Ocsenás Péter Bence rövidprózája

Helen Anderson felvétele

Hideg

András a hóesésben sétál. Zsebre teszi a kezét, felhúzza a vállát. Már kiskorában is könnyen megfázott, elég volt hozzá egy langyos fürdő, vagy egy éjszakára nyitva felejtett ablak. Amikor beteg lett, az apja mindig gyömbéres teát főzött, András undorodva emelte a szájához a bögrét, a testében szétáradó melegtől libabőrös lett. Évek óta nem ivott gyömbéres teát.

Az ablak résnyire nyitva, András dideregve fogja a radiátort, nem melegít. Az ágyban a fodrász fekszik, tátott száj, csukott szem. András a csuklóhoz nyúl. Nincs pulzus. A fodrász pletykás volt, hajvágás közben fejhangon beszélt, nem hagyta szóhoz jutni a vendégeket. András félrehúzza a takarót, a fodrász mellkasán alvadt vér és szúrt seb.

A fodrász férje a konyhában ül, a füzetében számol. Nem néz fel, vállvonogatva válaszol a kérdésekre, nemrég ért haza, a kocsmában volt az orvossal. András figyelmesen hallgatja. Leszúrták. A férfi egy pillanatra felnéz a füzetből, a semmibe mered, aztán folyatja a számolást. Ugye nem tervez elutazni, kérdezi András. A férfi felnevet. Mégis, hova mennék? András ismeri a férfit, utálatos alak, de a légynek sem tudna ártani. Felveszi az átázott sapkáját, előre didereg. Megint ki kell mennie.

Nagyot dobbant a padlón, az orvos nyögdécselve felkel. Ki az? Baj van, mondja András. Az orvos felül, a homlokát dörzsöli, a konyha felé mutogat. András kimegy, pohár vizet tölt, az asztal előtt megáll. A régi házukban is ilyen abrosz volt, az anyja vette, virágmintás, repkedő galambok. Az apja utálta a galambokat, egyszer odahívta Andrást a konyhaablakba, azt mondta, megtanítja férfinak lenni. Elővette a légpuskáját, egy szürke test zuhant a betonra. Aztán a fia kezébe nyomta a puskát, a másik galamb felrepült a fa tetejére, nyújtogatta a nyakát. András nem találta el. Visszamegy az orvoshoz, a kezébe nyomja a poharat. Megölték a fodrászt. Az orvos megissza a vizet, nagyot sóhajt. Sosem szerettem a pletykálkodásait! A kocsmában voltak, kérdezi András. Az orvos legyint. Megesik néha, csak a kurva hideg ne lenne! Megint a konyha felé mutat. Van egy gyógyszerem másnaposságra. András kimegy a konyhába.

A kocsmáros bekapcsolt tévé előtt alszik. András leül mellé, foci, ismétlés, null-null. Apja azt akarta, hogy focista legyen belőle. Könnyű kitörni, külföld, zsíros szerződés, meg annyi nő, amennyit el sem tudsz képzelni! A kocsmáros felriad. Mit csinál maga itt? Mi történt, kérdezi András. A kocsmáros végignéz a szobán. A szokásos. András megérzi, hogy átázott a csizmája, fel-alá sétálgat a kanapé körül. Mikor látta legutóbb a fodrászt? A kocsmáros hunyorog, megvan annak már két hónapja is. Milyen volt a viszonyuk? Átlagos. Együtt volt a fodrász férjével és az orvossal az este? Együtt. Mit csináltak? Beszélgettünk. Voltak idegenek a kocsmában? Talán, nem figyeltem. András kifárad, visszaül a kanapéra, a kocsmáros elmosolyodik. Nem tesz magának jót ez a sok mozgás, nem vagyunk már húszévesek!

Az utcán sétál, a csizmája orrát nézi. Nem emlékszik, miért lett rendőr. Van olyan kollégája, aki egy gyerekkori trauma miatt lépett be, egy másik csak pénzt akart. András érettségi után jelentkezett, aztán járőrözés, egymást feljelentgető szomszédok, papírmunka, harminc év. Megáll. Valaki áll az utca végén, fekete kabát és sapka. Egymást nézik. Az alak megfordul, elfut. András utánaszalad. Az alak befut egy fészerbe, bevágja maga mögött az ajtót. András megáll, a térdére támaszkodik, megtörli a homlokát. Jöjjön ki felemelt kézzel! Meglepődik, milyen elhalt a hangja. Nézi az ajtót, a mögötte várakozó alakra gondol, talán kés, talán fegyver is van nála, talán ezek az utolsó percei. Előveszi a fegyverét, mély levegőt vesz, látszik a lehelete. Berúgja az ajtót, szembenéz a sötétséggel. Csak a szívdobogását hallja, tudja, hogy az alak most tisztán látja őt. Nem történik semmi, a fészer üres. Elteszi a fegyverét.

Az ágyban fekszik, a plafonra mered. Kiskorában félt a sötéttől. Apja minden este nyolckor az összes lámpát lekapcsolta a házban, nem akart feleslegesen fogyasztani. Ha jól számolja, az apja tíz éve halt meg. A temetésen azt hitte, sírni fog.

Felkapcsolja a kislámpát. Talán mégis a férj volt. Nem. Akkor a kocsmáros. András ismer mindenkit, itt nincsenek gyilkosok! Akkor valaki a városból. Idejött, megölte. De kinek fáj egy fodrász? Magára húzza a takarót, az oldalára fordul, a lámpát felkapcsolva hagyja.

Odakint erősödik a hóesés, betemeti az ablakot, eltűnik a külvilág. Csak a szél süvítése hallatszik.

Ocsenás Péter Bence (2001, Budapest)