Molnár Krisztina Rita: A lány, akinek bolygók vannak a fejében 8.

liaye/lomography felvétele

Az óvodai beszoktatás meglepően zökkenőmentesen zajlott. Plútó komolyan vette a körülményeiben beálló változást, végighallgatta Réka magyarázatát arról, hogy miért van erre szükség, és nem túl meggyőző érvelését, hogy milyen jókat fog játszani a többi gyerekkel. Réka október közepén mehetett vissza a kutatóintézetbe, addigra Plútó egész jól alkalmazkodott a gömbölyű és szőke, már nem fiatal Éva óvónőhöz, akit egyszerűen csak Holdnéninek szólított. Éva néni mosolyogva vette tudomásul új nevét, sok mindent megért már pályafutása alatt, és ez nem a rosszabbak közé tartozott. A dadust és a kissé ingerlékeny délutános óvónőt, Timit nem szólította sehogy, inkább távolságtartó udvariassággal kezelte közeledésüket. Holdnénihez viszont ragaszkodott. Meglepő módon egész gyakran fúrta fejét a puha, fehérköpenyes asszonyderékba, ha a közelébe került. A többi gyerek zsivaja zavarta kissé, ezért néha elvonult a játszószőnyegről, ahol a kockavárak és autópályák épültek. Ilyenkor rajzolgatott az ablak melletti kisasztalnál. Az udvaron leginkább a homokozóban szeretett időzni, elnézte, ahogy a kislányok pogácsát sütnek, és előzékenyen megkóstolta, ha megkínálták. Ő maga leggyakrabban egy kis bottal ábrákat húzgált az elsimított homokba, aztán elsöpörte, és újrakezdte az egészet. Hamarosan barátja is lett, Zsombor, aki felhívta figyelmét a hangyák útvonalaira. Plútó figyelmesen hallgatta Zsombor magyarázatait, aki cserébe legalább ilyen kitüntetett figyelemmel követte Plútó meséit a vörös törpebolygóról. Holdnéninek is megpróbálta átadni mindazt, amit egy óvodás elmesélhet az Androméda csillagkép egyik csillagáról. Holdnéninek felcsillant a szeme, és aznap a délutáni alvásnál egy Rossz nevezetű törpéről mesélt, akinek az a csodás képessége, hogy időnként világítani kezd. Sajnos a többi törpe irigykedik rá, ezért nevezik Rossznak, pedig szegény kis vöröshajú nem tehet róla, hogy annyira jóságos, hogy időnként, amikor túlárad benne a jóság, fényleni kezd.  Plútó hálásan hallgatta a mesét, aztán uzsonnáig mély álomba merült.

Réka sokkal nehezebben talált magára az új életformában. A beszoktatás ideje alatt gyakran sírdogált. Elment egy kávézóba, aztán vásárolt egy kis kék seprűt, amire semmi szüksége nem volt. Másnap csak ácsorgott az óvoda kerítését támasztva, és bámulta a szélben kergetőző faleveleket. Hirtelen úgy érezte, ennél soha nem volt magányosabb. Nem is magány volt ez. Mintha egy testrészét hagyta volna el. Fogalma sem volt, hogy lesz ezután. Képtelen volt elképzelni magát, ahogy reggelente elindul a kutatóintézetbe, miután bekísérte a csoportba a váltócipős Plútót. Hogy nem kell mindennap ebédet főznie neki. Játszótérre menni vele. Délután mellébújni, míg el nem alszik. Mielőtt visszatért az óvodába, alaposan kifújta az orrát, a mosdóban rendbeszedte a haját és hideg vízzel arcot mosott. Nem akarta, hogy Plútó és Holdnéni lássa rajta, mennyire felzaklatja az elválás. Úgy tűnik, erre  a beszoktatásra nekem nagyobb szükségem van, mint Plútónak – gondolta. Fogalmam sem volt, hogy ennyire nehéz lesz. Hogy nem lesz velem egész álló nap.

Dávid izgalommal követte kisfia, Plútó új életszakaszba lépését. Este, amikor hazaért, kifaggatta minden apró részletről. És mit ebédeltél? És milyen színű a szőnyeg? Holdnéni? Tényleg így hívják? A Réka szeme alatti karikákat azonban aggodalommal figyelte. Fogalma sem volt, mi baja a feleségének, és bár érezte, hogy ingatag lelkiállapotban van, nem tudta, mivel tudna segíteni. Egyik nap pizzát rendelt, máskor javasolta, hogy este felolvas neki, amikor már Plútó elaludt. A gyerek születése előtt gyakran olvastak együtt, ilyenkor felváltva töltötték be a hallgatóság és a felolvasó szerepét. A hallgató az olvasó ölébe hajtott fejjel gyerekstátuszba kerülhetett, és csukott szemmel hallgatta a felolvasott fejezetet. Régóta nem volt idejük efféle közös mulatságra. Pedig szerettek aztán együtt elmélkedni a részleten, néha sokáig beszélgettek a történet alakulásáról, máskor csak hallgattak, míg közös álomba nem merültek, vagy ami a legjobb volt, gyengéd szeretkezésben oldották fel a bennük keletkező érzéseket. Réka igent mondott hát a felolvasásra, és fáradtan kuporodott össze a kanapén. Igyekezett figyelni, de hiába próbált belekapaszkodni férje hangjába, maga is érezte, hogy nincs egészen jelen se a kortárs szerző regényfejezetében, se a kanapén. A múltba révedt, kószált ide-oda a Plútó születése előtti időkben, a gyerekkorában és az egyetemi évek magányában. Továbbra is sokat rágódott Plútó fogantatásának körülményein, evvel kapcsolatban egész ijesztő képzelgései támadtak, amiket aztán rémülten elvetett. De Dáviddal nem mert beszélni erről.

Az első napon, amikor Plútó már délután négyig Holdnéni fennhatósága alatt maradt az óvodában, neki pedig még nem kellett elkezdenie a munkát az intézetben, úgy döntött, felhívja az anyját.
– Szia, anya! Hogy vagy? Rég beszéltünk, gondoltam…
– Szia, Réka, kiscsillag, már akartalak hívni. Hogy megy Plútó beszoktatása? Annyit gondoltam rátok, de nem akartalak benneteket zavarni. Tudom, hogy ilyenkor nem kell még egy okoskodó…
– Okoskodó? De anya, én sosem gondoltam, hogy te okoskodó lennél. Nem is értem, miért… na, mindegy. De te? Ti? Jól vagytok?
– Persze. Miért ne lennénk jól? Remekül. Kivéve, hogy hiányoztok. De azt tudod. Hogy mindig, bármikor jöhettek. Csak szóljatok előtte. Hogy egy kicsit tudjak készülni.
– Tudom. Tudom, anya. Most nem gondoltam, hogy együtt. Csak hogy jó lenne egy kicsit… szóval csak te meg én. Nem jössz át?
– Baj, van? Mondd, hogy nincs. De mikor menjek?
– Most. Ha lehet. Ha ráérsz. Főzök egy kávét. Jó?
– Szóval mégis van valami… de majd elmondod. Indulok. Fél óra nagyjából. Vigyek valamit?
– Nem, nem, semmit, Csak gyere. Gyere hamar, jó?

Mire Laura becsöngetett, Réka elbizonytalanodott. Hogy vágjon bele? Lehet, hogyha előáll a kételyeivel, az anyja sültbolondnak nézi. Vagy pszichológushoz akarja küldeni. Aztán egyszerűbb volt az egész, mint gondolta. Miután kissé akadozva elmesélte neki Plútó keletkezésével kapcsolatos kételyeit és elé tárta a bonyolult számításokat is, melyekből világosan kiderül, hogy Plútónak egyszerűen nincs ésszel belátható fizikai nemzője, az előbb csak elkerekedett szemmel figyelő Laurából egyszer csak kirobbant a nevetés. Aztán felpattant a fotelból, és átölelte Réka vállát.

– Jaj, édes, kicsi lányom! Nem hiszem el, hogy ezzel gyötröd magad… Huszonhét évesen… Hát te komolyan nem hallottál még arról, hogy mi az a szerelemgyerek?
Réka meghökkenve kérdezett vissza.
– Szerelemgyerek? Nem. Nem tudom, mi az…
– Rékácska, akkor most próbálj meg visszaemlékezni. Amikor Dávid hazaérkezett a konferenciáról, örültél neki?
– Persze. Persze, hogy örültem. De miért? Hogy jön ez ide? – kérdezte Réka zavartan.
– Istenem, te tényleg nem a földön élsz? Csak tudnám, hogyan lett az én lányom marslakó? – Laura színpadiasan sóhajtozva próbálta enyhíteni lánya kínos értetlenkedését. – Na, figyelj. Ha egy párnak, mondjuk azért, mert egy ideig nélkülözniük kell egymást, például azért, mert az egyiknek el kell utaznia néhány hétre, és aztán… hogy is mondjam… aztán úgy összegyűlik bennük a vágy, hogy amikor végre újra együtt lehetnek… Érted, mire gondolok, kislányom, szóval akkor abba a szerelmeskedésbe az a soknapnyi vágyakozás mind belerobban, és akkor, de ez nem valami romantikus magyarázat, nehogy azt hidd! Ez orvosi tény, úgy értem, tudományosan bizonyítható, hogy ilyenkor a nőnek rendkívüli peteérése lehet, és ez a petesejt ilyenkor nagy valószínűség szerint megfogan. Na. Hát elmondtam. Egyszerűen arról van szó, hogy Dávid hazaért, és akkor ti… vagyis Plútó valószínűleg szerelemgyerek. Egy igazi szerelemgyerek. Nincs ebben semmi földöntúli. Vagy ha igen, nem úgy, ahogy te eddig gondoltad, kicsi Réka.

Réka elképedve bámulta az anyját. A megkönnyebbülés lassan terjedt szét a testében, és hamarosan annyira elernyedt minden tagja, hogy úgy érezte, be kell csuknia a szemét. Laura a díványhoz kísérte, és mint egész kicsi korában, bebugyolálta egy pléddel, aztán melléült.

– Istenem, miért nem hívtál fel korábban – sóhajtotta. Remélem, most már minden sínen lesz. Szépen elkezded újra a munkát, és meglátod, a kutatás és Plútó mellett nem is lesz időd mindent túlgondolni. Tényleg, meséltem már neked, hogy nemrég olvastam, hogy Plútó, az alvilág istene, tudod, de hogyne tudnád, miket mondok, szóval a római mitológiában azért lett épp Plútó, mert a görögöknél… Elmeséljem? Tudsz figyelni?
Réka fáradtan bólintott, de nem nyitotta ki a szemét.
– Persze, anya, meséld csak.
– Volt egy másik Plútó is. Egy nimfa. Pontosabban az egyik ókeánisz a háromezerből. Ők voltak a források, a folyók, tavak, virágok és felhők nimfái. Ókeanosz és Téthüsz gyerekei. Gondold el, háromezer gyerek! Közülük az egyiknek Plútó volt a neve. Vele játszott éppen Perszephoné, amikor Hádész elrabolta. De nem fárasztalak a részletekkel. Csak el akartam mesélni, mert gondoltam érdekes. Hogy a kisfiad – az unokám – neve nem csak a sötétség erőihez kapcsolódik. Hogy görögül gazdagságot jelent. Bőséget. Csillogó ezüst és arany fényeket. Amilyenekkel a tiszta nyári égbolt is tele van. Édesem. Remélem, jobban vagy egy kicsit. Főzök neked egy teát, jó?

Molnár Krisztina Rita (1967, Budapest)

Szépíró-díjas író, költő. Legutóbbi kötete: Remélem, örülsz (novellák, Scolar, 2019). Hosszú utazás című verseskötete 2022 tavaszán jelenik meg. Portréját Wavrik Gábor készítette.