Szöllősi Mátyás: Irodalom és hit I.

Kerosin felvétele

Simon Péter

(részlet)

Simon a mentesítő járatok egyikével jutott vissza végül a fővárosba. A buszúton végig aludt. Nem álmodott semmit, olyan mélyre taszították az érzései. Leszállás után a hatalmas szél elől az aluljáróba menekült, a többi utassal együtt, akik csalódottan vették tudomásul, hogy a kiírás szerint a város felszíni közlekedése teljes mértékben megbénult. A vonatpályaudvarokat lezárták, és a menetrend szerinti járatok a városban összegyűlt tömeg, a tüntetések és egy ünnepi felvonulás miatt nem üzemelnek, vette ki a közel állók beszélgetéséből. Simon a zsebében kotorászva megtalálta a cetlit, amire a nevet, s a hozzá tartozó címet és telefonszámot írta rá az apja. Mivel jobb ötlete nem volt, és kíváncsiság is ébredt benne, az aluljáró túloldalára, a falra szerelt nyilvános készülékekhez ment. Fölvette a kagylót, de rájött, az nem úgy megy, hogy benyomkodja a számokat és már beszélhet is, apróra van szüksége, a zsebében azonban megint csak összegyűrt papírpénzt talált. Az összekarcolt plexin át figyelte az alakokat, s hogy minden nagyon valószínűtlen. Hogy épp most történik az, amit figyel, pedig semmi különöset nem látott, csupán nőket és férfiakat, amint áthaladnak a gránitlapokkal borított térségen. Megdörzsölte a szemét, úgy összezavarodott az eléje tolakodó képektől. Egyre gyakrabban öntötte el egy kétkedő érzés, ami talán csak annyi volt, hogy nem lehet mindenhez köze, amihez pedig szeretné, hogy legyen. Eszébe jutottak a püspök szavai. Az, amit róla mondott, a képességeiről, s hogy igaz is lehetne akár, de hogy leginkább csak egy esély lappang benne, ami sehogy sem szilárdul akarattá. Néhány méterrel arrébb kis asztalt vett észre. Mögötte alacsony férfi állt, a fal tövében, a gránitburkolatnak háttal. Az asztalon Simon kártyalapokat látott. A férfi heves, szinte követhetetlen mozdulatokkal tologatta őket, páran oda is gyűltek, miután beindult a mozgás, mintha vonzaná a tekinteteket a mutatvány, a férfi széles mosolya és a mögötte csillogó, fehér fogsor. Simon visszatette a kagylót, majd közelebb lépett, mert egy perc elteltével már vagy egy tucat ember állt ott. A férfi, miközben kavargatta a szűk kis felületen a lefelé fordított lapokat, megállás nélkül beszélt, hogy aki eltalálja, melyik a piros ász, megduplázhatja a feltett összeget. Aztán abbahagyta a kevergetést, és egy vaskos pénzköteget lobogtatva még inkább magára irányította a szemeket. Simon sejtette, csalás lehet a játék mögött, mert az emberek sorra veszítették el a pénzüket. Ami azonban ennél is jobban meglepte, hogy nem adták föl, hanem újabb bankjegyeket vettek elő, hogy újabb próbálkozást tegyenek. A sikeréhség, és a folytonos csalódás elegye láthatóan csak növelte a vágyat sokakban, hogy nekik majd biztos sikerülhet. Simon a férfi kezeit követte, s a figyelme mintha lelassította volna a mozgást. Erőt érzett magában a leleplezéshez. Látszólag összevissza kavarogtak a kártyák az asztalon, de egy idő után rendszert fedezett föl a mozgatásban, s azt is kiszúrta, hogy a férfi miként cserél kártyát úgy, hogy az ne legyen észrevehető. Simon a zsebébe nyúlt, s közben nem vette le szemét a lapokról. Amikor a férfi kezei megálltak, pénzt tett az asztal szélére, majd rámutatott az egyik kártyalapra. A férfi nem fordította föl azonnal, előbb ránézett, gyanakvó mosollyal, Simonra. Egy nő arrébb azonnal fölharsant, hogy mutassa már, mintha ő tette volna föl az összeget. A férfi megfordította a lapot, és mindenki láthatta, Simon talált. Néhányan föllélegeztek, majd bólogatva mondták, hogy tessék, lehet itt nyerni is, mások a levegőbe öklöztek, egy kövér férfi pedig örömében megállás nélkül káromkodott. Simon elvette a pénzt, miközben arra gondolt, hogy a sikere végül is csalódást okoz majd, mert talán senki más nem látja, amit ő. Észre is vette, hogy a mellette álló, borotvált arcú fiatalember sóvárgó tekintettel figyeli. Akkor újabb kör kezdődött, és a nő, aki korábban bekiabált, nagyobb összeget tett föl, fölbuzdulva az imént történteken. Esélye sem volt nyerni, látta Simon. Amikor a nő választott, a három lap között nem volt ott a piros ász. A férfi, hogy biztosan ne nyerhessen az, aki tippel, a kevergetés közben kicserélte egy hetesre, amit a kabátja ujjából csúsztatott ki. Csalás, hangzott fel hátulról ez a szó, de csak úgy hanyagul, odavetve, mielőtt Simon határozottan kimondhatta volna, néhányan közben nevetgélni kezdtek, mintha vicc hangzana el csupán, s úgy már nem is látta értelmét ismételni. Amint hátranézett, megdöbbenve észlelte, hogy egészen nagy csoport gyűlt a mutatványos fickó köré, aki a kevergetés közben olyan nyájasan beszélt, hogy Simon tudta, a szavai elvonják a figyelmet, s még ha van is fogalma az ott állóknak arról, hogy a kifosztásuk a cél, épp kellő mértékben hízeleg nekik. Lassítva, hogy mindenki követhesse a szemével, a férfi megismételte a mozdulatokat, már-már oktató jelleggel, hogy nincs semmiféle csalás, persze egészen másként, mint előbb. Simon közben a kabátos nők és gyanútlan kölykök közt kiszúrt két alakot, egymástól nem messze, a félkör túloldalán. A tétlenségük kiemelte őket a többiek közül, aztán a magasabb, egy bankjeggyel a kezében hirtelen rámutatott a jobb szélső kártyalapra. Az apró férfi színlelt megdöbbenéssel mutatta, hogy az ász az, s akkor Simonnak egyértelmű lett, nem véletlenül. Az elől álló nők kacagva összecsapták a tenyerüket, mert az újabb találat egyértelmű igazolás volt számukra, hogy nyerhetnek. Ketten a kis retiküljükből azonnal pénzt vettek elő. Nem tudta Simon, mitévő legyen. Szerette volna megakadályozni, hogy az ártatlannak tűnő kis alak átverje az ott állókat, de bizonytalan volt, hogyan tegye azt. Ha állandóan nyer, csak azt erősíti meg az emberekben, hogy számukra is lehetséges az, vagy netán azt kezdi gyanítani valaki, ő van beszervezve, s nem a két szemközt álló figura, azt pedig végképp nem akarta. Ha direkt rosszul tippel, biztos volt benne, hogy a férfi nem mutatja meg a kártyákat, inkább csak hablatyol majd összevissza, hiszen csaláson alapul az egész. Ha elsétál, a csapat tovább garázdálkodik, majd arra gondolt, hogy ha sokáig reklamál, és nagyobb zavar támad, elkergetik, vagy egyszerűen csak összepakolnak, s akkor csak idő kérdése, hol kezdik el megint. Ráeszmélt, hogy a döbbenet magját máshová kell elültetnie. Az újabb keverés után a férfi egyértelműen rá nézett, és azt mondta, ne legyen bátortalan, válasszon, tegye csak föl, amit nyert, mert most megduplázhatja, és hogy az már nagyon tisztességes pénz. Közben Simon mellett, és arrébb is, bankjegyekkel teli kezek nyúltak előre. Érezte, ahogy kissé ránehezednek hátulról, mintha a falnál álló ember felé nyomulna mindenki, hogy játszhasson. Hogy föltegye, amije csak van. Kivett pár bankjegyet a zsebéből, aztán kiválasztott egyet, s fél szemmel érzékelte, páran kerekedő tekintettel figyelik, olyan nagy összegről volt szó. Majd azt mondta a mosolygós kis embernek, hogy keverje meg a lapokat alaposan. Az fölemelte a három kártyát sorban, hogy megmutassa, ott van az ász, aztán mosolyogva elkezdte ide-oda pakolgatni őket. Simon látta, hogy egy különösen gyors, szinte észrevehetetlen mozdulattal, két bőrredő közé szorítva a lapot ismét cserél, amit – talán azért, mert állandóan beszélt akkor is – senki más nem vett észre. Váratlanul abbamaradt a mozgás. A fickó fölemelte a fejét. Izzadt, de határozott arccal nézett rá. A férfiról lassan Simonra tévedt néhány pillantás, a két alaké is a túloldalon. Mások pedig csak lobogtatták a náluk lévő pénzeket, a nő is, aki korábban veszített már. Simon lehunyta a szemét, hogy ne lássa az embereket maga körül, s hogy végre koncentrálhasson a változásra. Hogy sikerülhessen, amire készült, mert egyre inkább hitt benne, hogy úgy lehet. A lélegzése egyenletessé vált, mintha a levegő átjárná végre a tüdeje minden szegletét. A lapra gondolt. Hogy az asztalon heverő három kártya között ott legyen. Fölnyitotta a szemét, s akkor azt mondta a nőnek, válasszon ő. A férfi azonnal közbeszólt, hogy azt nem lehet, mert csakis az választhat, aki föltette a pénzt, de amikor ismét Simonra nézett, elapadtak a szavai. A nő visszakérdezett, hogy biztos azt akarja-e, ő tippeljen, hiszen nagyon nagy a tét. Simon bólintott. Az összes tekintet előbb a nőre irányult, majd a mozdulatait követve az asztalra tévedt, a férfié is, aki nem sokat tétovázva, magabiztosan emelte föl a kártyát. Dermedt arccal figyelte a lapot, amin négy szív piroslott, majd kérdő tekintettel Simonra nézett, mert nem értette, hogy történhet ez. Körben az emberek fölhördültek, a nő pedig nagyot visított örömében.

Szöllősi Mátyás (1984, Budapest)

2010-ben jelent meg Aktív kórterem című kötete, 2011-ben Állapotok – negyvenöt töredék című könyve. Első prózai munkája az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Váltóáram című elbeszéléskötet, mellyel 2017-ben elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. Szerkesztőként dolgozott több szépirodalmi és kulturális folyóiratnál. Fotóriporterként is dolgozik, a Budapest Katalógus szerkesztője, valamint számos egyéni portré- és dokumentarista sorozat készítője.