Borcsa Imola: Irodalom és papagájüldözés III.
Stacey Lin felvétele
Vége, olvastam félálomban az üzenetet, a szöveg mellett apró sárga fej hullatta könnyeit. Felültem, bambán meredtem a kijelzőre, majd elolvastam újból és újból, míg meg nem értettem, s akkor hirtelen vér tolult az agyamba, mi az, hogy vége, ráadásul csak így, üzenetben, minden magyarázat nélkül, s már hívtam is Magdit. Mi történt, kérdeztem színlelt nyugalommal, s összeszorított fogakkal vártam a válaszát. Megette egy macska, panaszolta ő, ez a legvalószínűbb, legalábbis a szomszéd szerint, ma reggel sárga tollkupac hevert a házuk előtt, mondta már-már elcsukló hangon, nekem pedig leesett, hogy a fia papagájáról beszél. Kurva macska, sóhajtottam nagyot, s ismét hátradőltem az ágyban, úgy hallgattam tovább monológját a reménytelen helyzetről.
Míg sült a tükörtojás, azon morfondíroztam, kit hívhatnék fel, Magdi ugyanis arra jutott, legjobb, ha kerít ma estére egy másik sárga papagájt, hátha Peti észre sem veszi a különbséget, csak ez ugye nem egyszerű feladat, tekintve, hogy vasárnap van. Végül szóltam Sáfrány Jóskának, aki telefonált Harkai Erzsinek, ő pedig felhívta Csutak Laci bácsit, a nyugdíjas lódoktort, a fiáé volt a város egyedüli kisállatkereskedése. Csutak Laci bácsi fia szívesen segített volna, de sárga papagája nem volt, értesültem három telefonhívással később.
Nem maradt más hátra, vontam le a következtetést az utolsó csepp lágy tojássárgát mártva ki a tányérból, irány a California Mall, két óra az út oda-vissza, csekélység az egy elkényeztetett kölyök lelki békéjéért. Peti tipikus politikusgyerek, ha egyáltalán létezik ilyen, ki-kiütközik már rajta a beképzeltség, bár arra nem jöttem rá, hogy ez örökletes, vagy csak az apja magatartását veszi át lassan, de annyi biztos, hogy a mindig a vágyait leső család csak táplálja ezt benne. Persze Magdinak ilyet nem mondhatok, mit értek én, vágná a fejemhez, egy agglegény, a gyerekneveléshez, hogyan kételkedhetek az anyai ösztöneitől vezérelt és pszichológusi tapasztalatait összegző nevelési módszerében.
Fél órával később már a házuk előtt álltam. Magdi beszállt a kocsiba, és olyan hálás tekintettel nézett rám, mintha egy hurrikán kellős közepéből mentettem volna ki, vagy mint annak idején matek- meg fizikaórán, ha dolgozat közben eléje toltam a piszkozatom. Akkoriban szeleburdi volt és beszédes, játékos rókakölyökre emlékeztető arcvonásokkal. Azt hiszem később, Peti apja mellett ez a csapongó elevenség torzult kellemetlenül harsány és fennhéjázó manírokká. Emlékszem, döbbenten figyeltük a beszámolóját a tízéves találkozón, ahová már kerekedő pocakkal, az ő jegyeseként érkezett. Néhányan azt rebesgették, nem egészen véletlenül esett teherbe, bár szerintem a hír felröppenésének több köze lehetett az általa kiváltott heves ellenszenvhez, mint a valósághoz.
Most csendes volt és gondterhelt, már az első falut is elhagytuk, mire megszólalt, nehéz lesz az ősz, mondta távolba révedő tekintettel, a vakáció még eltelt úgy-ahogy, de kezdődik az iskola, új lesz neki minden, tanárok, közösség, hiányozni fognak majd a barátai. Rugalmasabbak a gyerekek, mint gondolnád, bíztattam, meglátod, hamarjában összebarátkozik néhány rosszcsonttal, és megszereti itt is. Úgy hallottam, Szikszait idén visszahívják tanítani, hiány van fizikatanárból. Majd megtanítjuk, hogyan kell cserebogárral telipakolni a kalapját, kacsintottam. A diákkori csíny említésére Magdi arckifejezése meglágyult, ismét felébredt tekintetében az elevenség, és elnevettük magunk.
Az út hátralevő részén régi történeteken kacarásztunk ominózus osztálykirándulásokról, meg balul elsült lázadási kísérletekről, de a városba beérve már semmivel sem lehetett elterelni a figyelmét, türelmetlenül izgett-mozgott, körmeit pecegtette, s míg egy útkereszteződésben vártuk, hogy zöldre váltson a közlekedési lámpa, ujjaival ütemes dobolásba kezdett a műszerfalon. Hatvankilenc, hatvannyolc. Harmincnál finoman megköszörültem a torkom, ő ködös tekintettel pillantott rám. Ne haragudj, vihogott aztán fel, mindig elfelejtem, hogy ez téged idegesít, és engesztelő puszit nyomott az arcomra.
Amint megérkeztünk, futólépésben vágtattunk át a parkolón, egyenesen a kisállatkereskedésbe, ott pedig a hatalmas kalitkához. Pirinyó, tarka papagájok hada röpködött és tollászkodott benne. Sietve ugrott tekintetünk egyikről a másikra, végül egymásra néztünk. Sárga nem volt közöttük.
Borcsa Imola (1990, Kézdivásárhely)
A kolozsvári Iuliu Hațieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karán végzett 2014-ben. Jelenleg harmadéves rezidens ugyanitt. Novellát, karcolatot 2014 óta közöl rendszeresen.