Karácsony-Rácz Boglárka: Azóta azt esszük 3.
Alagi Mihály felvétele
Anyám nem beszél a főzésről, Ágiról beszél. Meg arról, hogy milyen jót tett nekem a szakítás. A régi étkezőben ülünk, én a földön, anyám egy megpakolt kartondobozon, miközben egy másikból épp műanyag katonákat és búgócsigát, építőkockákat és csúzlit rámol az asztalra. Sosem lőttem csúzlival, és sosem játszottam igazán fiús játékokat. Rettegtem, ha valaki az osztályból a földre döntött, hogy birkózzunk. Esetlenül, imbolyogva álltam fel, elmenekülni sem volt erőm. Ötödikben egyszer focizás közben arcon talált a labda, Szűcs minden bizonnyal lőtt volna egy gólt, ha nem állok pont a kapu előtt, de én ott álltam. Alig hittem el, hogy amit hallok, az a saját fejem csattanása a nyirkos betonon. Mikor magamhoz tértem, anyám lesújtó tekintetével találtam szembe magamat.
Elképzelem, milyen lesz, amikor anyámban már nem marad erő. A szobát nehézkes szuszogás tölti meg, talán itt lesz Feri, Feriék, a szomszéd, aki állandóan a folyosón álldogál, kezében egy rejtvényfüzettel. Néha ezzel álmodom. Átizzadom a pizsamámat, aztán anyám egyszer csak eltűnik, Szűcs kiált rám a focipálya széléről, hogy na, kishaver, ezt már megint jól elcseszted.
Anyám azt mondja, regisztrálnom kellene egy társkeresőre. Nem tudom, honnan tudja, hogy léteznek ilyenek, azelőtt sosem használta az internetet. Pár nappal később elindítja a régi asztali gépemet, felteszi a szemüvegét és görgetni kezdi az egeret. Életbetörés, kényszeredettebb, mint az előzők, mégis tudom, hogy minek szól: láthatóvá válni, egyértelművé tenni a létezést az esetlegességgel szemben. Anyám esténként csukott szemmel ül egy kopott IKEA-s fotelben. Arra a pillanatra készül, amikor én vagy Feriék majd észrevesszük őt.
Összefutok Ágival a sarki közértben. A kezében két mirelit pizzát tart, zavartan néz rám. A pizzák mennyiségéből megállapítom, nem egyedül tölti majd az estét. Anyámról nem kérdez, csak Feriékről, hogy jön-e a gyerek. Nem jön, azt hiszem, nem. A sonkás pizza biztosan Ágié, a másikat gombásnak nézem, gombásat sosem enne. Próbálom őt anyám szemével nézni, keresni benne a hibákat, a szabálytalanságot, de nem sikerül. Egy megfáradt, harmincas nőt látok, akinek már nincs kedve megmérkőzni az anyámmal.
Az asztali gép felmondta a szolgálatot. Abbamarad a társkeresés, ami annyit jelent, hogy anyám nem nyomogatja többé megszállottan a billentyűzetet. Igyekszem kitalálni, vajon életre kap-e még, vagy mint annak idején apám, megbékél a saját múlandóságával. Figyelem a vonásait, nincs benne nyugtalanság. Egy idő után megsajnálom, hívok egy szerelőt, akivel egész délután az asztali gép előtt hümmögünk. Estére újraindítjuk, anyám felvont szemöldökkel nézi végig a folyamatot, de nem mond semmit, ezért inkább magára hagyom. Feriék továbbra sem jelentkeznek, Ági pedig minden bizonnyal a gombás pizza tulajdonosával tölti az időt. Nekünk nincs gombás pizzánk, csak némi maradék a krumplistésztából. Holnap viszont kedd, anyám egész héten a keddre összpontosít. Keddenként kiszámíthatóvá válik minden, és érvényes lesz az is, amire titokban a műtét óta számít: őt aztán nem lehet csak úgy száműzni a létezésből.
Karácsony-Rácz Boglárka (1986, Losonc)
Író, költő, tanár.