztán kisétált az éjszakából, vagyis az éjszaka sétált ki a városból – megvirradt.

Még mindig nem ért a végére annak az okfejtésnek, hogy egy újonnan felkapott könyvben[18] Hitler felébred a Großer Tiergarten fái alatt 2011-ben egy borgőzös vagy inkább benzinszagú reggelen, és akkora szomjúságot érez, mintha egész éjjel sűrű villányi borokat fogyasztott volna, pedig sosem ivott, talán bécsi aranyifjú korában vagy a fronton, amikor neki is osztottak fejadagot. A háborúhoz sok alkohol kell, nem csak sok benzin. Kiszámolták a tudósok azt is, mennyi bor fogyott az első világháborúban, mondta is volna pontosan a számot, de kiment a fejéből. Hitler viszont nem ment ki, mert napokig borzongott azon a gondolaton, hogy ha visszatérne, akkor megint ugyanaz történne, és a bolondok, akik győztes focicsapatról, diadalmas világvallásról, rendről, fegyelemről, szigorról álmodoznak, és arról, hogy ők is rendfenntartók lehetnek, dagadtra tapsolnák a tenyerüket, egymást tapodnák le, mint egy fesztiválon[19].

Erről szól a könyv is, hogy mekkora sikere lesz ennek a feltámadt majomnak[20], akiről nem hiszik el, hogy nem valami hasonmás gáláról szökött ide, hogy nem egy átlagnál tehetségesebb színész vagy igazán tehetséges pojáca, akinek ez az egy szerep jutott csak. Tulajdonképpen mindegy, hogy dublőr, ripacs, színész vagy hologram. Igény van rá, tehát siker lesz. Akkora, hogy a könyv szerzője is megijed a történettől, és mint egy jó német autó, magától kezd el fékezni. Nem lesz csattanás, nem lesz poén és végkifejlet. Médiasztár lesz, bolondokházába kerül és könyvet ír. Előtte nyilván jól beolvasnak neki, felsorolják a bűneit meg miegymás, és hogy minden meg van téve, és el van követve azért, hogy soha többet ez ne fordulhasson elő, pedig előfordult azóta is többször, és még sokszor meg fog történni, mert senki nem olvas Nietzschét, sem pedig Marxot, csak félig megírt regényeket és végig nem gondolható brosúrákat. Csak a pedagógia és a didaxis mindig…[21]

Nem emlékszik senki a tatócára, aki elmondja, hogy milyen jó a diadalív alatt sétálni Párizsban, nem is volt olyan nehéz a géppisztoly meg a csizma… Csak a zsidókat nem kellett volna bántani, mondta egy vénséges bácsi a Tiergarten fái alatt a padon, és Zanót már nem tudta pontosan, hogy ez benne van-e a regényben, vagy ő is ült egyszer a hársfák alatt, neki mesélték, esetleg neki is mesélte valaki, hogy mesélte valaki. Mi lenne ha, kérdezte Zanót, mint egy próféta, aki elfelejtett kisétálni az éjszakából, mi lenne, ha megjelenne ma közöttünk? Akkor mi, hősök és ellenállók, demokraták és libertinusok[22], polgárok és arisztokraták, munkás, paraszt meg értelmiség felvonulnánk-e a hegyekbe Tito seregébe[23], vagy lebújnánk-e föld alá illegálba[24] röpcéket nyomtatni és vonatokat siklatni ki, mint az ellenállós filmekben? Vagy sorba állnánk állásinterjúért, és gyomlálnánk az önéletrajzunkból a gyanús epizódokat. Attól tartok, barátaim, hogy csak azok állnának ellen, akiket nem építene be a csapatába – die Teamentwicklung[25].

Én, természetesen, mondta Zanót magában, miután a barátja leszimpatizánsozta, én a múlt éjjel is azt álmodtam, hogy felvételi dolgozatot kell írnom egy Thomas Mann-idézetből, de nem tudok írni, elviszem hát az üres lapot, és egy magashegyi házba vonulok, ahol a könyvtárszobában Mann-kötetek sorakoznak, de – mint kiderült – csak az üres borítók, szépen, sorban. A többit sajnos el kellett égetnünk, de önt azért küldték ide, hogy újraírja. Rendkívül szép hölgy mondta ezt neki, maga Juliette Binoche, csuklyás eszkimóbunda volt rajta, indulni készült, csak még ügyködött a hajával. A következő pillanatban Zanót egy sízőt pillantott meg, és tudta, hogy az ő maga, közel már a svájci határ, de jó lett volna azért idejében megtanulni sízni. A súlyos katonai hátizsák nem engedte visszanézni, pedig szerette volna tudni, hogy ott van-e még a hölgy az ablakban.[26]

Elmúlnak az ilyen rossz éjszakák, de sajnos már örökre kideríthetetlen, hogy mit akart az a barát mondani a hitlerezéssel vagy az helyett. Olyan az egész, mintha azelőtt valami teljesen más lett volna, de már minden érvényét vesztette. Most már utána vagyunk. Magyarán megbolondultunk. És akit csak lehet, magunkkal rángatunk, lehet mesélni és magyarázni, csak azt nem lehet már, hogy ne hangzottak volna el azok a szavak, ha igaztalanul, az a baj, ha igazak, nem is tudjuk akkor, mi van. Hát mi dolgom nekem Hitlerrel, kérdezte magától. Mint egy művelt ember, átrágta magát pár alapművön, amelyek a korszakot taglalják, látott száz rossz és három jó háborús filmet. Látott egy politikust[27], aki ugyanúgy mozgatta a háta mögött az ujjait, mint Bruno Ganz a Der Untergang című filmben. Igen szemrevaló, értelmes hölgy rajongott ezért a politikusért, mint sok nő annak idején a Führerért. Látott olyan főembert[28] is, aki videókat nézve tanult szónokolni tőle, mindvégig komoly maradt, mondhatni örökre. A nagyapja olyan bajuszt viselt, meg a fél világ akkoriban[29]. Kismillió tatóca visel olyat ma is, ha kiülnek a hársfák alá régi szép idők fölött szotyolázni vagy migránsozni. Bizony nem ez volna, ha élne, és nem így… A vénasszonyok is olyan bajuszt viselnek, gondolta nem kevés malíciával Zanót, egyenjog van. Engem pedig kiráz a hideg, hogy mi történik, ha egy szép emlékű diktátor alakmása jelentkezik egy olyan országban majd, ahol nem néztek szembe a közelmúlt őrületeivel. A jóisten oda fog ragasztani minket a padra, ahogy a népdal mondja[30].

Nem történhet semmi, a mai világnak ez a legfőbb axiómája[31]. De ha mégis történne, akkor mi természetesen a jó oldalon leszünk, van még idő átállni, és vissza, amennyiben kiderülne, hogy tévedtünk[32]. Vajon nem azért bolondulnak meg a barátaim, mert szüntelenül és nagy erőbedobással keresik a jó oldalt, ahol majd érdemes lesz állani, gondolta Zanót, és megpróbálják belefoglalni a jó oldalba mindazt, amit nem szívesen hagynának itt, a rossz oldalon, nekünk. Arra is gondolt, hogy vajon miért nem lett egyetlen régi barátja sem gazdag, pedig ez nem is magától értetődően jó előjel. Hogy miként nem lettek gazdagok, azt majd egyszer el kell töviről hegyire mesélni. Az őrültek valószínűleg nem akarnak, nekik az kevés. A bolondok nem tudnak, mert nekik az sok. Ugyan ki az közületek, aki a bolond gazdagságáért nem hagyná el szívesen a szegények normalitását?[33]

Meg kellene kérdezni valakit, aki tudja, gondolta Zanót, és elindult valami félhomályos labirintusban, szürkén égtek a lámpák, néha távoli, tompa dörgések hallatszottak. Benyitott egy irodába, színes térképek lógtak a falon, egyenruhások álldogáltak, kissé furcsán néztek rá, többen összekoccantották a csizmájuk sarkát, fáradt arcú emberek voltak, borostások, kialvatlanok, minden bizonnyal egy szomorú hadijelentést vettek tudomásul. Az egyik, valami szárnysegéd lehetett, egy ajtóra mutatott és jelezte, hogy lépjen be. Magától nyílt az ajtó, a Führer ült bent, rápillantott, de nem foglalkozott vele. Egy pisztolyt[34] bámult az asztalon. Zanót nem tudta, mit mondjon, hogy is van a köszöntés, talán a küszöbön kellett volna még. Agyon fogom lőni magamat, mondta a Führer, velünk tart? Nem, mondta Zanót, én nem ide tartozom. Kicsoda maga, kérdezte Hitler kissé rikácsolva, mint aki emlékszik arra, hogy volt neki dikciója és hangja, de még milyen! Juliette Binoche vagyok, színésznő[35]. Tényleg nem idevalósi, suttogta Hitler lemondóan.

Tisztán hallotta a két lövést, de akkor már kint volt a térképteremben, az emberek menekültek, hullott a vakolat a mennyezetről. Fel kellene ébredni, gondolta, mielőtt kiderül, hogy nem is én vagyok Juliette Binoche…

[1] Timur Vermes: Nézd, ki van itt!
[2] Nyilván egy álnév (a szerk.).
[3] Ló (Bíró József).
[4] SMS-t.
[5] Utalás egy amerikai filmrendezőre (Quentin Jerome Tarantino).
[6] Népszabadság – a Cenzúra törölte.
[7] xxxxxxxx – a Cenzúra a nevet törölte.
[8] A kettőnek egymáshoz szemantikailag semmi köze, nem egy sima, egy fordított…
[9] Gordon McKinley: A káromkodás szociológiája, Libri, 2019, Bp.
[10] l. és 6. jegyzet.
[11] Was ist Metaphysik?
[12] Melyik ország ez vajon?
[13] Éljen a nemzetközi nacionalizmus!
[14] Vö. Kincsem – magyar játékfilm (nagy).
[15] Istálló, rugógyár…
[16] Nem Esterházy mondta, hanem Tamási.
[17] Rom. a se spovedi – gyónni, de az erdélyi magyarok papolni értelemben használják, ironikusan.
[18] L. 1. jegyzet.
[19] LGT: Képzelt riport…
[20] A színházban is óriási volt a sikere, az emberek imádják a harsogó monológjait.
[21] I stand with CEU?
[22] Nem tévesztendők össze a (bal)liberálisokkal.
[23] vö. Emir Kusturica: Underground.
[24] Uo.
[25] Helyesen: Teambildung vagy team building.
[26] Ott volt (a szerk.).
[27] Xxxxxxxx – a nevet a Cenzúra törölte.
[28] Xxxxxxxx – a nevet a Cenzúra törölte.
[29] Lukács Györgynek is volt bajusza, csak az I. világháború után levágta, Thomas Mann nem vágta le.
[30] Nem népdal, mindegy – https://www.youtube.com/watch?v=FLA-zUHe4s0.
[31] Befizettük az adót, van Casco, ragtapasz és aszpirin.
[32] Húsz évesen forradalmárok vagyunk, ötven évesen családapák vagy újrakezdők.
[33] Pál apostol levele a bukaresti gyülekezethez.
[34] P8 Lüger ?
[35] Még jó, hogy nem Eva Braun (a szerk).

Vida Gábor (1968, Kisjenő)

Déry Tibor-díjjal is elismert író, a Látó folyóirat főszerkesztője. Legutóbbi kötete az Egy dadogás története című regény (2017, Magvető). Portréja a www.vasarhely.ro oldalról való.