Szirmai Péter – Zárt világok

1
A férfi épp a konyhában ült és cigarettázott, mikor csörgött a telefon. Már várta a hívást, mégis nyugodt mozdulattal helyezte az üveg hamutartó vájatába a cigarettát, mely már jócskán leégett, s a hamu szürkésfekete pernyéje elterült az átlátszó felületen.
Érezte a gyomrában, a kissé nevetségesnek tűnő félelem keltette remegést, majd szinte kínos lassúsággal nyúlt a telefon felé. A kagyló határozottan hidegen simult a tenyerébe.
Értem… értem… Igen… Már vártam… Hogyne örülnék…! Csak fáradt vagyok már. Ott leszek egy órán belül!
Egy utolsó mélyet szippantott a már-már elhamvadó cigarettából, majd elnyomta a csikket. Elmosolyodott. Hát megvan, és egészséges. És fiú! Erre kihúzta magát. Felkelt az asztaltól, a fogashoz lépett és gépies mozdulattal nyúlt a kabátjáért. A kulccsal zörgött pár másodpercig, körülményesen emelte ki a kezét a kabát zsebéből.

– Különös család a miénk. – köpte elénk a visszafojtott csend kútjába hulló szavakat Lilith néni, a család legidősebb tagja, olyan arckifejezéssel, mintha csak varangyos békákat hajítana közénk. Kendővel fedett fejét büszkén emelte a miénk fölé, kékesszürke, hályog borította szeme, mint örvény a feneketlen tóban, szinte beszippantotta tekintetünket. Ráncos, cserzett arcát gyors, ideges mozdulattal simította meg a szemgödre alatt. – Mintha időnként a Sátán pumpálná beteges fluidumát a születendő új jövevény ereibe. Persze, először csak az öröm száll le közénk. Szeretetünk fényével elborítjuk őt.

Mikor kilépett az ajtón, a nap erőszakos fénye szinte megvakította. Az arca elé kellett kapnia a kezét, hogy szemét valamelyest hozzászoktathassa a kinti körülményekhez. Ez kissé meglepte, mert már késő délután volt. Miután már körbe tudott tekinteni, láthatta az autók villanó fényeit, ahogy kétfelé hasítják az utca zárt házsorokkal szegélyezett vájatát, az árkádsorok alatt puhán megbújó erotikát és a rejtőzködés mögött fölsejlő erőszakot.
Elmosolyodott. Az én városom, gondolta. A napsütés ellenére hűvösnek érezte az időt, felszisszenve húzta össze drapp átmeneti kabátját a mellkasán. Nyugalmat parancsolt érzékeire, és végtagjait ellazítva, kiegyensúlyozott léptekkel indult el a kórház felé, mely csak pár utcasarokra volt lakhelyétől.
Tíz, vagy inkább húsz lépés után, mikor fejét könnyed mozdulattal balra fordította, az egyik kapualjban két tíz év körüli kisgyereket pillantott meg, amint odaadással simogattak egy kis nyomott orrú, fehér kutyát. Milyen helyesek, mosolyodott el, s ők észlelték a szimpátia feléjük áramló lágy hullámait és visszamosolyogtak. Ez csak egy villanás volt az idő végtelen víztükrén, nem is lassította lépteit, mégis hatására, kellemes melegség áradt szét a testében. Könnyű szívvel haladt tovább.

– Később aztán úgy érzed, hogy a fejedre nő ez az istentől elrugaszkodott gyerek – folytatta Lilith néni. Itt megállt egy pillanatra, és az ablak felé fordulva teljes felső testével finoman mozgatta a fejét jobbra-balra, mintha a betörő fénysugár földöntúli kódjait megfejtve próbálná lefordítani nekünk a túlvilág üzeneteit, majd felém fordult és rám szegezte világtalan szemét, mintha pontosan látná, hogy merre ülök. Kirázott a hideg.
– Elszemtelenedik, sőt az osztálytársai hatására eldurvul.
Szavainak utolsó hangjait szinte hörögve szórta széjjel, mint a fertőző sejteket a halálosztó angyal. A váratlanul rátörő köhögési roham majdnem a fulladásba kergette, de senki sem mert közelíteni felé, hogy segítsen, aztán pár perc után megnyugodott undorítóan hullámzó teste.
– De ez még nem minden! – folytatta még köhécselve, s a ráégett kosztól szinte sötétbarna mutatóujját fenyegetően emelte felénk. –Titokban állatokat kínoz, az utcán járókelőket inzultál. Pokollá teszi az emberek életét.

A következő sarkon jobbra fordult. Öt-hat lépést követően, az egyik balra kitáruló kirakat előtt, melyben az arany ékszerek roskadozó súlya terhelte meg a rátévedő tekintetet, egy riadt arcú, szőke lányt pillantott meg, aki iszonyú erőfeszítés közepette, egy fehér nagy testű kutyát próbált visszatartani testének teljes súlyát latba vetve, de a megvadult állat, a nyakán hurokként feszülő szíj terrorjától hörögve, véres nyálát szája szélén csorgatva lendült előre, egészen egy, a földön fekvő tízéves-forma kisfiú lábáig, s oly eszeveszetten marta, hogy szinte minden vadállati fejrándításra, újabb véresen remegő húscafatokat tépett ki belőle. A fiúgyermek kürtőszerűen szétnyíló szájából, a férfi idegzetét mérhetetlenül sértő üvöltés tört elő, de lehet, hogy csak neki volt füle a hallásra, mert a többi járókelő, mintha mi sem történt volna, haladt tovább saját önös célja felé. Ahogy tekintete az élőkép közönségéről a szereplőkre siklott, látta, hogy a lány is épp rápillant, mi több kínlódó arccal néz reá. Úgy érezte, nem képes beavatkozni a szörnyű közjátékba. Fejcsóválva ment tovább.

– A fiúnak először az apa lesz a példaképe, majd a csodálat váratlanul ellenkezőjére fordul – mosolygott gonoszul fogatlan szájával Lilith néni, és olyan pontosan fordította felém a fejét, mintha a vaksága csupán álca lenne. Úgy éreztem, s most már egészen bizonyos voltam a feltételezésemben, hogy hozzám intézi pokoli szavait.
– Addig fokozódik a feszültség a fiú és a szülei között, hogy a rivalizálás előbb megvetéssé, majd gyűlöletté növekszik a szívben. Olyan leszel a szemében, mint egy kivert kutya, mint egy mocskos korcs, amit kénye-kedve szerint kínozhat. És mikor már védekezésed hálója undorítóan fonódik ujjaira, akkor…

A következő sarokra érve balra tért le. Itt két férfit pillantott meg. Mindkettő kezében balta. Az egyik férfi mocskos overált visel, fölötte koszos katonaszínű kabát. A fiú flanelingben, feltűrt ujjal. Egy kutyát figyelnek, aki morog rájuk, csorog a nyála a földre. Az öreg int a fejével a fiatalnak, hogy várjon, amíg közelebb nem ér.
A kutya ekkor váratlanul támadni kezd a fiú felé, de az öreg, a balta fokával a kutya oldalát kapja el, mire az nyüszítve oldalt hemperedik. Mozdulni sem tud, biztosan eltört pár bordája, gondolja a férfi. Odamennek kényelmes léptekkel, és ütni kezdik a vinnyogó kutyát, amely pár másodpercig még hangokat ad ki, aztán vége. A két férfi még akkor is üti, mikor már felesleges, hamarosan széles vértócsa gyűlik a dög köré.
A férfi nem tudja levenni a látványról a szemét, de nem áll meg. Hirtelen hívják telefonon. Bólogat, sőt mosolyog, mint aki megtudta a jó hírt, ám ekkor az úttest közepén észreveszi, hogy belegyalogolt a pirosba, s ekkor telibekapja egy busz, s messze repíti a testét.

2
A férfi hörögve ébred a szörnyű álomból. Az ágy szinte tocsog a hűvös izzadságtól. A szoba hideg, a levegő vág, mint a kés. A szoba még mindig sötét, de már dereng a hajnal. Remegő kezével megtörli a homlokát, felül az ágyon. Az álomnak csak bizonyos foszlányaira emlékszik, a részletek széthullottak az éter végtelen terében. Mégis a szájában érzett kesernyés íz, s a nyomott hangulat figyelmezteti, hogy valami borzalmas és fenyegető dolgot élhetett át. Nehezen lélegzik. Minden izma fáj. Ekkor váratlanul megcsörren a telefon. Tudja, biztosan a kórházból keresik, s indulnia kell. A feleségéhez. A szülészetre.