László Erika – A Bácsmegyey sikere a korabeli Magyarországon

Egy évvel az olvasást népszerűsíteni igyekvő, a legolvasottabb magyar, illetve európai regényt kutató Nagy Könyv program befejezése után arra vállalkozom, hogy kísérletet tegyek egy XVIII. századi mű, nevezetesen Kazinczy Ferenc Bácsmegyeynek öszve-szedett levelei korabeli sikerének megfejtésére Vajon hogyan, mivel érte el a széphalmi remete ennek a ma már „gyengének” titulálható, a szentimentális regény műfaját képviselő mű magas fokú olvasottságát?

Tanulmányomban megvizsgálom az okokat, körülményeket, melyek a mű megszületésében szerepet játszottak. Elemzem Kazinczy irodalmi programjának azon mozzanatait, melyek a regényre is maradéktalanul rányomták bélyegüket. Bemutatom a kor szellemét és a kortársak reakcióját.

A regény három kiadást ért meg: az első Bácsmegyeynek összve-szedett levelei címen jelent meg 1789-ben, a következő 1814-ben, ahogy a cím is jelzi: Bács-megyei-nek gyötrelmei, alaposan átdolgozva látott napvilágot. A harmadik kiadására pedig 1878-ban került sor.

A mai napig homály fedi a mű keletkezésének pontos idejét. Kazinczy maga írja az 1789-es kiadás Jelentésében, hogy Bácsmegyey kézirata csak kevéssel ezelőtt akadt véletlenül egyéb régi papírosaival együtt kezébe. Ifjúkorára, s Dienes öccsére emlékezteti ez a munka, akinek kedvéért nekifogott a fordításnak.

Toldy Ferenc azt állítja, hogy a Bácsmegyey már 17841 előtt elkészült, míg Heinrich Gusztáv szerint 1785 a keletkezés dátuma, mivel akkor került Kazinczy kezébe a kézirat, amikor 1788-ban Gessner Idylljeinek 1785-ben készült fordítását rendezte sajtó alá. Úgy gondolja, hogy az Idyllek fordításai között voltak a Bácsmegyey lapjai, és ebből arra a következtetésre jut, hogy a Bácsmegyey az Idyllekkel egy időben keletkezett. Tény és való, hogy mindkét művet az érzelmesség, szentimentalizmus hatja át, ami indokolhatja Heinrich Gusztáv elméletét a művek egyszeri születéséről.
Váczy János hihetetlennek tartja, hogy Kazinczy 1788-ig ne tett volna említést művéről, ha már évekkel ezelőtt elkészült vele. Kazinczy nemcsak munkáiról, de terveiről is jó előre be szokott számolni leveleiben barátainak. Váczy szerint előbb lefordította  Gessner Idylljeit és a Siegwartot, s csak azután határozott úgy, hogy nekifog a Bácsmegyeynek is.

Kazinczy 1788. január 19-én kelt levelében tudatja Kovachich-csal2, hogy az Adolf levelein és a Hamleten dolgozik. Ezekből következtet Váczy arra, hogy a fordítás ideje 1787 novembere3. Viszont Kazinczy a kiválasztás pontos idejét nem közli a levélben egyértelműen, tehát erre akár évekkel a levél megírása előtt is sor kerülhetett. A levélből nem derül ki továbbá az sem, hogy Kazinczy nem a már meglévő magyarítás átdolgozására, korrigálására gondol-e. „Az Adolf levelein dolgozom” kijelentés nem tekinthető cáfolatnak a Bácsmegyey egy korábbi változatának meglétével szemben.

A magam részéről Heinrich Gusztáv megoldása felé hajlok. Kazinczy nagy valószínűséggel azért nem említi leveleiben a Bácsmegyeyt, mert nem tartotta lényegesnek ezt a művét, illetve mindössze stílusgyakorlatnak szánta4 – ami irodalmi programjával cseng össze – a nagy példa, Goethe Wertherjének lefordítása előtt5.  A kitűnő ízlésű Kazinczy fel tudta mérni Kayser művének alacsony irodalmi, művészi értékét. Nem is tervezte megjelentetését, míg csak Gessner általa fordított Idylljeinek nagy sikere Bácsmegyey kiadására nem buzdította. Ahogy a Gessner-fordításokat, ezt a művét is a nagyra becsült Rádayhoz küldte el bírálatra, aki azt kiadásra méltónak találta, s Trattnernek továbbította, ő pedig elvállalta a regény kinyomtatását. Kazinczy még a második, 1814-es kiadás előtt is lenézően nyilatkozott pályatársainak írott leveleiben a Bácsmegyeyről. Nyavalyás románként emlegeti, de tudja, a közönségnek ez jobban fog tetszeni, mint Yorick érzékeny utazása vagy Goethe színpadi művei, holott ezeket ő egy-értelműen értékesebbeknek találta.6 Mind az első, mind pedig a második kiadás megjegy-más közönségei, s a nép nincs megérintve az irodalom által. Kazinczy megérti, hogy nép az irodalom segítségével művelhető. Olyan alkotásokba kell belevinni a gondolatokat, eszméket, amiket az egyszerű ember is szívesen vesz a kezébe, s ezáltal a felvilágosodás eszméi eljuttathatók a nép fiaihoz. Kazinczy mindemellett egyetért Goethével abban, hogy a magasabb irodalmat nem a csőcselék (Pöbel) számára kell megteremteni.
Kazinczy életének vezéreszméje testesül meg a Bácsmegyeyben: nevelni a magyar nemzet erkölcsi érzékét, finomítani ízlését, átadni a felvilágosodás alapeszméit a haza egyszerű fiainak és lányainak, meghonosítani az egyszerű műfajokat. „Elvont fejtegetéssel hiába kísérli meg bárki is a nemzeti fogékonyság fölgerjesztését. De a Bácsmegyeyhez hasonló művek megkapják az olvasókat, kézről-kézre adják a munkát, szóvá teszik a társaságokban, s így az olvasóközönség száma egyre gyarapszik. Tehát az általános művelődés nagy gondolata adja a fordító tollát Kazinczy kezébe, s a nemzet elmaradottságának szégyenérzete hajtja a munkára, mint elődeit: Bessenyeit és Révait.”7 Váczynak ezt a gondolatmenetét én úgy fogalmaznám, hogy az általános művelődés gondolata készteti műve kiadására Kazinczyt, visszautalva a mű keletkezésével kapcsolatos fejtegetéseimhez. Feltehetőleg Kazinczy nem olyan megfontolásból kezdett műve megírásához, melyet Váczy a fenti részletben felhoz.

A már idézett Jelentésben Kazinczy elárulja: ha Werther kezénél lett volna, Bácsmegyey soha nem született volna meg. Kazinczy valószínűleg a cenzúra miatt nem tudott hozzájutni az eredetihez. Ez a tény szintén az 1786 előtti keletkezést támasztja alá, mivel az említett évben húzatja ki II. József a tiltott könyvek listájáról8 a Werthert, s addig íróink csak nehezen tudtak hozzájutni a könyvhöz, illetve egymásnak kölcsönözték a nehezen megkaparintott példányokat. Saját eredeti Wertherrel csak igazán kevesen büszkélkedhettek ebben az időben.

Bácsmegyey Kazinczy irodalmi programjának köszönheti megszületését. Kazinczy az elsők közé tartozott Magyarföldön, aki tudatosította, hogy az irodalom nem puszta tudomány, hanem valami magasabb. Az irodalom eszmék szószólója, érzések közvetítője; eszköz, mellyel egy nemzetet vezetni lehet. Ez tesz egy nemzetet műveltté. Kazinczy hamar felismerte, hogy az irodalom a nyelv által valósulhat meg, viszont a magyar nyelv eszközrendszere hiányos. Kazinczy irodalmi nyelvet akart teremteni, ehhez pedig a nyelv külső eszközeit kellett elsőként megteremteni. Az új irodalom megalkotása lehetetlen lett volna nyelvreform nélkül. Kazinczy ráébredt, a nyelvet kell olyan szintre fejleszteni, hogy alkalmassá váljon a gondolat és érzés minél mélyebb, hűbb közvetítésére.

Kazinczy nyelvreformjának elvi alapjai: a magyar nyelv alkalmas legyen a gondolat és az érzés festésére, „mégpedig 1. az élet, 2. a könyvek nyelvén, 3. mind prózában, 4. mind poézisben…”9 

Kazinczy úgy gondolta, hogy első lépésként modelleket kell adni az írók számára, ami úgy valósítható meg, hogy átültetjük nyelvünkbe más nemzetek nagy alkotásait. Majláth János grófnak írta egyik levelében: „Nationalform muss man jetzt noch an unsern Werken nicht. Das kommt spaeter.”10 (A nemzeti formának még nem kell műveinket jellemeznie, az majd később jön.) Csak úgy tudjuk alacsony irodalmunkat felemelni, ha nem „mázolunk” eredetit, hanem átplántáljuk az idegent.11 Eredeti nemzeti művek létrehozása a következő nemzedék feladata lesz, amely fel tudja majd használni Kazinczy korának formaeredményeit. Meg volt győződve arról, hogy a magyar nyelv még nem alkalmas, nem elég fejlett a külföldi klasszikusokkal felérő magyar művek alkotására. Sajnálattal konstatálta irodalmi nyelvünk nehézkességét, darabosságát, a mondatszerkezet lazaságát, a prédikációk patetikusságát, a túlzott latinizmust, germanizmust nyelvünkben. Kazinczy fontosnak találta a magas irodalmi ízlés kifejlesztését. A fordítást, az utánköltést az ízlésnemesítés eszközének tekintette. Felismerte, hogy korabeli íróink többségének legnagyobb fogyatékossága a kifinomult ízlés és az intuíció hiánya. Csak ritkán jutottak el műveikben a tartalom és a forma egységéhez. Nem egy pályatársa a nép nyelvének túlzott utánzásába esett, nem érezték, hol mit kell helyesen használni; nem tudatosították, hogy a kifejezésnek, nyelvnek, stílusnak a tárgyhoz, a hangulathoz kell alkalmazkodnia. Formai szempontból Kazinczy szerint az ízlést a klasszikus szín, a tökéletes kidolgozottság jellemzi. Ízlésesen kidolgozott az a mű, melyen érződik a folytonos javítgatás nyoma.

Ezek a szempontok, csakúgy, mint Kazinczy antikvitás-rajongása – melyben köztudottan fontos szerephez jutott az imitáció és a korrekció –, igazolni látszanak Bácsmegyey stílusgyakorlás céljából való létrejöttét, illetve érthetővé teszik számunk-ra, hogy Kazinczy miért eszközölt oly sok változtatást12 második kiadása előtt művén. A Bácsmegyi gyötrelmeiben az első kiadáshoz viszonyítva erőteljesebben jut érvényre a klasszikus mérsékletesség és a szenvedélyek távoltartása.

Kazinczy azt tartotta, hogy nemcsak a szavakat, hanem a hangulatot is le kell fordítani. Reálissá kell tenni a történetet. El kell hitetni az olvasóval, hogy nem az író, hanem a szereplők szólnak hozzá. A Bácsmegyeyben is ezt próbálta érvényre juttatni. Igyekezett fenntartani a látszatot, hogy egy levélgyűjteményt, s nem egy tudatosan megírt szépirodalmi alkotást tart az olvasó a kezében. Kazinczy kitűnően használta művében az akkor kialakulóban lévő magyar szalonok nyelvét, illetve a magyar rendi társadalom fordulatait, például ilyen a „successio” szó, melyet később az ismétlés elkerülése végett – ami Kazinczy kitűnő stílusérzékéről tanúskodik –  az „örökség” szóval vált fel. Kazinczy az idegen szavakat nem helyettesítette minden esetben más magyar szavakkal: „Szófaragásra vetemedni nem akartam […]”13  – jelenti ki. A nagy nemzetek példáit követi művében: „Ha ezek, minekutánna, már a’ Tudományoknak minden nemében remek-munkákat mutathatnak, nem Szégyenlik segedelmül vonni az idegen Szókat: ha azoknak még az Odákban, Epicumokban ’s Tragediakban is, helyet engednek: mit akarunk mi, a’ kik álig mutathatunk egy-két fordítást, melly az idegen nyelvet tsak félig-értő Olvasó elött érthetöbb ne légyen az eredetiben mint a’ magyarban, ezzel a’ példátlan különbséggel?”14  Ezekkel a mondatokkal mentegeti magát  Kazinczy, ugyanis ezt megelőzően attól való félelméről ír, hogy egyes írók „litteratori eretnekséggel” fogják  őt vádolni, mivel sok idegen szót nem fordított le magyarra. Kazinczy kötete végén összeállítja a regényében előforduló ismeretlen, ill. idegen szók jegyzékét Magyarázatja az esméretlen szóknak cím alatt. Ilyen pl.: „Artista, Frantziáúl; Németül Künstler; Így neveztetnek azok, a’ kik Poézist, Muzsikát vagy festést gyakorolnak.”15

„Detail olvasd detajl, veleje a’ dolgoknak”16

Az irodalom, ahogy már említettem Kazinczy számára valami magasabb rendűnek, az ízlésnek, az esztétikai kultúrának volt az eszköze, mivel azonban a magyar irodalom ekkor még nem volt erre felkészülve, Kazinczy figyelme a külföldi kultúrák irodalmi életére irányult, melyekből mindenekelőtt a nyelv finomságát akarta átvenni és beépíteni a magyar nyelvbe. Hajlékonnyá, művészivé, kifejezővé akarta tenni nyelvünket. Viszont Kazinczy ellensége volt a lelketlen utánzásnak is, fontosnak tartotta, hogy az átültetett műben érvényesüljön az idegen nemzeti vonás mellett az író, fordító személyisége.

A Bácsmegyeyben ezt kitűnően sikerül megvalósítania, hiszen a cselekvést Kazinczy saját akkori környezetébe helyezi: elénk tárul a korabeli magyar szalonélet, mely azoknak a köröknek felel meg, melyekben Kazinczy ez időtájt Kassán forgott.

Kazinczy élethűen tudja szemlélteti művében a főhős lelkében dúló viharokat, ami nem véletlen, mivel Kassán ő is hasonló szerelmi kudarcokat élt át.

Kazinczy műve átütő sikerét annak tulajdonította, hogy történetét magyar földre helyezte, és néhány újabb szólást honosított meg nyelvünkben. Döbrenteinek ezt írta egyik levelében: „Ahol szólásunk valamit nyerhet az idegen nyelvek példáján, azt ne rettegjünk magyarrá tenni.”17

Levonva eddigi fejtegetéseim tanulságát megállaítható, e regényt lelkesedéssel olvasták mindazok, akik magukénak érezték e korban a magyar nyelv, a magyar nemzet ügyét, s akik egyetértettek Kazinczy irodalmi programjával, hiszen ennek szelleme hatja át az egész művet. Ezt az olvasóközönséget többek között a regény szokatlan nyelvi szépsége, líraisága ragadta magával. Láthatták, a magyar nyelv is alkalmassá tehető az érzelmek sokszínűségének tolmácsolásáraGyarmathy Sámuel ki is szándékozott jegyezni Kazinczy újításait a regényből.

Heinrich Gusztáv azt írja az 1878-as kiadás bevezetésében, hogy a könyv nem tartozik irodalmunk legértékesebb darabjai közé, de „önállósággal dolgozott, jeles fordítás […] De ha a munka aesthetikai értéke nem is nagy, annál nagyobb annak történeti jelentősége. Irodalomtörténeti szempontból e kis mű a múlt század legfontosabb termékei közé tartozik […]”18
Váczy felhívja a figyelmet, hogy a Bácsmegyey Jelentésében először látszik művészi tanulmány, s kritikára való hajlam19, ami irodalomtörténeti szempontból vitathatatlanul jelentős tény.

Művében Kazinczy bemutatja a magyar rendi társadalom életét; a vagyon, a hivatal, a társadalmi hierarchia jelentőségét korában.

A mű sikere betudható annak is, hogy Kazinczy –  bár talán nem tudatosan, csak egy divatos áramlatot követve – egy olyan ifjú hányattatásait ábrázolja, aki az 1780-as évek fiataljainak erkölcsi-morális válságát éli át.
II. József fellépésével az eddig szigorúan meghatározott életpályára „kárhoztatott” tehetséges fiatalemberek előtt megnyíltak a lehetőségek kapui. Egy csapásra más életutat is választhattak maguknak, mint, amit szüleik nekik szántak. Csakhogy ezt az idősebb generáció nem egykönnyen fogadta el, hiszen nem ez volt a boldogulás megszokott útja, s az idősebb, a maradibb generáció a közerkölccsel, a társadalmi normákkal való szembefordulásként élte meg a felvilágosult ifjak viselkedését. Kazinczy maga is választásra kényszerült a megyei tisztség és az iskolafelügyelői pálya között, s mint tudjuk, családja nemtetszését figyelmen kívül hagyva, ő az utóbbi mellett rakta le voksát. Ez az életrajzi elem szintén előjön a műben. A hivatal, amit Mantzi apja számonkér Bácsmegyeytől, ill. aminek hiányával indokolja, hogy lányát máshoz adja nőül, évszázadokig a nemesi ifjak születésükből adódó természetes pályája volt, s amibe Kazinczyhoz hasonlóan Bácsmegyey sem akart beállni. Mantzi apja a rossz erkölcsre hivatkozik: manapság az ifjak nem akarnak nősülni, megállapodni, ez Bácsmegyeyre is igaz, hiszen még nem határozta el magát egy hivatal mellett sem, eddig mindössze néhány aprólékos szolgálatot vállalt. Viszont Szentpéterynek már van hivatala. Az is Szentpétery mellett szól, hogy neki szép birtoka van, míg Bácsmegyey csak remélheti, hogy nagybátyja ráhagyja vagyonát. Mindezt Endrédynek meséli az öreg, akit meg-lep, hogy egy köztiszteletben álló ember, így gondolkodik. Endrédy pártfogásába ve-szi barátját, s felvilágosítja az „eszes” atyát, ha Bácsmegyey minden nélkül fog egy családba bekerülni, ha azok valóban méltók rá, akkor nagy örömmel fogják őt fogadni. Kazinczy ezzel a korabeli Magyarországon uralkodó álerkölcsöt leplezi le. Az öreg Surányi meg sem próbálja megérteni a fiatal, mély érzésű Bácsmegyeyt. Emberi értékeit, érzéseit, a lánya iránti hűségét figyelembe sem veszi. Csak a biztos vagyonra tekint. A regényben Veszprémi Marie és Halasi szereleme is az emberi értékek vagyonnal szembeni alulmaradását példázza. Ebben az epizódban20 a két szerelmest szintén a szülői önkény választja szét.

Így az ember érzelmi szabadságának szószólója lesz a regény.

Kazinczy művében az etikett képmutatása ellen is kikel. Bácsmegyey március 8.-i levelében beszámol, hogy illemből meglátogatta ismerőseit, akik betegsége alatt iránta érdeklődtek, de csak színlelést, a valódi érdeklődés hiányát tapasztalja náluk. Üres frázisok, néhány odavetet hideg mosoly, ez az amivel az álbarátok szolgálhatnak. Levelében összefoglalja a tanulságot: az illemszabályok bábut  csinálnak az emberből.

A felvilágosult gondolkodók többé nem a lelket tekintik uralkodó princípiumnak, hanem a testet. Az ifjak felismerik, hogy a boldogság forrása nem a túlvilági örömökkel kecsegtető vallási dogmákban van. A boldogság a külvilág jelenségeitől függ. Ez a regényben szintén hangot kap, hiszen Bácsmegyeytől Mantziját külső erők, a szülők ragadják el, és ha egy ész által hozott döntés érvekkel, meggyőzéssel, anyagi eszközökkel – mint ami Bácsmegyeynek meg is fordul a fejében, hiszen pénzt kér nagybátyjától, hogy „megvegye” a lányt – visszavonható is lenne, Mantzi időközben kialakult szerelme Szentpétery iránt, örökre elszakította Bácsmegyeyt Mantzijától. Bácsmegyey nem hibáztatja a lányt, hiszen ki tudná tőle jobban, hogy a szívnek nem lehet parancsolni.  Május 22-én a Belvedere-ben tudatosítja, hogy a boldogság kinyitja, a boldogtalanság összehúzza a szívet a szépre. „Az öröm, bánat, kedvgyönyörködés, mind csak történet munkája, s – értsd meg expressióját a festőnek – egy ölelés gyümölcse.”21
E kor ifjai még a vallás szigorú tanain, az előző korok morálján nevelkedtek. Ez okozza azt, hogy felismerésükkel nemcsak elődeikkel kerülnek szembe, hanem saját magukkal, saját eddigi világukkal is. Így nemcsak kívülről éri őket a támadás, hanem magukban is átélik a kettősséget, a megosztottságot, hiszen így már nem védi őket a vallás bástyája. A vallás tartós örömeivel a földi élet múló örömei kerülnek szembe. Ez félelemmel tölti el őket.
Mivel hősünk ennek a kornak a szülötte, ő is átéli magában a kor dilemmáját. Mikor megtudja, hogy kedvesét másnak szánják, oroszlán módjára akar küzdeni Mantzijáért. Bármilyen eszközt felhasználna, hogy megtartsa a lányt. Csakhogy az erkölcsi megfontolás arra készteti, hogy ne bántsa meg barátját, és engedje el szerelmét.22 Hogy felvilágosult gondolkodásának ellenére Bácsmegyey-ben mennyire erősen él a vallás tanítása, mutatja az október 27.-i levél, melyben Marosynak kifejti, örömmel tekint vissza életére, mert se rossz cselekedet, se gyilkosság nem szennyezi a lelkét, s így nyugodtan halhat meg.

A kor felvilágosult embere ráébred világbavetettségére, kiszolgáltatottságára, mely több irodalmi alkotásban is hangot kap az érzékenység, a szentimentalizmus formájában hódítva meg az olvasóközönséget. Bácsmegyey is tehetetlennek érzi magát, sodródik saját érzelmei áradatában. Egyre jobban elmélyed szerelmi válságában. Egyre jobban utat enged szomorúságának.

Kazinczy művében érződik a rousseau-i „vissza a természethez”- elv is, ami szintén a felvilágosodás egyik vezéreszméje, s így a kor irodalmi alkotásainak egyik kedvelt viszszatérő motívuma. Kazinczy több epizódban is érzékelteti a falusi boldogságot a város rohanó, személytelen világával szemben. A lányok jellemzésénél a vidéki Teréz jellemét Mantzié fölé emeli. A városban csak piperéskedésre nevelik a lányokat, nem is lehet csodálni, ha az őszinte érzéseket nem ismerik. Kazniczy hősének lelkiállapotát is a természet jelenségeivel érzékelteti. Bácsmegyey a Duna vízének sebes folyását az élet sebes futásával rokonítja. Ahogy elmélyül betegsége, egyre többször keres vigasztalást a természetben. Nem egyszer a természet képeit használja saját lelkiállapota ábrázolásához. December 11.-i levelében például egészségi állapotát fonnyadáshoz hasonlítja. Ugyanebben a levelében az immár házas Marosyt azzal biztatja, hogy „plántáljon csemetét, öntözze, ápolja, hogy növekedjen, virulmányra fakadjon”, mikor Bácsmegyey „kihaland”.
Többször felmegy a Gellérthegyre elmélkedni. Május 16-án Pozsonyban kelt levelében írja, hogy boldogsága úgy futott el, mint a Duna vize.
Összegezve a fentebb felsoroltakat, Kazinczy Bácsmegyeyben annyira sikeresen kifejezésre tudta juttatni a kor szellemét, problémáját, s tette mindezt a felvilágosodás idején olyannyira divatos levélregény műfajába csomagolva, hogy nem is lehet csodálni a mű nagy sikerét. Kedvenc olvasmánya lett a Bácsmegyey hazánkban sok másképp gondolkodó, a felvilágosulás áramlatától megérintett nemes ifjúnak és nem nemesi környezetből származó értelmiséginek, miután ők az egyenlőség eszméjének hirdetőjét látták benne. Az sem véletlen, hogy Kazinczy az első kiadást Báróczy tisztelőinek ajánlotta, ugyanis a Mária Terézia gárdájában szolgáló magyar ifjak voltak az elsők, akik megismerkedtek a felvilágosodással, s közülük Báróczy volt a korszak leg-jobb magyar stilisztája.

A Bácsmegyeyt könnyen érthető nyelvezetének, magyarosított fordulatainak köszönhetően az alsóbb, kevésbé művelt népréteg is szívesen vette kezébe a fárasztó hétköznapok után.

Kazinczy főleg azoktól a kortársaitól kapott negatív bírálatot, akik a németektől átültetett ízlésnek vagy egyáltalán a regénynek, mint erkölcsromboló műfajnak az ellenségei voltak. Ebbe a körbe mindenek előtt pataki tanárai tartoztak, Kazinczyt érzékenyen érintette a kritika, de ismerte Patak konzervativizmusát, és a regényekkel szembeni álláspontját. Patakon azzal érveltek Bácsmegyey ellen, hogy „a haszontalan fityogást nem szenyvedhetik”23, továbbá, hogy mihelyst két levelet elolvas az ember, már tudja is, hogy miről van szó benne. Kazinczy azzal indokolja a regényírás szükségességét, hogy általa csiszolható a magaviselet és a szólás tisztasága. A németes ízlés ellen legerőteljesebben Batsányi lépett fel, szerinte a magyar nem epedezik így. Szirmay Antal történelem írására buzdítja Kazinczyt.
Korabeli sikerére való tekintettel természetes, hogy több pozitív, mint negatív bírálatot kapott a regény: Kazinczy kortársai közül Virág Benedek, Kisfaludy Károly, Horváth Ádám, Kis János, Kozma Gergely, Vitkovics Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Kis Sámuel – hogy csak a legismertebbeket említsem – magasztalták a művet.
Többen még verset is írtak a Bácsmegyeyről. Csokonai Vitéz Mihályt is meg-ihlette Kazinczy levélregénye, s így született meg a Bácsmegyei leveleire c. költeménye.
A vers végszava: Lili, Vajda Júliára, Csokonai versei Lillájára utal. Csokonaira valószínűleg azért volt olyan nagy hatással a Bácsmegyey, mert saját szerelmi kudarcát élhette át benne. Lillát, akárcsak Manczit, is szülei kényszerítik bele a házasságba. Sem Bácsmegyeynek, sem Csokonainak nem volt „tisztességes” állása, s a szülők mindkét esetben ezt a bizonytalan állapotot hozták fel fő érvnek a házasság megkötése ellen.
Egy író legnagyobb eredménye a nagyfokú olvasottság mellett, nem lehet más, mint az, hogy műve más művek eredőjévé válik, s ezért munkám végszavaként lássunk pár sort Horváth Ádám verséből, mely minden szónál jobban magyarázza Bácsmegyey sikerét:

JEGYZETEK

1 Toldy Ferenc, Kazinczy és kora, Pest, MTA, M. DCCC. LIX., 108.  – sajnos Toldy nem részletezi, miért gondolja, hogy a mű 1784-ben keletkezett.
2 „Ich arbeite […] – als Ungarischer Litterator bald an den Parnasse, bald an Hamlet, bald an den Briefen Adolphs (einem Werk im Geschmack des Werthers), die ich wegen den kräftigen Styl, blos als eine stark colorirte schattigte Mahlerey zum Übersetzen wählte – als…und als…bald der Ungarische Valerius Maximus durch Aufzeichnung Ungarischer merkwürdiger Anecdoten. Und so stört u. hemmt ein Vornehmen das andre.”, in  Kazinczy Ferenc levelezése, I. kötet, (1763–1789), Bp. 1890, 162.
3 Vö. Váczy: Kazinczy Ferenc és kora. Bp. MTA, 1915, 208.
4 Aminek valószínűségét Váczy maga is elismeri, vö. Im. 1915, 219.
5 1790-ben elkezdte lefordítani az eredeti Werthert, de csak néhány lapnyi töredék maradt az utókorra. A kézirat az MTA Könyvtárának Kézirattárában van. Vö, Sashegyi Oszkár, A Werther útja Magyarországon, EphK. 1943, 394–403. ill. Fried István, Goethe és Kazinczy. Goethe magyar recepciójának néhány kérdése, in Uő, Az érzékeny neoklasszicista, Sátoraljaújhely-Szeged, 1996, 64.
6 Vö. Váczy által írt Bevezetés, in Kazinczy Ferenc levelezése, XI. kötet, (1813. augusztus 1.–1814. július 31.), Bp. 1901, XVIII.
7 Im. Váczy, 1915, 223.
8 1786-ig a regény legális úton nem juthatott be az országba a cenzúra miatt. II. József 1786. március 13-án kihúzta a tiltott könyvek listájáról, mégpedig egy magyar cenzor, Szekeres Athanáz felterjesztésére. A Wertherrel csak egyesek ismerkedhettek meg, kik személyes kapcsolatban voltak Béccsel, vagy Németországgal, vagy pedig Pozsonyon keresztül tartották a kapcsolatot. A hatás így nem összefüggő, szórványos és időben széteső. in Dohány József, Werther hatások a magyar irodalomban a 18-ik század végéig, Nagyvárad, 1935, 21.
9 Mitrovics Gyula, Kazinczy Ferenc esztétikai törekvései. Debrecen-Bp. 1929, 29. továbbá, Kazinczy Ferenc levelezése,  XVII. kötet, (1820. Január 1.–1821. Deczember 31.),  Bp. 1907, 351.
10 Kazinczy Ferenc levelezése, XVI. kötet, (1818. Ápril 1. –1819. Deczember 31.), Bp. 1906, 64–65.
11 Vö: Kazinczy Ferenc levelezése, III. kötet, (1803–1805), Bp. 1892, 304.
12 Kazinczy több levelet, epizódot kihagy a második kiadásból, illetve lerövidíti a leveleket. Nincs benne annyi körülírás, szenvelgés, siránkozás mint az eredetiben, sőt még a neveket is megváltoztatja, például Mantziból Nincsi lesz, ill. módosítja a helyesírást, többek között Bácsmegyeyt Bácsmegyire változtatja.
13 Im. Kazinczy, 1789 A9.
14 Im. Kazinczy, 1789, A9.
15 Im. Kazinczy, 1789, 257.
16 Im. Kazinczy, 1789, 258.
17 Kazinczy Ferenc levelezése. XVII. 1820. Január 1.–1821. Deczember 31. Bp., 1907. 110o.3837.l.
18 Heinrich Gusztáv, Bevezetés, in Kazinczy, Bácsmegyeynek gyötrelmei, Franklin Társulat, Bp. 1878, 3.
19 im. Váczy, 235.
20 Kazinczy a közbevetett epizódokkal a kor hibáira kívánja felhívni több nézőpontból, különböző megvilágításból a figyelmet.
21 im. Kazinczy, 1789, 203.
22 Egyébként az összeütközés hiányát szokták felróni a regény legnagyobb hibájaként.