Polgár Anikó: Fejvesztett apukák, dzsungelbe vágyó hercegnők (Alexandra Salmela Kirahviäiti ja muita hölmöjä aikuisia és Žirafia mama a iné príšery című kötetéről)

A pozsonyi születésű, jelenleg családjával Finnországban, Tamperében élő szerző első gyerekkönyve, a Žirafia mama a iné príšery (Zsiráfanya és más szörnyek) 2013-ban egyszerre jelent meg szlovák és finn nyelven (finn címe: Kirahviäiti ja muita hölmöjä aikuisia – Zsiráfanya és más agyament felnőttek). A mesék egy részét az írónő először szlovákul írta meg, majd saját maga fordította finnre, később a két különböző nyelvű szövegváltozaton egyszerre dolgozott, és saját nyilatkozata szerint nehéz lenne megállapítani, melyik az eredeti, és melyik a fordítás. Bár a két változat között csak minimális eltéréseket találunk, a két alcím mégis két különböző nézőpontot takar. A finn alcímben szereplő „hölmöjä aikuisia” (agyament felnőttek) kifejezés arra hívja fel a figyelmet, hogy felnőttek és gyerekek konfliktusairól, agyament nevelési módszerekről, visszagyerekesedett felnőttekről lesz szó a kötetben. A szlovák alcímben az „iné príšery” azt hangsúlyozza, hogy emberek és állatok keveredéséről, mesebeli szörnyekről, a klasszikus mesék árnyoldalairól olvashatunk majd, s talán kissé a rémtörténetek hangulatából is részesülünk. A főcímből sugárzó humor mindkét változatban kedvesen ellensúlyozza ezeket a komoly, esetleg hátborzongató előérzeteket.

A kötet (melyet egy finnországi recenzense, Päivi Heikkilä-Halttunen anarchista mesekönyvnek nevezett) 21 rövid történetet tartalmaz, melyek alkalmasak a kezdő olvasók számára önálló olvasásra, felolvashatók az óvodás vagy kisebb gyerekeknek, de biztosan jól szórakoznak rajta az abszurd humor iránt fogékony felnőttek is. A történetekben szó van néha-néha zsiráffá vagy elefánttá változó anyukákról, akik a gyerekelőadáson képesek beülni az első sorba; egy majomhercegnőről, akit kislányként a szülei hercegnőnek neveltek, ám ő mégis a dzsungelbe vágyott; a kalózok fogságában kiszáradt vízisellőről, aki egy lavórban tér magához; a gyerekjavító-műhelyről, ahová a „tökéletes” szülők viszik tökéletlennek vélt kisfiukat. A mesékben a felnőttek „agyament” ötleteit, erőszakos nevelési módszereit és egyéb jellembeli hibáit a világra más szemszögből néző gyerekek leplezik le. A család hétköznapi történéseibe magától értetődő módon lépnek be a meseszereplők, s a klasszikus mesék alakjai is úgy viselkednek és hasonló problémákkal szembesülnek, mint a mai gyerekek.

A mesék gyakran a felnőtt- és gyerekgondolkodás egymásra vetítésén, felcserélhetőségén alapulnak, s előfordul, hogy ehhez valamely, az alapötletet meghatározó szójáték is járul. A hullámvasút megnevezéséből indul ki például a Horská dráha (a finn változatban Vuoristorata) című történet, melyben egy anya a lányával egy erdei kirándulás során él át vidámparki kalandot. A szerepek megcserélődnek, a gyerekesen viselkedő anyát megfontolt kislánya nem tudja visszatartani, hogy bele ne ugorjon egy farönk belsejében megnyíló alagútba, mely egy medve barlangjába vezet. Az anya, bár a szerencsétlen esés után a lábát töri, megint fel szeretne kapaszkodni, hogy újra lecsússzon, erre lánya megígéri neki, hogy ha meggyógyul a lába, elviszi majd a vidámparkba. A hullámvasútnak mind a finn, mind a szlovák megnevezésében szerepel a hegy szó, így a hegyi kirándulás mint a vidámparki szórakozás előképe a nyelvből adódik (ha magyarul íródna hasonló mese, a hegyi útvonalat nyilván a tenger hullámai helyettesíthetnék).

A mesék gyerekszereplői többnyire életrevalók, s nem egyszer talpraesettebbek és józanabb gondolkodásúak, mint a gyerekek sorsát is a kezükben tartó felnőttek. A Fejvesztett apuka (Bezhlavý tatko, Päätön isi) című történetben az óvodás kisfiú magától értetődő természetességgel vált át egy másik szerepbe, s a felnőtt segítségét igénylő gyerekből a feledékeny apját irányító, önálló fiú lesz. A mese alapja itt is nyelvi eredetű, egy közhely megelevenedéséről, szó szerinti értelmezéséről van szó: Alan (Allu) papája annyira feledékeny volt, hogy az egész család azon kesergett, hogy ha ez így folytatódik, egyszer még a fejét is elhagyja valahol. A rossz előérzetből valós esemény lesz: egy napon csak egy fej nélküli test jön a kisfiúért az óvodába. A sikertelen óvodai keresgélés után Alan eltökélten elindul, hogy hazavezesse apukáját, útközben azonban eltéved, s útbaigazítást kér egy furcsa parkban, melyben egy különös, panaszosan visító labdával focizó nagyfiúkat meg egy a padon ugrándozó, pufók bírót talál. Miután kiderül, hogy a vicces labda nem más, mint Alan apukájának a feje, a fiú határozottan közbelép, otthon pedig minden teketória nélkül, igazi ezermesterként csavarozza helyre papája fejét, szupererős megacsavarokkal. Hasonló ügyességgel és vehemenciával intézkedik Ossi és Issa, akik megmentik és a kimerültség fája alól hazahozzák kisebbik anyukájukat (két anyukájuk van ugyanis, egy kisebb és egy nagyobb), továbbá Vavro (Lauri) és Lulu, akik a zsiráfanya segítségével változtatják vissza Vavro unalmassá és hétköznapivá lett anyukáját szórakoztató elefántmamává.

Tanulságos a szlovák és finn változatban lévő nevek összehasonlítása, ezek ugyanis jelentésükkel, etimológiájukkal vagy hangzásukkal gyakran alátámasztják a történéseket. Előfordul, hogy a finn és szlovák változatban ugyanaz a név szerepel (például Tomi, Juri, Vitrok, Softar), olykor kisebb fonetikai vagy írásmódbeli eltéréssel (Adalmína és Adalmiina, Ííí és Iii). Ritkábban előfordul, hogy két olyan, gyakran használatos névről van szó, melyek egymás megfelelői a két nyelvben (például Janko és Juha). Gyakoribbak a különböző nyelvváltozatokhoz a történet belső logikájából adódó hozzárendelések, például a hallá változott kisfiú neve hangzása alapján a finn, illetve a szlovák hal szóhoz (ryba, kala) igazodik (Robo és Kalle: az ő nevükből lesz Roboryba, illetve Kallekala). Pomppuliina és Skákalka neve mindkét nyelvben az ugrálással függ össze.

A gyerekjavító-műhely (Opravovňa detí, Lapsikorjaamo) című mese középpontjában álló család tagjainak jelleme a nevekbe van kódolva. A neve alapján mindig sikeres apa, aki soha nem maradhat alul, a szlovák változatban a Slávoslav, a finnben a Valio nevet viseli. A szlovák név alapszava a dicsőség jelentésű sláva szó: a fennkölt hangulatú összetett szó a romantikát idézi. A finn Valio név etimológiailag a ‘kiválasztott‘ jelentésű valittu melléknévi igenévvel függ össze (ugyanez az elnevezése a legismertebb finn tejipari cégnek, arra célozva, hogy első osztályú termékeket hoz forgalomba). Erre a kereskedelmi aspektusra utal az a gesztus, mikor az apa a Tökéletességgyár (Továreň na dokonalosť, Täydellisyystehdas) pultjára helyezi a gyerekét, azzal a megjegyzéssel, hogy egy hibás példányt hozott cserére. Mivel az ügyintéző szerint a gyereknek már lejárt a szavatossági ideje, kénytelenek őt elszállítani a Központi gyerekjavító-műhelybe (Centrálna opravovňa detí, Lasten keskuskorjaamo). A hibásnak ítélt gyerek anyukája a szlovákban a Zlatica (a magyar Aranka megfelelője), a finnben Lempi (a szerelmet, kedvest jelentő finn lempi közszóból, melynek a Kalevalában szereplő Lemminkäinen is a származéka). Beszélő neve van a gyermeküknek is (a szlovák Milko a kedves jelentésű milý közszóval függ össze, a finn Sulo pedig bájat, kecsességet, kellemet jelent). A mese feszültsége éppen Milko (Sulo) nevének jelentése és a fiú jelleme között van. A fiú nem az az aranyos, közkedvelt gyerek, akivel a vendégek előtt lehet dicsekedni, holott tulajdonképpen más jellembeli hibája nincs, ám a tökéletes teljesítményekre, kiugró eredményekre vágyó szülők azzal nem elégszenek meg, hogy fiuk egyszerűen csak egy szeretni való, átlagos kisgyerek.

Ez a mese (ahogy az elhanyagolt vagy túlpátyolgatott, félreértett gyerekek további történetei is) azzal végződik, hogy a gyerek megszökik agyament szüleitől. A szökés néhány esetben a mesevilágba elvonulás, a hétköznapiból a fantáziatérbe történő átlépés, vagyis a metalepszis jegyeit viseli magán, például a hercegnőruhák és -kellékek felpróbálása elől félmeztelenül egy fára felugró Adalmína; a királyi társaság és a kérők elől önként egy toronyba vonuló Matilda; a gyereket születésnapi ajándékokkal elhalmozó, ám vele játszani nem hajlandó vendégek elől egy papírsárkánnyal elmenekülő Šimon (Sami) vagy a palotát építő, gyerekükre nem sok figyelmet fordító szülei elől kalóznak állt Petra (Mimmi) esetében.

A címadó Zsiráfanya a gyerekek játékos kedvéhez igazodó felnőtt szimbóluma. Látszólag ugyan szörny (príšera), ahogy a szlovák alcím hangsúlyozza, de egy olyan jóságos szörny, akinek segítségével megtörhető a hétköznapok unalma. Egy gyerek számára kínossá is válhat ugyan, ha anyukája egyszeriben valamilyen állattá maszkírozza át magát, de az igazán tartalmas élethez mégiscsak hozzátartozik, hogy a gyerekek legalább hetente egyszer kitombolják magukat a zsiráfanya nyakán csúszdázva vagy az elefántmama hátán játszadozva. Hasonlóan jóindulatú a sárszörny (Blatová príšera, Löllöhirviö), akiről kiderül, hogy tulajdonképpen egy eltévedt sárkány. A látszólag szörnykülsejű dinoszaurusz, Rororo pedig egy rovaroktól félő, morcos öreg bácsihoz hasonlít, aki végül megsajnálja és befogadja barlangjába az aprócska, fázós és éhes Ííít. A kötet történetei különállóak, szereplőik nem ismétlődnek, legfeljebb a hasonló szituációk, hasonló gyereksorsok, a klasszikus mesék felhasznált toposzai (például utalás a Jancsi és Juliska mézeskalácsházának motívumára vagy a toronyba zárt királylányt őrző sárkány alakjára) kötik össze őket. Kivételnek számít a kötetet keretbe záró nyitó és záró mese: mindkettőben szerepel a címadó zsiráfanya és ugyanazok (az állattá vált anyukákkal a szavannára elvágtázó) gyerekek. Mindkét mese ezzel, a szavannai játék motívumával végződik, a záró mese (s ezzel az egész könyv) utolsó szavai ennek a játéknak a boldogságát hangsúlyozzák („a sú šťastní”, „ja olivat onnellisia”). Ennek a szeretetteli iróniával megírt és illusztrált könyvnek a fő hozadéka éppen ez a fantáziavilágot kitágító, örömteli kacagásba torkolló, megkötések nélküli vidámság.

Salmela meséi az abszurd humorú angol gyerekirodalommal (például Shel Silverstein gyerekverseivel, melyeket magyarul Varró Dániel fordításában ismerhetünk), valamint a kortárs finn gyerekirodalom néhány megnyilvánulásával rokoníthatók. Tiina Nopola és Mervi Lindman magyarul és szlovákul is olvasható Sári-könyvei is (a szlovák fordítás Zuzana Drábeková, a magyar Kovács Ottilia munkája) a gyermeki és felnőtt kommunikáció különbségeire mutatnak rá, mint Salmela meséi, ám míg a Sári-történetek (a finn eredetiben Siiri) a hétköznapi keretek között maradnak, a szlovák írónő a realitás szűkösnek vélt kapuit az abszurd irányába nyitja, a felszabadult gyermeki képzeletvilágból inspirálódva. A Zsiráfanyához hasonló a világlátása Aino Havukainen és Sami Toivonen kreatív ötletekben tobzódó és energikus, érdekes műfajú (többnyire szakkönyvparódiaként is olvasható) Tatu és Patu-sorozatának, mely a szöveg- és képi elemeket egyenrangúként kezeli.

A Zsiráfanya festést és a kollázst ötvöző, fantáziadús illusztrációit Martina Matlovičová készítette: az erőteljes, ragyogó színek és a kreatív humor a lényegre törő, szigorúan megszerkesztett szöveg méltó kiegészítői. Az illusztrátor finn és szlovák újságkivágatokkal is dolgozik, felerősítve ezzel a vállalkozás multikulturális jellegét. A képi elemek ismétlődései megtörik a szövegükben különálló mesék elszigeteltségét: a zsiráfanya és az elefántmama képe például a Mississippi hajósai című mese ábrái között is felbukkan. A belső borítók függönyképei a kötet meséinek színjátékjellegét hangsúlyozzák: az indításkor még csak a leeresztett függönyök közül, óvatosan előkandikáló fél-zsiráffej a záró képben válik egész mosolygó arcával, tarka foltos nyakával együtt láthatóvá, s a függönyök felhúzása után a mesék valamennyi szereplője vele együtt szórakozik.

(Alexandra Salmela: Žirafia mama a iné príšery. Artforum, Bratislava, 2013, 92 oldal, 14,9 €; Alexandra Salmela: Kirahviäiti ja muita hölmöjä aikuisia. Teos, 2013, 96 oldal. Mindkettőt illusztrálta: Martina Matlovičová)