Elhunyt Dénes György

Lapzártakor ért el bennünket a szomorú hír: hosszan tartó súlyos betegség után szeptember 14-én, életének 85. évében, fájdalom nélkül elhunyt Dénes György költő, szerkesztő, publicista és műfordító. Egy színfolttal, egy bölcs tollforgatóval szegényebb lett a kisebbségi magyar irodalom Szlovákiában. Szegényebbek lettünk egy derűs íróemberrel, aki kedves, anekdotázó mestere volt a szlovákiai magyar szellemi életnek, s derűje, szarkasztikus, gunyoros mosolya  és véleménye a világról sokszor segített elviselni a gondjainkat.
Költőként  a második világháború után újrainduló szlovákiai magyar irodalom alapozó nemzedékéhez tartozott. 1951 és 1986 között, egészen nyugdíjazásáig  a Szlovák Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa, évtizedeken át  az irodalmi rovat vezetője volt. Közreműködött más műsorok szerkesztésében is. Publikációs  tevékenysége 1943-ban kezdődött egy tehetségkutató versenyen, Budapesten, díszoklevelet és ezüstérmet kapott. Első kötete, magánkiadásban (Hencz Zoltánnal közösen) Vagyunk, vagyunk, vagyunk címmel, 1946-ban jelent meg. Első versét Dusik Dániel név alatt 1949 szeptemberében közölte az Új Szó. (Versei, riportjai, karcolatai, könyvismertetései a szlovákiai magyar lapokban, mindenekelőtt az Új Szóban, Új Ifjúságban, Fáklyában, a Hétben, az Irodalmi Szemlében és másutt jelentek meg. Közel húsz önálló kötete jelent meg.  Cseh és szlovák költőket fordított, köztük Emil Boleslav Lukáč verseit, akivel atyai jó barátságban voltak.)
A hozzátartozók, barátok, pályatársak a pozsonyi Krematóriumban vettek tőle végső búcsút szeptember 20-án. Végakarata szerint a pozsonyi búcsúvétel után hamvai visszatérnek Pelsőcre, a szülőföldre, a gömöri földbe. (Munkásságára következő számunkban még visszatérünk!) Fájdalmas a búcsú, legyen könnyű a gömöri föld, Dénes Gyurka, a számodra. Pihenj békében!
Szeretettel és kegyelettel gondolunk rá, emlékét tisztelettel megőrizzük!       
F. Z.