Kukorelly Endre: Ó, alt, öreg, ős, régies (részlet)

Kukorelly Endre: Ó, alt, öreg, ős, régies (részlet)

Arnold Eszter felvétele

 

„A költőnek az volt a szándéka, hogy még hat regényt ír, amelyben kifejthette volna nézeteit a fizikáról, a polgári életről, a háborúról, a történelemről, a politikáról és a szerelemről, ahogyan az Ofterdingenben a költészetről tette.”
Ludwig Tieck kiegészítése Novalis Heinrich von Ofterdingen című regényéhez

„It is a tale
Told by an idiot, full of sound and fury,
Signifying nothing.”
Shakespeare: Macbeth

 

(Szerelem. 0000) Egy melltartó, önmagában. ((C)) melle. ((C)) maga. (K) és ((C)). ((C)) szuszog. Oldalvást fekszik, (K) szorosan mögötte. ((C)) melltartója a széken. A két függönyszárny közötti résen bejön az utcai lámpa fénye. Lassan lecsúszik a melltartó a parkettra, finoman koppan. (K) felül az ágyon, megkeresi a papucsát, kimegy a mosdóba. Visszafelé fölveszi ((C)) melltartóját, és a székre teszi. Megnézi a telefonját. 00:17.

(Fizika. 2006) Ezeket a nőket szereti. Élvezi, ahogy jár az agyuk. Ahogy váratlanul, mondat közepén fölpattannak a fotelből és kiviharzanak a konyhába, ahogy behunyják a szemüket, amikor átöleli őket, ahogy a szájukba veszik a faszát. Szereti őket, megbassza őket, otthagyja őket, nem jutnak eszébe. Ha eszébe jut valamelyik, azonnal hevesen vágyakozni kezd utánuk. És valahogy mindig rá bírja őket venni, hogy álljanak vele szóba, noha hónapokra eltűnik. Valahogy megint ráveszi őket, hogy jöjjenek föl hozzá, vagy hogy odaugorhasson hozzájuk. Konkrétan hozzá. De hol is lakik? És aztán megint az van, hogy szerelem, megbassza, hazamegy, eljön onnan, elfelejtkezik róla. Összekeveri egy másikkal. Hol is laksz? Ezt nem meri megkérdeni, valahogy körülírja. És hányas szám? Melyik sarokhoz van közelebb? Ez a Nyugati pályaudvar előtti villamosmegállóban jutott (K) eszébe. Azon az oldalon, ahonnan az Oktogon felé indulnak a villamosok. Egy negyven körüli nőről jutott eszébe, aki egy hamburger utolsó darabkáját nyelte le, és közben őt bámulta. (K) legalábbis úgy vette ki, hogy őt bámulja. És vagy bámulta, vagy nem.

(Polgári élet. 1977) A spájz spájzszagú. Három polc, legfelül nagyon régi, megbarnult őszibarackbefőttek. Karácsonykor lesz kinyitva. Vagy soha. Nehezen jön le az üvegkupak, késsel feszegetik, cuppanva nyílik, recseg az üveg. A spájz ablaka rosszul záródik. Rosszul nyitható, ki kell ütögetni a helyéből, ha ki akarod nyitni. Felül vannak a befőttek, főleg sárgabarack, különféle évjáratok, összekeveredve, az egészen sötét régi lekvártól a legfrissebbekig. Alul a krumpli és a vöröshagyma, fonott kosárban. Kenyér, száraztészta, szépen csírázgató krumpli, egy dobozban a kidobni való téli cipők. Egy palack szürkebarát. Egy megbontott palack szürkebarát, néhány ujjnyi borral. (K) betolja ((C))-t a spájzba. Ha a fejemre esik, kiabálok, susogja ((C)) (K)-nak, és a befőttesüvegekre mutat. Nem büdös, hanem spájzszagú, susogja vissza (K) ((C))-nek. Összekeverednek a szagok. ((C)) leszopja (K)-t.

(Történelem. 1944) Volt valami családi történet a zsidó bérlőről. Inkább a vicces oldala a dolognak, semmi közvetlenség, igazából senkit sem érdekel, óhéber történet, ahogy (K) anyja mondja, ha előkerül, és néha valamiért előkerült, csak legyint rá. Nem is lehet rendesen elmondani. Jellemző, mondja rá a Miki. Loli megrántja a vállát, mi jellemző, mordul a férjére. Azért csak jellemző, nem igaz? válaszolja Miki, némileg ijedt hangon. Hülye vagy, fiam, zárja le a felesége a témát. Lezártuk a témát, jó? jelenti ki határozott hangon, mint aki nem tűri, hogy más is zsidózzon az ő jelenlétében. Bizsu pontosan idézi Petőfit Széphalmon, hogy zsidó földbérlő lakik Kazinczy kúriájában, ahol most piszkos nyávogó porontyok Hentergenek, S a szentek szentéből, nejének Szobájából ím kamra lett, Mely ronda lommal van tele. Hentergenek, ez pontos, teszi hozzá. Mely ronda. A bérlő elsikkasztott valamit, amit lehetett, és lelépett Törökországba. És onnan Amerikába, ezt (K) mintha hallotta volna. Valami ilyesmit, bérlő, sikkasztás, Törökország, de már senki nem emlékszik rá pontosan, hogy mi volt.

(Háború. 1964) A tánciskolában a lányok körben a fal mellett álltak. A fiúk előttük. Illedelmesen állnak, nézik egymást. Nem basznak. Nem fognak baszni. Basznak, majd egyszer, de nem egymással. Nézik egymást, tetszenek egymásnak, nem basznak egymással. A lányok maradnak, a fiúk mindig eggyel tovább lépnek. (K) számolja, hogy még mennyit kell lépnie, hogy elérjen ((C))-hez. Valószínűleg nem érek oda, gondolja. Aztán mégis odaér, és akkor nem történik semmi. Odaérni, ugyan! Odaért, ott van, aztán tovább kell lépnie, ez a táncrend.

 

A szöveg teljes terjedelmében az Irodalmi Szemle 2021/12-es lapszámában olvasható.

 

Kukorelly Endre (1951, Budapest)

József Attila-díjas író, költő, újságíró, kritikus.