Pótor Balázs: Határ nélküli határátlépés
Oláh Enikő felvétele
A tavalyi évhez hasonlóan idén is az Alternatív Közösségek Egyesülete adott otthont az Irodalmi Szemle debreceni lapbemutatójának. A rendezvényen Plonicky Tamás, a folyóirat online felületének szerkesztője kérdezte a kiadvány három állandó szerzőjét: Gyurász Marianna költőt (már nem a mi völgyünk), Bódi Péter írót (Szétírt falak, Hipster, Engedetlenek, Hype) és Juhász Tibor költő-szerkesztőt (Ez nem az a környék, Salgó blues, Amire telik).
Jóval a kezdés előtt érkezünk, van idő kikérni egy kört. Péter csak pálinkát rendel, az jót tesz az izgalomnak, mondja. Tibor bólogat, és egy sört iszik a felese mellé. Szabadkozik, mert ő is izgul, aztán hozzáteszi, hogy rég volt már a kérdezettek pozíciójában. Én meg azért szabadkozok, mert most csak mentes sört ihatok. Az első sorban ülő Tamást és Mariannát ekkor még nem ismerem személyesen. Mint nézőtársaimnak biccentek feléjük, mikor helyet foglalok mögöttük a közösségi térben. Tamás egyszer csak feláll, és határozottan odaszól Tibornak, hogy kezdhetünk. Miután elindulnak a hallgatóság székeitől kicsivel távolabb felállított asztal felé, rájövök, hogy ők nem a publikum tagjai.
Tamás a közönség köszöntése és a meghívottak bemutatása után röviden ismerteti a szlovákiai-magyar havilap történetét, majd egy alapozó körkérdéssel a szerzőkhöz fordul: hogyan és miképp kerültek kapcsolatba az Irodalmi Szemlével.
Tibor 2011-ben, a pályakezdésekor kézzel írt, postán küldött levelekkel próbálta felvenni a kapcsolatot a folyóiratokkal, például a Palócföld szerkesztőségével. Így ismerkedett meg az Irodalmi Szemle mostani főszerkesztőjével és szerkesztőjével, Mizser Attilával és Mizser Nagy Csillával, akik akkoriban az említett salgótarjáni periodikát gondozták. Mentori tevékenységük nagy hatással volt az alkotó munkásságára. Nekik köszönhetően lett szorosabb viszonya a Szemlével is, melynek online felületét 2019 óta az esemény moderátorával közösen szerkeszti. Az én kapcsolatom alakulástörténete a Szemlével olyan, akár egy felnövéstörténeté, jelenti ki.
A Révkomáromból származó Marianna az évente megrendezett SZMÍT-táborok (Szlovákiai Magyar Írok Társasága) inspiráló közegében szerezte meg a bátorságot ahhoz, hogy elővegye a fiókból a szépirodalmi szövegeit. Ekkor még azonban nem szándékozott megjelentetni az írásait, csak ismerősei véleményét kérte ki róluk. Első publikációja nem a saját kezdeményezésére látott napvilágot, R. Nagy Krisztián író titokban küldte el a Szemle szerkesztőségének Marianna nevében. Eddig írt verseinek nagy része is itt kapott helyet, különleges viszonyát a folyóirattal „az első szerelem emlékeként” idézi fel.
Péter Tibor szerkesztői felkérésével lett a lap szerzője, elsőként az Episztola című online rovatban publikált 2021-ben egy Hajnóczy Péternek címzett levelet. Nemsokkal később Mizser Nagy Csilla felkérésének eredményeképp a print felületen is megjelenhettek a prózái. A Kalligram mellett itt publikált eddig a legtöbbet, úgy érzi, a Szemle szerkesztői elfogadják, szeretik és támogatják a munkáját.
Mivel a lap az indulása óta nagy hangsúlyt fektet az országhatárokon átívelő szakmai párbeszéd élénkítésére, a moderátor a fizikai és az átvitt értelemben vett határátlépés tapasztalatait illetően is igyekszik szóra bírni a meghívottakat. A szerzők a szlovákiai-magyar irodalommal ápolt kapcsolatukról mesélnek. Péter ifjúsági munkás, projektkoordinátorként, egy civilszervezet vezetőjeként dolgozik. Végzettségét tekintve képzőművész, ebből adódóan elsődlegesen művészeti programokat szervez. Nem titkolt ambíciója, hogy koordinátori képességeit más irodalmi közegekben is kipróbálhassa. Marianna először szellemes egyszavas választ adott arra, hogy miképpen került kapcsolatba a szlovákiai-magyar kultúrával: „megszülettem”. A szlovákiai magyar irodalmi táborok hozták őt közel a költészethez, segítették barátságok kialakításában és szakmai ismeretségek megszerzésében is. Tibor hosszan mesél arról, hogy a munkássága szempontjából különösen fontosak a határátlépések, majd a szlovákiai-magyar irodalommal kapcsolatban megjegyezte többek között azt is, hogy az általa ismert határon túli magyar közegek közül „talán ez a legotthonosabb” számára.
További kérdéseit személyre szabta a moderátor, egyenként szólította meg a szerzőket saját munkásságukkal kapcsolatban. Marianna, aki nem készült tudatosan alkotói pályára, saját lírai megszólalásmódjáról, líranyelvének alakulástörténetről beszélve az irodalom és a biológia kapcsolatának termékenységét hangsúlyozta ki. Egyetemi képzettsége szerint molekuláris biológus, a tudományos kommunikáció és marketing területén tevékenykedik, ezért sem tartja meglepőnek, hogy a munkájához használt tudományos nyelvezet hatással van a verseire is. A biológiai kérdések kutatását párhuzamba állítja az írással, hiszen a tudomány és a művészet különböző, de ugyanolyan fontos megismerési folyamatok részesévé teszik őt.
Péter regényeiben kiemelt jelentőséget kapnak a szubkulturális eredetű és generációs problémák, a szerző nagy érdeklődéssel fordul a kábítószerhasználat jelensége felé. A kortárs irodalomban elfoglalt pozíciójának jellemzése során felidézi egy korábbi interjúban megfogalmazott válaszát: „ha drogokról írsz, elkerülhetetlen, hogy az embert kábítószeresnek nézzék, bár a krimiírókat nem nézik gyilkosnak”. Az irodalmat egyfajta játszótérnek tekinti, amely lehetőségeket biztosít arra, hogy beavatást nyerjünk közösségek és csoportok (szub)kultúrájába, szokásaiba. Egyébként a drogokkal és a függőséggel kapcsolatos könyvek nagy részét pontatlannak és közhelyesnek tartja, pedig fontos lenne körültekintően foglalkozni a témával, főleg Magyarországon, amely még mindig az elsők között tudhatja magát Európában a dizájner szerek fogyasztásában.
Tibort a moderátor az Amire telik című verseskötetével kapcsolatos irodalmi polémiáról kérdezi, amely Mohácsi Balázs A szegénység krónikása című kritikája apropóján szerveződött. A szerző az irodalmi nyilvánosság részrendszereinek – véleménye szerint: – korlátolt diskurzusát jellemezte, majd arra is kitért, hogy korábban ő is túl könnyű kézzel használta a depoetizáltság fogalmát, és ma már nem hiszi, hogy az Amire telik verseinek célkitűzéseire ez egy sikerrel vonatkoztatható terminus lenne. Azt viszont valószínűbbnek tartja, hogy a kötet megszólalásmódja távol esik a konvencionálisan költőinek tartott nyelvhasználati módoktól. Annál is inkább, mert sokkal jobban foglalkoztatta őt a megírás közben az a kihívás, hogy egy olyan poétikát alakítson ki, amelynek működése nem feltétlenül a hasonlatok és a klasszikusabb értelemben vett költői alakzatok vizsgálatával érthető meg.
Az est folyamán a szerzők az Irodalmi Szemlében megjelent szövegeik közül olvastak fel. Hallhattuk Juhász Tibor Görögszőlő című tárcáját, Gyurász Marianna Fényes kenyérmorzsák című versét, valamint Bódi Péter levelét Hajnóczy Péternek.
Pár perccel a befejezés után a jegyzeteimet nézegetem. Megvagyunk, lép hozzám Tibor. Meg, válaszolok, immár a szerkesztőnek, aki az est előtt néhány órával felkért a tudósítás megírására, és elindulunk a pult felé.
Pótor Balázs (1999, Nyíregyháza)
Jelenleg Debrecenben él. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem tanárszakos hallgatója. Publikációi a KULTer.hu-n és a Szkholion folyóiratban jelentek meg. Az Alföld Stúdió tagja. Portréját Pótor Eszter készítette.