Forgács Miklós: Daliás idők

pinkbutterfly felvétele

I.preForgács Miklós: Daliás idők

E zászlós urakkal sok nemes dalia
Összegyűlt sok régi nagy nemzetség fia:
Csapi, Guthi, Kemény jelesebb közűle
S két Forgács fiu, kit Bebek Anna szűle.
Pajzsukon a szép szűz, tengerhab leánya,
Szőke aranyhajnál nincs egyéb ruhája,
Mosolyog az ajka, rózsabimbó melle,
Csak festés különben, hát minek szégyellne.
Mégis aki látja, nézi elevennek,
Ha leány, elfordul; ifju örvend ennek:
Szeme egy-két percig rajtavesz a képen:
Forgács Andor kapta; elmondom, miképen.
Vérbe alkonyult le a nap is Muhinál,
Veszve, veszve minden! Béla fut, a király;
Futtában két Forgács födözi testével,
Andor, az ifjabbik, Tamás elestével.
S már nem biztos vára: Znió avagy Gimes,
Tovább a királlyal fut az ifju nemes,
Távol Adriába, tenger szigetjére,
Hol, mint vert vad, Béla megpihenhet végre.
Ott egy nap az ifju hogy a parton járna,
Ime! zátonyon ül tenger szép leánya:
Hattyuingét Forgács amidőn meglelte,
Neki sem kellett több, hamar felölelte;
Megijedt a habok Tündér-Ilonája,
Hogy idegen kézben hattyúi ruhája;
Kérte, adja vissza, nagyon szépen kérte;
„Jól van – mondta Forgács –, ha megcsókolsz érte!”
„Nem, halandó, azt nem! Jobbat teszek annál,
Egy tündéri csóktul menten elhervadnál.
Nem, halandó, azt nem. De ha tudni vágyol,
Mit rejt a jövendő, ez a sűrű fátyol:
Nőni fog családod fényben és hirnévben,
Gyökere izmosul királyi hűségben.
Haj! mert e családon vér nehezül s átok,
Melyet a leányán teljesedni látok.
Forgács lészen az is, Forgács, ki megója,
Nehogy bitang kézre jusson árva trónja…
Így tovább is zengne vizi leány dalja;
Hanem a vitéz azt már tovább nem hallja:
Lebocsátá lankadt tetemit a fűre
S elaludt, mint a tej, szépen ahogy űle.
Most a lyány kiszállott – nem habozás nélkül,
Mert igen szégyellé az alvó vitéztül –,
Hattyuingét hamar szűz testére ölté,
Szárnya csattogása Andort is felkölté.
Mohón kapott Forgács a szép sellő után,
Mintha álom után… hiu szellő után…
Soká még a parton tünelődve jára,
Majd iratta képét őse paizsára.
Mindenütt, hol később megfordult acéla:
Most utódja Miklós, vele öccse András,
Viselé a címert, két fiatal Forgács.

II. posztArany János: Forgácsidők

E rémült szülőknek sok-sok nemes fia
Összegyűlt a téren mindahány dalia
Rohács, Kiskúcs, Drenka már emlék közűle
S két Forgács fiu, kit Duba Zsuzsa szűle
Minden pajzs egy apa komor lenyomata
Egy kis szerencsével, nem látod meg soha
Forgácsnak jár sellő, meg sem kell keresned
Milliméterpapir börtönében senyved
Négyzetháló-szigor mindenséget ígér
Szöglet helyett két fi gömbölységet remél
Ha elvetélt építész a nemző atya
Elvágyódó vándor a keserű anya
Nem csoda, ha profán világ vág jól pofán
Apádtól menekülsz, az ő kietlen nyomán
Érzelmi analf ő, béta leszel magad
Konfliktuskezelés emésztetlen falat
Vagy hidakat égetsz, vagy magad tagadod
Hogy ki elől sunnyogsz, örök tabu, titok
Kit követ a Miklós, mit az öccse András
Hol méláznak együtt, két fiatal Forgács
Nem is éltünk eddig sohase egy percet
hisz, nem más: Arany-sor, miben létünk perceg
Meg vagyunk mi írva, tudatlan két Forgács
A mi időnk fényes, titkos, Arany-morzsás
pedig ha gyöngy vettetett is elejünkbe,
nem tudtuk, hogy mi az, nem passzolt fejünkbe
És most irodalom lettünk tévedésből
Béna tolvaj módra lophatunk a fényből
Kismiki és Andris ipolysági házban
Állnak hetyke fővel kegyetlen csatában
Acsarog a zord ház, rég befejezetlen
Mindenütt fehér fal, felvonult az ellen
Daliás Forgácsok bajjal szembenéznek
Karnis a kezükben modern kelevéznek
Alumíniumból van a könnyű fegyver
Peregj rút vakolat, ma már nem verekszel
Hej nekifutásból röpül könnyű dárda
Pontosan csapódik a szoba falába
Mert az üres ház az iszonyatos monstrum
Elnyelt két Forgácsot: Rettentő a bosszum!
Kurjantja a bátyus, öccsének fülébe
Zeng a gonosz bendő, vitéz örömére
Kivájjuk magunkat lakatlan zugából
Lyukat ütünk falán, leterítjük százszor
Kedves öcsém, András, édes metalistám
Iron Maiden helyett sellő lesz a múzsám
Az én fülembe már elektromos ének
Lüktető ritmusa költözik zenének
Dehogy szüle minket semmi Bebek Anna
Méhében hordoza szép Duba Zsuzsanna
Ipolysági kislány, ki mindig elvágyott
Végül velünk akaratlan vált világot
Ahogy minden anya, ki képzel valamit
azután minden tényt magára haragít
Poros ösvény helyett útja nem lesz aszfalt
Maga kudarcáért, gyerek sem vigasztalt
András gitárt penget, Miklós betűt halmoz
Az öccs levélhordó, a báty drámát hámoz
Nincsen semmi rejtély, egy megtorpanásban
Kozmikus rend az is, ha benned néha más van
Keresheted sellőd, várhatod a pajzsod
Szirének énekét meg még úgyse hallod
Csábulnál veszettül aztán mélán csitulsz
Ujjászülethetnél, de te inkább kimulsz
Miklós lenne András, András nem akar mást
Mindketten folytatják, külön a matatást
Könyvhegyek tetején büszke Forgács álla
Kicsi hős őkelme, nem pelyhedzik álla
Nagy festés van otthon, panellabirintus
Seggel verni könyvet, talán nem szadizmus
Középen a bútor, minden zugban Miklós
Kedve felfedezős, a fara csuszamlós
Barna szekrényhegyek könyvet fognak közre
Kötetgerinceken érhet Miki földre
Ácsingózik András: „Alpinista-testvér
Pozdorjahegyekről nehogy nagyot essél
Fiókon a lábad, kezed nem remeghet
Versbe vagy prózába fúródik a tested
Nem durva a szókép, a sztori nem éles?
Csúcsról, ha zúdulsz, az érkezés regényes?
Mászik az a Miklós, majd fejes a mélybe
Rettenthetetlenül zuhan a könyvkéjbe
Szikla helyett furnér, könyvtár lesz a felhő
Ki könyvben lubickol, mi lesz, hogyha felnő?
Sebez ennek sarka, gyógyír másik selyme
Ösztönlény mivoltod, szótár teszi helyre?
Cselgáncsi szabályzat neveli a mestert
Sok építészi stíl épít köréd menhelyt
Két sárgára koszlott dús könyvön henyélve
Festék-szemcse képet látsz a plafon-égre
Arany János-összes lesz ormokon felleg
Sorai fogadnak de mégse nevelnek
Az orosz klasszikus balett alapjai
Kétségbeesésed nem tiszta lapjai
Tengerészcsomókkal küzdeni ajándék
Babérkoszorúval ment egy Dante-árnyék
Történelmi kétely tényekhez tapadva
Nem jó bőrbetegség véresre vakarva
Marscsatornák visznek tova, egyre beljebb
Gyógyfüvek meghágnak, ennél nincs is lejjebb
Egy betű se semmi, de nem érhet véget
Gondolatfolyamként mondatban érsz véget
Az utolsó ugrás utazás időben
Féregjáratokon jelent ken rám bőven
Friss a fiktív sellő, kockafejű hablány
Daliás Forgács én, billentyű a szablyám
Fiatal Forgácsok teteme már punnyad
Pajzsuk nekik nincsen legendájuk szunnyad
Nézem hetyke tűzzel kovászos uborkám
Nap érleli szépen, boldogság zuhog rám
Gondolat – zord tajték, az agy is megerjed
Hidd már el a vágyad, fuss neki és merjed!

III. Jegyzetek: Nyamvadt idők

1 Egyszerű lopásnak indult
2 Ez nem is lopás, ősi gyűjtögető életmód
3 Talán időben visszafelé nem lehet lopni?
4 Annyira beszélgettem volna erről Esterházyval
5 Megkésett lopás
6 Annyira hirtelen jött az egész
7 És ha Arany ajándéka ez a néhány sor nekem
8 Köszönöm
9 A két fiatalforgácsot tényleg kitúrja az apatrauma?
10 Lehet, hogy Danilo Kišsel kellene beszélnem
11 Ennél megkésettebb lopás nincs is
12 Lopásminta szarul ellopva
13 Most tényleg mindenkinek meg kell halnia?
14 Nagyon örültem, amikor megtaláltam, hogy benne vagyunk Andrissal a Daliás idők második dolgozatában,
ez tény
15 Aranytól pont ezt a szöveget úgyse olvassa senki, meg különben is, abszolút használhatatlan, most mit tanuljak
én ebből, meg mire legyek büszke, nem is Andor az apánk, de Miklós
16 Ráadásul nemrég derült ki, a Forgács magyarosított név, eredetileg Firtuszok voltunk
17 Negyedecske
18 Most már úgyis belekeveredtem
19 Olyan jó lett volna, csak úgy könnyedén, ártatlanul lopni egyet
20 Gyűjtögető előember, szeretnéd, mi?
21 Mit szedegetnél, kiselejtezett könyveket a bokorról?
22 Egyáltalán nem igaz, hogy nem volt pajzsunk
23 Elfelejtettem a pajzsunkat
24 A pajzs ott volt az ebédlőfalon
25 Gipszöntvény bronzszínűre festve
26 A magyarok vérzivataros évszázadai több jelenetben, körben a vármegyecímerek
27 Fel kellett mászni az ülőgarnitúrára, hogy megnézhessem közelről
28 Egyszer majdnem leesett
29 Szóval nyugi, van pajzs
30 Lopunk, gyűjtögetünk tét nélkül?
31 Egyszer azt mondtam: Turuldög, nemzeti konzervatív apám nagyon csúnyán nézett rám
32 Az Andris szerint az egész hülyeség
33 Gondolom
34 Nem kérdeztem meg tőle
35 Amúgy meg tényleg arról kellene írni, hogy mi is van anyámmal és apámmal, vagyis főleg az apámmal
36 Most éppen haragszunk
37 Nem beszélünk
38 Pajzsfelületesség, ez az egész felejtés, emlékezés, összevissza érzékenység, ezek a tétek, kínos
39 Perszehogy nem vagyok bátor
40 Ideológiákba gabalyodva, egy ismerősöm megkérdezte, annyira szimpatikus gyerek vagy, mégis hogy kerültél
a rossz oldalra, elmondtam ezt apámnak, nagyon hevesen bólogatott, ő sem érti, és végre valaki a szemembe
mondta
41 Belebelekapogatunk?
42 A baj sohasem kezdődik, csakis folytatódik
43 Basszunk a tényekre
44 Basszunk a tényekkel
45 Örökké tart az átmenet
46 A tapasztalat az, hogy nincs kiút
47 Arany János lopott tőlem, állok a bírósági tárgyalás elébe, meglopott, kifosztott, lehetetlenné tett
48 Szűk mezsgye
49 Apák, apák, hej
50 Nem vallok be semmit
51 Futok el
52 Hagyj már békén Arany János, most mi értelme van ennek az egésznek, fu ez rettentő teátrális, de vajon
szükséges? ( A lányommal egyszer nagyon eltévedtünk a Börzsönyben, a Honti szakadék peremén, látva
sehová se vezet járható út, halálfélelemben megindultunk a meredek löszös falon lefelé, Fruzsi elkezdett
kiabálni: Honti, Honti, miért teszed ezt velünk?!)
53 Gyerekkoromban elterveztem, hogy ötvenhárom éves koromban meghalok, természetes halállal, most már
nem hiszek ebben, de néha eszembe jut, negyvennégy vagyok

Megjelent az Irodalmi Szemle 2017/9-es számában.

Forgács Miklós (1973, Léva)

Író, dramaturg, rendező.