Bokros Katalin: A magyar, a cseh és a szlovák irodalom tipológiai összevetése…
A magyar, a cseh és a szlovák irodalom tipológiai összevetése a romantika és a biedermeier korában * A romantika és a biedermeier megnyilvánulása a nyugat-európai irodalmakban * A XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. század közepéig terjedő időszakban a közép-európai nemzetek irodalmaiban történeti és tipológiai szempontból több hasonló és párhuzamos jelenség figyelhető meg.
A magyar, a cseh és a szlovák irodalom fejlődése a tárgyalt időszakon belül sokban összefügg a nyugat-európai irodalmi fejlődéssel, amelytől stílusbeli, műfaji és verselési ösztönzéseket kapott. Ezek a hatások olykor keverten jelentek meg a közép-európai irodalmakban. Ilyen jelenség a klasszicista vagy a rokokó stílus, a preromantikus, illetve a szentimentális vonások összefonódása, vagy a romantika és a biedermeier elemeinek keveredése a magyar, a cseh és a szlovák irodalomban. A nyugat-európai irodalmi impulzusok részben eredeti alkotások révén, de sok esetben német közvetítéssel, illetve a bécsi kulturális közegen keresztül jutottak el Közép-Európába. A nyugat-európai irodalmi hatásokon kívül a közép-európai nemzeti irodalmak egymástól is kaptak ösztönzéseket. A közös közigazgatási rendszer, a hasonló társadalmi feltételek, az aránylag egységes latinos kulturális hagyomány, vagy éppen a földrajzi és a kulturális közelség mind a három nemzeti irodalom fejlődésére hatással volt.
A stílus- és formarendszer alkalmazásában időbeli különbségek mutatkoznak a nyugat-európai és a közép-európai nemzeti irodalmak fejlődésében. A romantika virágkora Nyugat-Európában a XVIII. század végétől a XIX. század első évtizedeire tehető, ez elsősorban az angol, a német és a francia romantikára érvényes. Az angol irodalomban a preromantikus vonások már a XVIII. század közepétől jelentkeztek, Közép-Európában a preromantika csak a XVIII. század végén és a XIX. század elején kezdett megnyilvánulni az irodalmi alkotásokban. A klaszszicista vonások a közép-európai nemzeti irodalmakban még a XIX. század elején is nagy szerepet játszottak, míg Nyugat-Európában ebben az időszakban a romantika teljes kibontakozása figyelhető meg, sőt a 30-as évektől kezdve a biedermeier vonásai is érvényesültek. Közép-Európában a romantika átnyúlt a XIX. század második felébe, a nyugati irodalmakban ebben az időszakban már elsősorban a realista ábrázolásmód érvényesült.
A nyugat-európai irodalmi romantika és biedermeier felvázolásával és öszszevetésével e két irodalmi irányzat általános jellemzőire szeretném felhívni a figyelmet, és az európai irodalmi fejlődésen belüli egymásrahatásukat, illetve egy-másmelletiségüket hangsúlyozni. A romantika és a biedermeier tulajdonképpen a kialakuló polgári életszemléletet és az ezzel összefüggő kulturális és társadalmi gondolatvilágot tükrözték, az előbbi még az új gondolkodásmód kialakulásának a kezdetén jelentkezett, az utóbbi már az elvárosiasodott, a reakciós politika következtében gondolkodásában kicsit leszűkült látókörű, de már vezető réteget képviselő polgárság kultúráját fogalmazta meg. Az irodalmi fejlődés nagymértékben tükrözte az egyre gyorsuló műszaki fejlődést és a változó társadalmi folyamatokat. A preromantika és a romantika érvényesítésében az angol írók, költők jártak elöl, hiszen az angol társadalomban jóval fejlettebb társadalmi viszonyok uralkodtak, mint Nyugat-Európa többi részén. Az új gondolatok, irodalmi kezdeményezések azonban a kontinens irodalmaiban (német, francia) is termőtalajra találtak, és a saját társadalmi és szellemi viszonyokhoz igazodva tovább formálódtak. Sajátos műfaji és szemléleti kísérletezések figyelhetők meg többek között a német romantikusok műveiben. Az irodalmi egymásrahatások, ösztönzések Nyugat-Európában is jelen voltak. Ezt bizonyítja az ossziáni dalok népszerűsége, a byronizmus európai térhódítása, Rousseau természetszemléletének követése, Goethe Wertherjének széles körű hatása, a francia romantikus dráma európai sikere vagy Herder kultúrtörténeti elméleteinek nagy európai visszhangja.
A romantika meghatározó élménye a francia forradalom, és az ezt követő kiábrándultság, rezignáltság korszaka volt. A meg nem értettség érzését az irodalmi művek romantikus hőstípusai is jól tükrözik (rebellis kívülálló, démonikus alak, nihilista érzelmű, de szabadságra vágyó hős). A társadalmi konvencióktól, a szabályzatok alól való menekülés érződik a természet vagy az egzotikus tájak iránti vonzalomban, az ilyen helyek gyakori felkeresésében is. A szerelem érzésének kifejezése a romantika korában már bátrabb megfogalmazásban jelentkezett, a fantáziát nem lehetett korlátok közé szorítani. A női emancipáció csírái is észrevehetők már a független nőtípusok irodalmi megfogalmazásában, megformálásában egy-egy írónőnek köszönhetően (Madame de Stëal, George Sand, Caroline Schlegel).
A forradalmi eseményeket és a napóleoni háborúkat követő kijózanodást, kiábrándultságot józanabb gondolkodásmód, életszemlélet váltotta fel. A központilag irányított politikai felügyelet, a reakciós politika érvényesítése, a szigorú cenzúra hozzájárult ahhoz, hogy a polgár visszahúzódott otthonába, családi és baráti körben töltötte napjait és itt érezte magát biztonságban. A városiasodás és műszaki haladás gyors tempója elidegenítette, elbizonytalanította az egyént, ugyanakkor a valóságra, a környezetére irányította figyelmét. A gyakorlatiasabb gondolkodás az irodalom fejlődését is befolyásolta, ezt bizonyítja a szórakoztatás, a hasznosság elvének érvényesítése, a hétköznapiság bekerülése az irodalomba. Az irodalmi biedermeier jellemzői elsősorban Közép-Európa német nyelvterületein érvényesültek, de Angliában vagy Franciaországban is találkozunk ilyen vonásokkal. A biedermeierre jellemző elemek sokszor nem önállóan fordultak elő az irodalmi művekben, hanem romantikus vonásokkal keveredtek.
A romantika és a biedermeier irodalmi irányzatokeltérő jellegzetességei:
A romatika jellegzetes vonásai
A romantikusok programszerű irodalmi irányzatként lépnek fel. Tiltakozás, lázadás a meg nem értett valósággal szemben. Elrugaszkodás a valóságtól, a világfájdalom érzése. A forradalmi eszmékben való hit. Szabadságvágy érzése és hangoztatása. Romantikus elvágyódás. Az egzotikum keresése. A nagy érzelmek, szenvedélyek hangsúlyozása. Titáni cselekedetek, szélsőséges, váratlan megnyilvánulások, démonikus viselkedés. Nagy képzelőerő, gazdag fantázia érvényesülése. Titokzatosság, rejtélyesség, sorsszerűség hangsúlyozása. A különleges szellem, a géniusz kiemelése. A szenvedélyes szerelem, erotika hangsúlyozása. Szélsőséges érzelmek, fájdalmas boldogság, szerelmi gyilkosság, szerelmi halál ábrázolása. Rebellis kívülálló, szenvedélyes hős, aki a szadabságért képes mindent feláldozni.
A biedermeier jellegzetes vonásai
A biedermeiernek nincs konkrét művészi programja. Kompromisszum keresése az eszményi totalitás és a gyakorlati valóság között. Gyakorlatias, empirikus gondolkodásmód. Konzervatív értékek keresése, visszavonulás a társadalmi élettől. Kiábrándulás a forradalmi eszmékből. A társadalmi normák elfogadása. A meghitt családi fészek melegének hangsúlyozása. Kisszerűség, józanság, kiszámíthatóság dicsérete. A valóság részletes megfigyelése. Tárgyilagosság, a kis dolgokra való odafigyelés. Detailizmus. A középszerűség érvényesülése. A szerelem nélkülözi a szenvedélyt, erotikát. Problémátlan szerelem ábrázolása, az erkölcsiség hangsúlyozása. Jámbor polgár, aki betartja a szabályokat és erkölcsöket.
Az osztrák irodalom a közép-európai irodalmak vetületében a romantika és a biedermeier korában
A XVIII. és a XIX. század fordulóján Nyugat-Európában Párizs jelentette a kulturális és szellemi élet központját, Közép-Európában Bécs töltött be hasonló szerepet. A császárvárosban összpontosult a birodalom szellemi és kulturális élete, amely hatással volt a többi közép-európai nemzet kulturális fejlődésére, ezek a nemzetek innen kaptak ösztönzéseket, és a nyugat-európai szellemi áramlatok is részben Bécsen keresztül jutottak a többi közép-európai nemzet irodalmába, kulturális közegébe. A város sajátos földrajzi, történeti és politikai helyzeténél fogva a XVIII. és a XIX. század fordulóján központi magja lett az egyes kulturális közösségeknek. Az osztrák irodalmi élet kibontakozása mellett több közép-európai nemzet értelmiségei is ebben a városban kezdték el tevékenységüket, és a nemzeti újjáébredést célzó mozgalmak is innen kaptak ösztönzéseket. Ebben az időszakban Bécsben magyar és több szláv nemzet nyelvén lapokat indítottak, és számos könyv jelent meg a birodalom nem német nemzetiségeiről vagy azoknak a nyelvén. A felvilágosult és más haladó eszmék is elsősorban az osztrák kulturális közeg közvetítésével kerültek a többi nemzet vezető rétegeihez.
A felvilágosodás eszméi a császári udvar reakciós politikája ellenére mégis eljutottak a nyilvánossághoz, ebben a bécsi színházaknak volt nagy szerepük. Először az operának és más zenés daraboknak, később a német nyelvű színjátszás széles körű elterjedésének köszönhetően terjedtek a felvilágosult eszmék. A bécsi színjátszás meghatározó műfaja a népszínmű (Volkskomödie) volt, és ennek egyik változata, a tündérdráma. A gazdag hagyományokkal rendelkező bécsi színházak hatással voltak a nem német nyelvű színjátszás és drámairodalom kialakulására is a Monarchián belül.
A tündérdráma segítségével olyan gondolatokat lehetett kimondani, amelyek a szigorú cenzúra miatt amúgy nem kerülhettek a nyilvánosság elé. A bécsi színjátszás színvonalát ebben az időszakban három jelentős drámaíró befolyásolta. Ferdinand Raimund a tündérdrámáin keresztül figyelmeztetett az egyre iparosodottabbá váló társadalmi élet problémáira. A népszínműnek elengedhetetlen velejárója a bécsi népi humor volt, amely komoly és szelíd társadalomkritikával, valamint némi iróniával párosulva látszólag könnyű problémákat feszegetett. A kicsit naiv és gazdag fantáziájú Raimunddal szemben Johann Nepomuk Nestroy új stílussal gazdagította a népszínművet. Nestroy szellemesen, de kíméletlen kritikával szemlélte a társadalmi életet. A szatirikus vígjáték eszközeivel rámutatott a korabeli társadalom és az emberi lét hiányosságaira. Franz Grillparzer színművei a barokk dráma hagyományaira támaszkodnak, nem hiányzik belőlük a népies alaphang sem, a drámaíró világlátása azonban korlátok között maradt. Hazafias szellemű történelmi drámáinak cselekményét az osztrák–magyar, illetve osztrák–cseh történelmi témakörből merítette. A történelmi köntösbe öltöztetett cselekmény sok esetben a XIX. századi Habsburg Birodalom viszonyait mutatja be. A bécsi közönség minden történelmi témájú darabban kiolvasott valamilyen időszerű eseményt, de nem mindig tudott azonosulni a drámaíró felfogásával.
Nikolaus Lenau az osztrák irodalom sajátos gondolati és érzelmi világú költője. Költészetét éppen az egzotikusnak tartott, magyar vonatkozású tartalma teszi egyénivé a német költők soraiban. A betyár- és cigányromantika, az elégikus hangú líra és a byroni világfájdalom osztrákos kifejezője. A nyugat-európai irodalomba Lenau vitte be a magyar táj és nép romantikus, szabadságszerető képét. Lenau introvertált, elégikus hangú költő, lírai dalaiban melankolikus, pesszimista életszemléletet fejez ki, a költői én hangulatát természeti képek segítségével tárja az olvasó elé. Nikolaus Lenau és Petőfi Sándor költészetének közös vonása, hogy mindketten a természeti képek segítségével ábrázolják költői világukat, az emberi érzésvilágot. Míg Petőfi nyelvezete népiesebb, stílusa egyszerűbb, leíró jellegű, addig Lenau romantikusabb, elégikusabb hangú, filozofikusabb és elvontabb gondolatokat fejt ki. Mindketten szívesen foglalkoztak a szabadság gondolatával, és kedvelt versformájuk a dalforma, amely megfelelt a lírai hangulat kifejezésére.
Nikolaus Lenau több költeménye és Charles Sealsfield prózai alkotásai révén az osztrák irodalomban megjelentek az Amerikával kapcsolatos témák, amelylyel hozzájárultak a korabeli Amerika-kép kialakulásához az európai köztudatban. A korabeli romantikus-egzotikus regények gyakran játszódnak amerikai környezetben, de olyan művek is megjelentek, amelyek Európa és az Egyesült Államok, azaz a régi és az új kontinens kulturális és társadalmi viszonyait állították szembe, hasonlították, viszonyították egymáshoz.
Adalbert Stifter az osztrák biedermeier kimagasló prózaírója. Nem tesz különbséget nagy és kis dolgok között, a romantikus érzelmek helyett a józanabb életvitelt hangsúlyozza. Hősei kis térségben mozognak, az elbeszélő számára a mindennapok szertartásossága és a környezet fontosabbak, mint a szereplők érzelmi lángolásai. Történelmi regényeiben nem törekedett korhűségre, elbeszélő stílusa újszerű és egyszerű, nem követte a scotti történelmi regényfelfogást. Több hasonlóság figyelhető meg Adalbert Stifter és Božena Nìmcová prózai stílusában. E két korabeli prózaíró nem különbözteti meg a kis és nagy dolgokat, a „szelíd törvény” szellemében ábrázolják hőseiket, általános emberi törvényeken alapuló kapcsolatokat mutatnak be. A romantikus érzelmek helyett a józanabb, mindennapibb élet megnyilvánulásait hangsúlyozzák az erkölcsi elvek tiszteletben tartása mellett. Nìmcová ugyanakkor többet merít a folklórból, a népi életvitelből, és gyakran hansúlyozza a nemzeti sajátságokat. Mindketten nagyon ügyelnek a részletek leírására. Stifter terjengősebben fogalmaz, Nìmcová a leíró jellegű részleteket a cselekménybe építi be.
A XIX. század első felének osztrák irodalmában a romantikus elemek nem jelentek meg tiszta formájukban, a barokkos és keresztény hagyomány mindig ott érződik az irodalmi művekben. A metternichi reakciós korban pedig már a biedermeier vonásai kerültek előtérbe, amelyek némileg bénítóan hatottak az irodalom fejlődésére. Az osztrák irodalom létezéséről megoszlanak a vélemények, míg az osztrák irodalomtudósok folyamatosan kutatják az „osztrákos” magatartásforma jelenlétét az irodalmi művekben, addig a németországi irodalomtörténészek az osztrák nyelvterületen keletkezett német nyelvű irodalmat az egységes német irodalom részeként tekintik. Az osztrák irodalom kutatásában figyelembe kell venni ennek az irodalomnak a sajátos fejlődését, kultúrtörténeti kontextusát. Jellegzetes osztrákos irodalmi műfajnak számít a népszínmű, amely több évszázadon keresztül uralta az osztrák színjátszást. Több irodalomtudós szerint az osztrák irodalom kutatása nyitott hozzáállást igényel a kritériumok, módszerek és hipotézisek felállításában.
A magyar, a cseh és a szlovák irodalom összehasonlítása a romantika és a biedermeier korában
A magyar, a cseh és a szlovák irodalomban a hasonló társadalmi fejlődés, az egy birodalmon belüli egységes közigazgatási rendszer, valamint a területi közelség következtében a XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. század közepéig hasonló fejlődési stádiumok és változások figyelhetők meg. Az említett nemzeti irodalmak kulturális és irodalmi fejlődésében analógiákat, párhuzamokat találunk. Részben a földrajzi közelségnek tudhatók be azok a hasonló irodalmi jelenségek, amelyek időbelileg megegyeztek, vagy kis késéssel következtek be, illetve olykor egymástól függetlenül is végbementek a hasonló társadalmi, politikai vagy kulturális közeg hatására. A közép-európai irodalmak tárgyalt időszaka összefonódott a megújuló nemzeti mozgalmakkal, a nemzeti öntudat kibontakozásával, a társadalmi élet polgáriasodásával.
A közép-európai irodalmak fejlődése nem egyezik teljesen a világirodalmi eszmeáramlatokkal és irányzatokkal. Az irodalmi irányzatok kialakulásában bizonyos fáziseltolódás figyelhető meg a nyugat-európai irodalmakhoz képest. A magyar, a cseh és a szlovák nemzet történetében a XVIII. század utolsó negyedétől egészen a XIX. század közepéig terjedő időszak a megújuló nemzeti mozgalmak kora volt. A felvilágosult eszmékért, a polgárosulásért folyó harc összekapcsolódott a nemzetté válásért, a nemzeti önállóságért folytatott küzdelemmel. A kibontakozó szépirodalom a nemzeti és a társadalmi felemelkedést, a haladást szolgálta. A politikai élet és az irodalom elsősorban a korszak kezdetén még szoros kapcsolatban állt egymással. A politikai élet kibontakozását nehezítő intézkedések, a cenzúra szigora, a rendőri felügyelet mind gátló körülmény volt a Habsburg Birodalmon belül, amely miatt az egyes közép-európai nemzetek irodalmai sokszor átvállalták a politika szerepét. Hasonló jelenség figyelhető meg az olasz irodalomban, ahol az egyes irodalmi alkotásokban a hazafias tartalom a Habsburg-ellenességgel párosulva nyilvánult meg.
A magyar, a cseh és a szlovák irodalom fejlődésében a XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. század közepéig terjedő időszakban három korszakot különíthetünk el. E korszakokon belül több közös vonás figyelhető meg, amely mind a három nemzeti irodalomra jellemző volt. Az első korszak a XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. század első két évtizedét foglalja magába, és a megújuló nemzeti mozgalom kezdeti szakaszát jelenti. A megújuló nemzeti irodalmak második szakasza a XIX. század húszas és harmincas éveire tehető, a harmadik korszak pedig a 40-es évektől az 1848/49-es forradalom leveréséig terjed.
Az első korszak a XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. század első két évtizedére tehető, és a megújuló nemzeti mozgalom kezdeti szakaszát jelenti a magyar, a cseh és a szlovák irodalomban egyaránt. A felvilágosodás eszméinek elterjedése a jozefinista törekvésekhez kötődött, a felvilágosodás kibontakozása pedig a klasszicista formarendszer alkalmazásával párosult. A magyar, a cseh és a szlovák megújuló nemzeti mozgalom fő jellegzetessége a nyelvújítás és a nemzeti nyelvnek a korszerű irodalom követelményeihez való idomítása (Kazinczy, Dobrovský, Jungmann, Bernolák). A nemzeti nyelv hangsúlyozását a latin vagy a német nyelv dominanciájával szemben mind a három nemzeti irodalomban megtaláljuk. A felvilágosult eszmék értelmében a népművelő, nemzetébresztő törekvések terjedtek el. A megújuló nemzeti irodalom kibontakozásának kísérőjelensége a nemzeti nyelvű sajtó fokozatos kialakulása volt, amely az első szakaszban csak szerény körülmények között bontakozott ki. Hasonlóság mutatkozik a hírlapok, irodalmi folyóiratok, melléklapok, évkönyvek, almanachok típusában és tartalmában egyaránt. A nemzeti nyelvű szépirodalom még csak kibontakozóban volt, ezért a világirodalmi művek fordítása játszott fontos szerepet a nemzeti nyelv kiművelésében. Ebben az időszakban inkább az idegen nyelvű irodalmi művek adaptálásáról, átdolgozásáról, sok esetben a helyi viszonyokhoz való igazításáról volt szó, mint fordításról. A megújuló nemzeti irodalom első szakaszában a felvilágosodás eszmeiségének hatására kibontakozó nemzeti nyelvű irodalom még a klasszicitás formavilágának igénybevétele mellett történt. Különböző irodalmi társaságok alakultak, kísérletezések folytak az új irodalmi műfajok alkalmazására. Az egyes tudományágakban a nemzeti nyelv használatát próbálták érvényesíteni. Tudatos nyelvi és prozódiai kísérletezésekre is sor került. A szellemi élet differenciálódásával a sajtó is különvált: tudományos, szépirodalmi és politikai jellegű folyóiratok, napilapok keletkeztek. A szépirodalom önállósodásának kezdeti szakaszában a költészet fontos szerepet töltött be mind a három nemzeti irodalomban. A drámai és a szépprózai művek inkább a triviális vagy ponyvairodalomban terjedtek el, fokozatosan azonban elérték az igényesebb irodalom színvonalát is. A szépirodalom kibontakozásával párhuzamosan kialakult az irodalomkritika és az irodalomtudomány, amely a közvélemény, az olvasóközönség ízlését formálta. Megjelentek az első komolyabb irodalomkritikai viták, polémiák. A nyugat-európai irodalmak ösztönzően hatottak a közép-európai irodalmakra, melynek következtében stíluskeveredésre került sor. A felvilágosodás, illetve a klasszicista formarendszer romantikus elemekkel keveredett.
A megújuló nemzeti irodalom második szakasza a közép-európai térségben a XIX. század 20-as és 30-as éveire tehető. A közép-európai irodalmakban a klaszszicista formák romantikus, illetve preromantikus elemekkel bővültek. Az ésszerűségen alapuló klasszicitás az érzelmi szárnyalással, a romantikus életszemlélettel bővült. A nyelvújítási mozgalmak a nemzeti nyelv megújulásához vezettek. A szlovák irodalomban némi eltolódással a 40-es években alakult meg az irodalmi szlovák nyelv. A megreformált nemzeti nyelv már megfelelt a irodalmi követelményeknek. Az irodalmiság tudományos, didaktikus és elmélkedő jellege helyett a szépirodalom dominanciája érvényesült. Az irodalom a nemzeti haladás szolgálatában állt, és a nemzeti öntudat kialakulásában a történelmi tárgyú munkák játszottak fontos szerepet. A múlt felkutatásán kívül egyre több figyelmet szenteltek a népköltészet és a népi kultúra megismerésének, hogy a nemzeti hagyományok és sajátosságok hangsúlyozásával növeljék a nemzeti öntudatot. A történelmi múlt pátoszos felidézésével a költők a jelen sivárságára figyelmeztettek, és a történelmi virágkor hősiességének a hansúlyozásával növelni akarták a fiatal nemzedék cselekvőképességét, nemzeti öntudatát. Az irodalmi művekben nagyobb szerepet kapott a líraiság, a természeti képek ábrázolása, az érzelmesség kifejezése. A nemzeti hagyományok felélesztésén kívül a figyelem a népiességre, a népi hagyományok és a népköltészet felkutatására, illetve annak szépirodalmi feldolgozására irányult. A költői műfajok közül a lírai elemekkel teletűzdelt verses epika (Vörösmarty Mihály, Ján Kollár, Ján Hollý) volt a legelterjedtebb. A prózában ismert világirodalmi regények fordítására és átdolgozására, valamint eredeti művek megírására került sor. Elsősorban a történelmi tárgyú elbeszélést és regényt kedvelték. Az irodalmi folyóiratok elterjedésével a magasabb színvonalú szépirodalom egyre szélesebb rétegekhez jutott el, így formálva a közízlést. A folyóirat-irodalom egyrészt megújuló tartalmával, másrészt változatos műfajával (almanachok, kritikai lapok, irodalmi és divatlapok, tudományos folyóiratok) szolgálta a haladás ügyét, és némely esetben a politikai sajtó szerepét is felvállalta (Auróra, Hébe, Aspasia, Koszorú, Kritikai Lapok, Atheneum, Èeská vèela, Kvìty, Tatranka, Hronka). A közép-európai térségben a tudományos élet fokozatosan intézményes formát kapott, amely a nemzeti hagyományokon alapuló polgári társadalom megteremtését támogatta. A tudományos kutatásban a figyelem a nyelvművelésre és a történelemtudományra összpontosult. A kritikus szemlélet mellett egyes tudósok eltúlzott fejtegetéseket is végrehajtottak elsősorban a nyelvtörténet és a történettudomány területén. A téves okfejtések ellenére jelentős tudományos munkák jelentek meg, amelyek megalapozták az egyes tudományszakokat. Tudományos és irodalmi intézmények létesítésére került sor mind a magyar, mind a cseh és a szlovák irodalomban. A húszas és harmincas évek folyamán kezdett kialakulni a rendszeres irodalomkritika, és számos irodalomelméleti munka jelent meg, amely az irodalom polgárosulásának megnyilvánulása volt. Az irodalomkritikában előtérbe került a minőség iránti érzékenység, a szelektálás igénye, a kevésbé tehetséges alkotók elleni harc, a műérték és a nemzeti érdekek iránti küzdelem összehangolásának követelése. Az irodalomkritikában a német filozófusok elméleteinek hatása figyelhető meg. Hegel filozófiája tette a legtermékenyebb hatást az akkori közép-európai gondolkodókra. A nyugat-európai filozófiai és esztétikai irodalom, valamint a nagy európai írók kritikai munkássága jelentős befolyást gyakorolt a közép-európai térség szellemi életére. Herdernek fontos szerep jutott főleg a népdal iránti költői és tudományos érdeklődés felkeltésében. Herder művei inspirálóan hatottak egyrészt a szláv irodalmakra, másrészt a XIX. század első felének magyar irodalmára.
A megújuló nemzeti irodalmak fejlődésének harmadik korszaka a 40-es évektől az 1848/49-es forradalom leveréséig tehető. A 40-es évek magyar társadalmában a nemességen belül a polgári haladás ügyét a liberális eszméket valló középnemesség karolta fel és vitte tovább. A politizáló értelmiség is egyre nagyobb szerepet kapott. Az előrehaladás kérdései már nem a nyelvi vitákban fejeződtek ki, hanem politikai és szellemi harcokban, a liberális konzervatívok és a demokratikusabb erők közötti küzdelemben. A negyvenes évek cseh társadalmi életében a nemzeti törekvések egyre konkrétabban fogalmazódtak meg. A nyelvi és kulturális felemelkedést szorgalmazó törekvések politikai igények megfogalmazásával bővültek. A történelemszeméletben a közelebbi történelmi eseményekkel kezdtek foglalkozni, megpróbáltak párhuzamot vonni a múlt és a jelen között. Az érdeklődés a saját nemzet, azaz a cseh történelmi és kulturális hagyományok felé irányult. A negyvenes évek szlovák értelmisége ugyancsak demokratikusabb szemléletet kezdett hirdetni. A fiatalabb nemzedék a valóságosabb igények és helyzetek felé fordította figyelmét, a néphagyományok és a népköltészet iránt érdeklődött. Az irodalomnak a valósághoz való közeledését az egységes irodalmi nyelv létrehozása is bizonyítja, melynek következtében az irodalmi élet is fellendült. A történelmi témák megválasztásában is változásra került sor. Egyre több olyan irodalmi mű keletkezett, melynek témája a magyar nemzettel közös történelemhez kapcsolódott. A štúri koncepció a szláv kölcsönösség gondolatából indult ki, majd a szlovák nemzeti öntudat kialakulását szorgalmazta. A XIX. század negyvenes éveinek liberális eszméi a közép-európai térségben nemzeti liberalizmussá alakultak át. A politikai eszmék propagálója a politikai tartalmú sajtó lett (Kossuth Lajos, Karel Havlíèek Borovský, ¼udovít Štúr). A 40-es években már a politikai hírlapok befolyásolták a közvéleményt, és a sajtószabadság kérdése került a figyelem középpontjába. A feudális örökségű cenzúra korlátai fokozatosan ledőltek, és a sajtó megpróbált függetlenné válni a cenzúrától és a privilégiumoktól. A demokratizálódás egyik megnyilvánulása, hogy a szépirodalom a népköltészet és a népi hagyományok tárából merített. A negyvenes évek népies áramlata már különbséget tett a népköltészet tudományos kutatása és szépirodalmi feldolgozása között. A népi kultúra kutatását tudományos módszerekkel próbálták osztályozni, és kísérletek folytak az összegyűjtött népköltészeti anyag rendszerezésére (Erdélyi János, Karel Jaromír Erben). A szépirodalomban gyakori jelenség a népi motívumok alkalmazása, amely a radikálisabban gondolkodó fiatal nemzedék politikai programjának a megnyilvánulása is volt egyben. Az előző évtizedekre jellemző romantikus bonyolultságot, a pátoszos kifejezésmódot, az érzelmek áradását kezdte kiszorítani a tartalmas egyszerűség, a plebejus nyelvhasználat, az érzelmi állapotok egyszerű és természetes kifejezése. A demokratizálódás következménye a népi hagyományokon alapuló nemzeti irodalom létrehozása volt.
A magyar, a cseh és a szlovák irodalom fejlődésének áttekintése a XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. század derekáig:
Magyar irodalom
1. szakasz
A XVIII sz. utolsó negyedétől a XIX. sz. első két évtizedéig terjedő időszak
A felvilágosodás eszméinek elterjedése, jozefinista törekvések. A nemzeti nyelv iránti érdeklődés fokozódása, a nyelvművelés hangsúlyozása (Bessenyei György). A nemzeti mozgalomnak még csak nyelvi és kulturális jellege van. A politikai élet szoros kapcsolatban áll az irodalommal. A nemzeti nyelvű sajtó kibontakozása, szakosodása (hírlapok, folyóiratok, melléklapok). A klasszicista művészi formák érvényesülése. Az irodalom elvilágiasodott. A költészet dominanciája a prózai és drámai művekkel szemben. Idegen irodalmi művek fordítása, adaptálása, utánzása. Nyelvi és prozódiai viták kezdetei. Az irodalom fokozatosan differenciálódik. Az irodalomkritika kialakulása.
2. szakasz
A XIX. sz. 20-as és 30-as évei
A nemzeti mozgalmak a nemzeti nyelv megújulásához vezettek (Kazinczy Ferenc). A szépirodalom széles körű kibontakozása. A klasszicista irodalmi formák romantikus elemekkel bővültek. A történelmi témák elterjedése, a történelmi múlt pátoszos felidézése. Epikus költészet kibontakozása, nemzeti eposz megírása (Vörösmarty Mihály). A nemzeti és népi hagyományok felkutatása és alkalmazása az irodalmi művekben. A folyóirat-irodalom megújulása és változatos megnyilvánulása, amely a haladást szolgálja. A tudományos élet intézményesítése, irodalmi társaságok keletkezése (Kisfaludy Társaság, Magyar Tudományos Akadémia). A nyelvművelés és történettudomány kibontakozása. A rendszeres irodalomkritika megjelenése. Az igényesebb szépirodalom követelése.
3. szakasz
A XIX. sz. 40-es éveitől 1848/1849-ig
Liberális és demokratikus eszmék elterjedése. Nemzeti érdekek hangoztatása, az érdeklődés a saját nemzet felé irányul. A politizáló értelmiség szerepének növekedése. A fiatalabb nemzedék a valóságos társadalmi helyzet és a politikai kérdések felé fordul. Az irodalom közeledik a valós élethez. A politikai és társadalmi kérdések propagálója a politikai sajtó lesz (Kossuth Lajos). A népköltészet tudományos kutatása (Erdélyi János) A szépirodalomban a tartalmi egyszerűség és plebejus kifejezésmód kezd érvényesülni. A népi hagyományokon alapuló nemzeti irodalom teljes mértékű kibontakozása.
Cseh irodalom
1. szakasz
A XVIII sz. utolsó negyedétől a XIX. sz. első két évtizedéig terjedő időszak
A felvilágosodás eszméinek elterjedése, jozefinista törekvések. A nemzeti nyelv iránti érdeklődés fokozódása, a nyelvművelés kezdetei (Josef Dobrovský). A nemzeti mozgalomnak még csak nyelvi és kulturális jellege van. A politikai élet szoros kapcsolatban áll az irodalommal. A nemzeti nyelvű sajtó kibontakozása, szakosodása (hírlapok, folyóiratok, almanachok). A klasszicista művészi formák érvényesülése. Az irodalom elvilágiasodott. A költészet dominanciája a prózai és drámai művekkel szemben. Idegen irodalmi művek fordítása, adaptálása, utánzása. Nyelvi és prozódiai viták kezdetei. Az irodalom fokozatosan differenciálódik. Az irodalomkritika kialakulása.
2. szakasz
A XIX. sz. 20-as és 30-as évei
A nemzeti mozgalmak a nemzeti nyelv megújulásához vezettek (Josef Jungmann). A szépirodalom fokozatos kibontakozása. A klasszicista irodalmi formák preromantikus elemekkel bővültek. A történelmi témák elterjedése, a történelmi múlt pátoszos felidézése. Epikus költészet kibontakozása. A nemzeti és népi hagyományok felkutatása és alkalmazása az irodalmi művekben. A folyóirat-irodalom megújulása és változatos megnyilvánulása a haladást szolgálja. A tudományos élet intézményesítése, irodalmi társaságok keletkezése (Matice èeská, Vlastenecké muzeum v Èechách). A nyelvművelés és történettudomány kibontakozása. A rendszeres irodalomkritika megjelenése. Az igényesebb szépirodalom követelése.
3. szakasz
A XIX. sz. 40-es éveitől 1848/1849-ig
Liberális és demokratikus eszmék elterjedése. Nemzeti érdekek hangoztatása, az érdeklődés a saját nemzet felé irányul. A politizáló értelmiség szerepének növekedése. A fiatalabb nemzedék a valóságos társadalmi helyzet és a politikai kérdések felé fordul. Az irodalom közeledik a valós élethez. A politikai és társadalmi kérdések propagálója a politikai sajtó lesz (Karel Havlíèek Borovský). A népköltészet tudományos kutatása (Karel Jaromír Erben). A szépirodalomban az egyszerűbb és népies kifejezésmód kezd érvényesülni A népi hagyományokon alapuló nemzeti irodalom kialakulása.
Szlovák irodalom
1. szakasz
A XVIII sz. utolsó negyedétől a XIX. sz. első két évtizedéig terjedő időszak
A felvilágosodás eszméinek térhódítása, jozefinista törekvések. Kísérlet egy irodalmi nyelv létrehozására, az első szlovák nyelvtan megírása (Anton Bernolák). A nemzeti mozgalomnak még csak nyelvi és kulturális jellege van. A politikai élet szoros kapcsolatban áll az irodalommal. A nemzeti nyelvű sajtó kibontakozása, szakosodása (hírlapok, folyóiratok, almanachok). A klasszicista művészi formák érvényesülése. Az irodalomban a világias témák dominálnak. A költészetben próbálkozások folynak igényesebb művek létrehozására, prózai és drámai kezdeményezések. Idegen irodalmi művek fordítása, adaptálása, utánzása. Nyelvi és prozódiai viták kezdetei. Az irodalom fokozatosan differenciálódik. Az irodalomkritika kialakulása.
2. szakasz
A XIX. sz. 20-as és 30-as évei
Két nyelv használata: a Bernolák-féle szlovák nyelv és a cseh nyelv. A szépirodalomban egyre több színvonalas mű keletkezik. A klasszicista irodalmi formák preromantikus elemekkel bővültek. A történelmi témák elterjedése, a történelmi múlt pátoszos felidézése. Epikus költészet kibontakozása (Ján Hollý). A nemzeti és népi hagyományok felkutatása és alkalmazása az irodalmi művekben. A folyóirat-irodalom kibontakozása, amely a nemzeti öntudat megerősítésére szolgál. A tudományos élet megszervezése, irodalmi társaság létrehozása (Spolok milovníkov reèi a literatúry slovenskej). A szláv kulturális közösség hangsúlyozása. A irodalomkritika kibontakozása. Az igényesebb szépirodalom követelése.
3. szakasz
A XIX. sz. 40-es éveitől 1848/1849-ig
A nemzeti érdekek hangoztatása, az érdeklődés a saját nemzet felé irányul. A politizáló értelmiség szerepének növekedése. A fiatalabb nemzedék a politikai és társadalmi kérdések felé fordul. Az irodalom felfedezi a népi hagyományokat. A politikai és társadalmi kérdések propagálója a politikai sajtó lesz (¼udovít Štúr). A népköltészet tudatos felkutatása. A szépirodalomban az egyszerűbb és népies kifejezésmód kezd érvényelsülni. A népi hagyományokon alapuló nemzeti irodalom kezdetei.
A magyar, a cseh és a szlovák irodalom költészetének tipológiai összevetése a romantika és a biedermeier korában
id évtizedekben a rímes-idA magyar, a cseh és a szlovák irodalomban a XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. század közepéig terjedőőszakban verstani szempontból hasonló jelenségek figyelhetők meg. A versformák és műfajok alkalmazásában számos egyezés vagy párhuzam található. Mind a három irodalom számára a hazai irodalmi hagyományokon kívül a nyugat-európai irodalmi művek szolgáltak mintául. A magyar, a cseh és a szlovák irodalom eredeti nemzeti versrendszere egyaránt a hangsúlyos verselés, amelyre a népköltészetben is számos példa található. Az ókori görög és latin időmértékes verselés és antikos versszerkezetek jórészt latin, de részben nyugat-európai közvetítéssel jutottak a közép-európai térség irodalmaiba.
A magyar, a cseh és a szlovák irodalom megújuló időszakának kezdetén az uralkodó műfaj a költészet volt, az eredeti prózai és drámai alkotások még nem érték el a megfelelő művészi színvonalat. A kezdeti szakaszban a költészetben a klaszszikus formák terjedtek el, amelyekben az anakreóni költészet érvényesült a legjobban. Az antik versírók műveinek fordításán kívül eredeti alkotásokkal is próbálkoztak a költők, többnyire idegen minták alapján. A polgárosuló gondolat- és érzésvilág egybefonódott a saját nemzet iránti érdeklődéssel. Az antikos verselési formák rokokós, népies, szentimentális vagy preromantikus elemekkel bővültek. A költők gyakran fordították nyugat-európai példaképeik műveit, a mintául szolgáló műveket sokszor módosították, átdolgozták, kibővítették. Az anakreóni költészetbe népdalmotívumok is bekerültek. A klasszicitás kultuszából kiindulva az időmértékes verselés meghonosítása volt a cél. A klasszicista vers a nemzeti ellenállás gondolati és formai megnyilvánulása lett, tartalmi és formai újítást hozott az egyes közép-európai nemzeti irodalmakba. A klasszikus időmértékes verselés nem honosodott meg teljes mértékben, a következőőmértékes versszakok vagy népi versformák terjedtek el.
A magyar irodalomban a klasszikus versforma először találkozott a hazafias eszmékkel, újszerű gondolattársításokat, tömörebb kifejezésmódot tett lehetővé. A klasszikus időmérték ünnepélyes hangulatot adott a versnek, legelterjedtebb formája a magyar irodalomban a hexameter, illetve a disztichonos versforma és a szapphói versszak volt. A cseh irodalomban az anakreóni költészet több változatával találkozunk. Jelentkeztek már a hazafias témájú költemények is. A szlovák irodalomban az anakreóni költészet népi elemekkel bővült. A klasszicista értékrendszer preromantikus elemekkel gazdagodott.
A XIX. század húszas és harmincas éveiben a költészetben is érezhető volt már a polgárosodás folyamata. A verselők az olvasóközönség változó igényeit új hangnemmel, új műfajokkal próbálták kielégíteni. A népköltészettel való fokozatos megismerkedés tágította az irodalom horizontját, és a népdalok fontos motiváló erőként hatottak a nemzeti műköltészet fejlődésére. A népköltészet a műköltészet felfrissítésére és nemzetibbé válására szolgált. A nemzeti öntudat kialakulásának jellemző sajátossága, hogy a népi hagyományoknak és kultúrának egyre nagyobb szerep jutott nemcsak az irodalomban, hanem a társadalom más területein is. A haladó értelmiség a nemzeti jelleg hangsúlyozása céljából a népi kultúra és művészet felé fordult. A népdalok felfedezése és gyűjtése világjelenség volt akkoriban, Herder népdalgyűjtő munkássága, a Grimm-testvérek népdalgyűjtői példája, de a hazai énekhagyomány is nagyban hozzájárult a népies költészet kibontakozásához a közép-európai térség irodalmaiban. Népdalutánzatokkal, helyzetda-lokkal, a népi versforma alkalmazásával, a népköltészet képi világának felelevenítésével több magyar, cseh vagy szlovák költő próbálkozott (Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc, Václav Hanka, Ladislav Èelakovský).
A XIX. század húszas és harmincas éveiben a közép-európai térség irodalmainak költészetében egyre nagyobb mértékben érvényesültek a preromantikus és romantikus vonások. A hazafias érzés fő erőforrása a nemzeti történelmi múlt volt. A költészetben a múlt dicsőséges és harcos hagyományait pátoszos hangnemben elevenítették fel. A romantikus múltidéző motívum tette népszerűvé a történeti elbeszélő költeményt (Vörösmarty Mihály, Ján Hollý). A dicső múlt megéneklésére az epikus költészet bizonyult a legmegfelelőbbnek, amely számos lírai betéttel, romantikus képpel és természeti leírással bővült. A polgárosodó közép-európai irodalmak epikája huzamos ideig ingadozott a verses és a prózai forma között. A regény vagy a prózai elbeszélés még távolról sem érte el a nyugat-európai elbeszélő- és regényirodalom szintjét. A prózai művek túlnyomó többsége ebben a korban idegen művek fordításai vagy adaptálásai voltak. Magas színvonalú szépirodalmi művek inkább a verses epikában keletkeztek, mint a prózában vagy a drámában. A közép-európai irodalmakban a romantika a nemzeti sors, illetve a nemzeti múlt elemeiből épült fel. A nemzeti lét bizonyításává vált, és megálmodta azt a virágzó, erős nemzeti létet, amely a valóságban sivár és válságos helyzetű volt. A képzelet, az álomszerű valóság segítségével felépített egy múltat, melynek nyomai és emlékei már alig maradtak meg. A dicső múlt visszaszerzése egyben a jelen megszerzését is jelentette.
A történelmi tárgyú eposzok mellett népszerűek lettek az elégikus hangú költemények, amelyek hazafias gondolatokat és a kor hangulatát fejezték ki. A klasszikus hagyomány a kor romantikus hangulatával keveredett (Hollý, Kollár, Kölcsey, Vörösmarty). A harmincas évek elején a közép-európai nemzeti irodalmakban az epigrammaköltészet felvirágzása figyelhető meg. A költők ebbe a műfajba tömörítették érzéseiket és gondolataikat, az epigramma tömör formájával fogalmazták meg a politikai mozgalom jelmondatait is. A 20-as és 30-as években új műfajként megjelent a balladaszerű verses elbeszélés vagy a románc, amelyen még érződött a német hatás (Bürger, Schiller, Goethe). A népies hangnem mellett pedig már megjelent a polgári értékrendszer ábrázolása is (Garay János, Karol Kuzmány).
A megújuló nemzeti irodalmak fejlődésének harmadik szakasza a XIX. század negyvenes éveitől 1848/1849-es évekig számítható. A költészetben a valósághoz, az élethez való közeledés ábrázolásmódja kezdett érvényesülni. A közép-európai nemzeti irodalmak költészete a polgárosuló érzelmek kifejezője lett. A korszak egyik jellemzője a hazafias tartalmú és érzelmű költemények elszaporodása, ugyanakkor a szabadság gondolatát is egyre gyakrabban hangoztatták a poéták. A lengyel forradalom iránti szolidaritás sok költőt ihletett arra, hogy versben fejezze ki együttérzését a lengyel néppel szemben. Az irányköltészet is gyakori jelenséggé vált a negyvenes évek közép-európai irodalmaiban. A korhangulatból kifolyólag szinte kötelezővé vált az elkötelezettség hangoztatása, a nemzeti lét veszélyeire való figyelmeztetés, a nemzeti függetlenség kivívását támogató gondolatok hangsúlyozása.
A romantikus elemek erősen szubjektívvé és individuálissá tették a költészetet, a népies szemlélet viszont a valósághoz való közeledést eredményezte. A demokratizálódási folyamat egyik megnyilvánulásaként a költészetben a népiesség térhódítása figyelhető meg. A népdalutánzatok, a népi versformák alkalmazása, a népi alakok szerepeltetése a műköltészetben tartalmi és formai megújulást hozott. Elterjedtek a rövid lírai versfomák, ugyanakkor a lírai-epikus költészet, a lírai elemeket tartalmazó elbeszélő költemények is népszerűek lettek. A szatirikus és humoros költészet elsősorban az emberi tulajdonságok, a társadalmi hiányosságok kifigurázását célozták. Az antik versformákat az egyszerűbb verselési módok és a népies versformák váltották fel. A költői nyelvben az erőltetett, mesterkélt stílus helyett az egyszerűbb kifejezésmód, a beszélt nyelvhez való közeledés kezdett érvényesülni. Ezek a jelenségek a negyvenes években mind a magyar, mind a cseh és a szlovák irodalomban jelen voltak.
A költészet fejlődésének áttekintése a magyar, a cseh és a szlovák irodalomban a XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. század közepéig:
Magyar irodalom
A XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. sz. első két évtizedéig terjedő időszak
A világias líra kiszorítja az egyházi tematikát. A klasszikus formák elterjedése. Anakreóni költészet (Csokonai). Antik költők fordítása. Az eredeti művek idegen minták alapján készülnek. Megjelennek már a népdalmotívumok, népdalutánzatok. Kísérletek folynak az időmértékes verselés meghonosítására, a nemzeti nyelvhez való idomítására. A szerelem irodalmi téma lesz. A hazafias tartalmú költemények elterjedése. A dalciklus elterjedése (Kisfaludy Sándor). Az ódaköltészet kibontakozása. A versesepika jelentkezése. Megjelenik a komikus eposz (Csokonai). A klasz-szikus értékrendszer preromantikus tartalommal bővül. Kedvelt költői műfajok: dal, dalciklus, epigramma, óda, elégia, ballada, románc.
A XIX. sz. 20-as és 30-as évei
A nemzeti öntudat kifejezése a költészetben. A népi kultúra egyre nagyobb szerepet kap. Népdalutánzatok keletkezése (Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc). A nemzeti történelmi múlt felidézése, a harcos és dicsőséges múlt pátoszos megéneklése. Nemzeti eposz megteremtése (Vörösmarty Mihály). Hazafias gondolatú, elégikus hangú költemények (Kölcsey Ferenc). Ódaköltészet, balladaszerű verses elbeszélés, románc, epigramma elterjedése. A polgári értékrendszer ábrázolása (Garay János).
A 40-es évektől 1848/1849-ig
Közeledés a valóságos élet felé. Hazafias tartalmú és érzelmű költemények elterjedése. A demokratizálódás folyamata a költészetben is érződik. Irányköltészet elterjedése. A költészet a romantikus hatás következtében szubjektívvé válik. A népiesség térhódítása a költészetben. Népi hősök szerepeltetése. Lírai-epikus költészet elterjedése. Elbeszélő költemény népszerűsége (János Vitéz, Toldi). Betyártematika népszerűsége (Petőfi). Rövid lírai versformák. Szatirikus, humoros költészet elterjedése (Petőfi Sándor). Egyszerűbb verselési módok, népies versformák. Egyszerű, népies költői kifejezésmód.
Cseh irodalom
A XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. sz. első két évtizedéig terjedő időszak
A világias líra kiszorítja az egyházi tematikát. A klasszikus formák elterjedése. Anakreóni költészet (Thám, Puchmajer). Antik költők fordítása. Az eredeti művek idegen minták alapján készülnek. Megjelennek már a népdalmotívumok. Kísérletek folynak az időmértékes verselés meghonosítására, a nemzeti nyelvhez való idomítására A szerelem irodalmi téma lesz. Jelentkeznek a hazafias tartalmú versek. A dalciklus elterjedése. Az ódaköltészet jelentkezése. A versesepika jelentkezése. Megjelenik a komikus eposz (Hnìvkovský). A klasszikus értékrendszer preromantikus tartalommal bővül. Kedvelt költői műfajok: dal, dalciklus, epigramma, óda, elégia, ballada, románc.
A XIX. sz. 20-as és 30-as évei
A nemzeti öntudat kifejezése a költészetben. A népi kultúra egyre nagyobb szerepet kap. Népdalutánzatok keletkezése (Ladislav Èelakovský, Václav Hanka). A nemzeti történelmi múlt felidézése, a harcos és dicsőséges múlt pátoszos megéneklése. Hazafias gondolatú, elégikus hangú költemények (Antonín Marek). Ódaköltészet, balladaszerű verses elbeszélés, románc, epigramma elterjedése.
A 40-es évektől 1848/1849-ig
Közeledés a valóságos élet felé. Hazafias tartalmú és érzelmű költemények elterjedése. A demokratizálódás folyamata a költészetben is érződik. Irányköltészet elterjedése. A költészet a romantikus hatás következtében szubjektívvé válik. A népiesség térhódítása a költészetben. Népi hősök szerepeltetése. Lírai-epikus költészet elterjedése. Betyártematika népszerűsége (Karel Hynek Mácha). Rövid lírai versformák. Szatirikus, humoros költészet elterjedése (Havlíèek-Borovský). Egyszerűbb verselési módok, népies versformák. Egyszerű, népies költői kifejezésmód.
Szlovák irodalom
A XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. sz. első két évtizedéig terjedő időszak
A világias líra lassan kiszorítja az egyházi tematikát. A klasszikus formák elterjedése. Anakreóni költészet (Tablic, Palkoviè). Antik költők fordítása. Az eredeti művek idegen minták alapján készülnek. Megjelennek már a népdalmotívumok. Kísérletek folynak az időmértékes verselés meghonosítására, a nemzeti nyelvhez való idomítására. A szerelem irodalmi téma lesz. A versekben hazafias érzelmek is jelentkeznek. A dalciklus elterjedése (Ján Kollár). Az ódaköltészet jelentkezése. A versesepika jelentkezése. A klasszikus értékrendszer preromantikus tartalommal bővül. Kedvelt költői műfajok: dal, dalciklus, epigramma, óda, elégia, ballada, románc.
A XIX. sz. 20-as és 30-as évei
A nemzeti öntudat kifejezése a költészetben. A népi kultúra egyre nagyobb szerepet kap. Népi motívumok jelentkezése a költészetben. A nemzeti történelmi múlt felidézése, a harcos és dicsőséges múlt pátoszos megéneklése. A nemzeti eposz megteremtése (Ján Hollý). Hazafias gondolatú, elégikus hangú költemények (Hollý). Ódaköltészet, balladaszerű verses elbeszélés, románc, epigramma elterjedése. A polgári értékrendszer ábrázolása (Karol Kuzmány).
A 40-es évektől 1848/1849-ig
Közeledés a valóságos élet felé. Hazafias tartalmú és érzelmű költemények elterjedése. A demokratizálódás folyamata a költészetben is érződik. Irányköltészet elterjedése. A költészet a romantikus hatás következtében szubjektívvé válik. A népiesség térhódítása a költészetben. Népi hősök szerepeltetése. Lírai-epikus költészet elterjedése. Elbeszélő költemény népszerűsége (Detvan). Betyártematika (Jánošík-tematika) népszerűsége. Rövid lírai versformák. Szatirikus, humoros költészet elterjedése. Egyszerűbb verselési módok, népies versformák. Egyszerű, népies költői kifejezésmód.
Felhasznált irodalom
A romantika. Válogatta Horváth Károly. Gondolat, Budapest 1965.
Procházka, Martin: Romantismus a osobnost (Subjektivita v anglické romantické poezii a estetice). Kruh moderních filologù, Pardubice 1996.
Saalfeld, Lerke von – Kreidt, Dietrich – Rothe, Friedrich: Geschichte der Deutschen Literatur. Von den Anfängen bis zum Gegenwart. München, Droemer Knaur 1989.
Befreiungskriege. Erläuterungen zur deutschen Literatur. Berlin, Volk und Wissen 1973.
Rosenberg, Reiner: Hogyan szállt át az irodalomtörténet-írás hatásköre a germanisztikára. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő, Budapest, 28. évf. 1. szám.
Hoffmeister, Gerhard: Deutsche und europäische Romantik. Stuttgart, Metzler 1978.
Dobossy László: A francia irodalom története II. Budapest, Gondolat 1963.
Szerb Antal: A világirodalom története. Budapest, Magvető 1962.
Sőtér István: Werthertől Szilveszterig. Irodalomtörténeti tanulmányok. Bp., Szépirodalmi 1976.
A romantika enciklopédiája. Összeállította Francis Claudon. Budapest, Corvina 1990.
Frenzel, E: Daten deutscher Dichtung. Chronologischer Abriß der deutschen Literaturges-chichte. Band 1: Von den Anfängen bis zum Jungen Deutschland. München, Deutscher Taschenbuch-verlag 1990.
Sengle, Friedrich: Biedermeierzeit. Deutsche Literatur im Spannungsfeld zwischen Restauration und Revolution 1815-1848. Band I. Stuttgart, J.B.Metzler 1971.
Nemoianu, Virgil: Az angol biedermeierről. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Az MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata. Budapest, 28. évf. 1982/1. szám (72–104. l.).
Szenci Miklós–Szobotka Tibor–Katona Anna: Az angol irodalom története. Budapest, Gondolat 1972.
Dìjiny francouzské literatury 19. a 20. století 1, 1789-1870. Praha, Academia 1966.
Wandycz, Piotr S.: Støední Evropa v dìjinách od støedovìku do souèasnosti. Cena svobody. Praha, Academia 1998.
Rumpler, Helmut: Eine Chance für Mitteleuropa. Bürgerliche Emanzipation und Staatsverfall in der Habsburgermonarchie. Wien, Carl Neberrenter 1997.
Unger Mátyás–Szabolcs Ottó: Magyarország története. Budapest, Gondolat 1973.
Gonda Imre–Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség. Budapest, Gondolat 1987.
Zapletal, Zdenìk: Literatura národního obrození. Praha, SPN 1973.
Pišút, Milan: Romantizmus v slovenskej literatúre. Súbor štúdií a statí. Bratislava, Slovenský spisovate¾ 1974.
Niederhauser Emil: Nemzetek születése Kelet-Európában. Budapest, Kossuth Könyvkiadó 1976.
Nadler, Josef: Literaturgeschichte der deutschen Stämme und Landschaften. Regensburg 1912-1928.
Nadler: Literaturgeschichte Österreichs. Salzburg 1948.
Frischmuth, Barbara: Zur Identität Österreichs. 1982.
Voßkamp, Wilhelm: Theorien und Probleme gegenwärtiger Literaturgeschichtsschreibung. In: Literaturgeschichtsschreibung in Italien und Deutschland. Traditionen und aktuelle Probleme. Hrsg. F. Baasner, Tübingen, Niemeyer 1989.
Weigl, Engelhard: Wien oder das letzte Fest der Aufklärung. In: 1000 Jahre Österreich im Spiegel seiner Literatur. Hrsg. Von August Obermayer. Department of German University Otago, Dunediv 1997.
Gibson, Carl: Lenau. Leben – Werk – Wirkung. Heibelberg, Universitätsverlag 1989.
Polák, Josef: Èeská literatura 19. století. Praha, Státní pedagogické nakladatelství 1990.
Fischer, Ernst: Pùvod a podstata romantizmu. Praha 1966.
Klátik, Zlatko: Slovenský a slovanský romantizmus. Typológia epických druhov. Bratislava, SAV 1977.
Rosenbaum, Karol: Vzahy slovenskej a èeskej literatúry 19. a 20. storoèia. Bratislava, Obzor 1989.
Dejiny slovenskej literatúry 2. Bratislava, SPN 1984.
Dìjiny èeské literatury II. Literatura národního obrození. Praha, Nakl. ÈSAV 1960.
Hanuš, Josef a kol.: Literatura èeská devatenáctého století. Díl první. Od Dobrovského k Jungmannovì škole básnické. Praha, Nákladem J. Laichtera 1911.
Hanuš, Josef a kol.: Literatura èeská devatenáctého století. Díl druhý. Od Poláka k Langrovi. Praha, Nákladem J. Laichtera 1917.
Kochol, V.: Poézia štúrovcov. Bratislava 1955.
Fried István: Utak és tévutak Kelet-Közép-Európa irodalmaiban. Budapest, Magvető 1989.
Chmel, R.: Literatúra v kontaktoch. Bratislava, SAV 1973.
Chmel, R.: Literárne vzahy slovensko-maïarské. Martin, Osveta 1973.
Nemeckí romantici. Bratislava, Tatran 1989.
Zádor A.: Klasszicizmus és romantika. Budapest, Corvina 1976.
Kraus, Cyril: Slovenská romantická balada. Bratislava, SAV 1966.
Fremzel, E. – Fremzel, H.A.: Daten deutscher Dichtung. Chronologischer Abriß der deutschen Literaturgeschichte. Band 1: Von den Anfängen bis zum Jungen Deutschland. München, Deutscher Taschenbuchverlag 1990.
Pišút, Milan: Slovenský literárny romantizmus, jeho vznik, vývin a charakter. In: Èeskoslovenské pøednášky pro IV. Mezinárodní sjezd slavistù v Moskvì. Praha, ÈSAV 1958 (429 l.).
Vodièka, Felix: Genese romantického hrdiny v èeské literatuøe. (Pøíspìvek k otázce specifiènosti èeského romantismu). In: Èeskoslovenské pøednášky pro IV. Mezinárodní sjezd slavistù v Moskvì. Praha, ÈSAV 1958 (429 l.).
Korompay H. János: Az Életképek irodalomkritikája. In: Irodalomtörténeti Közlemények. Budapest, MTA 1995, 99. évf. 3-4. sz. (293–319. l.).
Szegedy-Maszák Mihály: Világkép és stílus Petőfi költészetében. In: Irodalomtörténeti Közlemények. Budapest, MTA 1972, 76. évf. 4. sz., (441–455. l.).
Fenyő István: Az irodalmi népiesség elméleti alapvetése. In: Irodalomtörténeti Közlemények. Budapest, MTA 1972, 76. évf. 2. sz., (146–171. l.).
Gergye László: Kazinczy költészetesztétikája (A tövisek és virágokról). In: Irodalomtörténeti Közlemények. Budapest, MTA 1995, 99. évf. 2. sz., (145–162. l.).
Fenyő István: Kölcsey irodalomkritikai gondolkodásának kialakulásához. In: Irodalomtörténeti Közlemények. Budapest, MTA 1973, 77. évf. 2–3. sz. (180–189. l.).
Pašiaková, Jaroslava: Postrehy o nieko¾kých osobitostiach maïarskej, slovenskej, èeskej a po¾skej romantickej epiky. In: Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komenského. Philologica. Bratislava, 1973. Roèník XXV. (93–104. l.).
Miòovská-Pickettová, Vanda: Popis v umìleckém cestopise – èeský cestopis 19. století. In: Èeská literatúra. Studie, Praha 1998. Èíslo. 4. (370–405. l.).
Sengle, Friedrich: A biedermeier kor. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest, MTA, 28. évf. 1. sz. (11–52. l.).
T. Erdélyi Ilona: A biedermeier kora – nálunk és Európában. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest, MTA, 37. évf. 1–2. sz., (3–18. l.).
Neubuhr, Elfriede: Töprengések a biedermeier-fogalomról az irodalomban. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest MTA, 37. évf. 1–2. sz. (41–71. l.).
Auckenthaler, Karlheinz: Az osztrák biedermeier. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest, MTA, 37. évf. 1–2. sz. (105–119. l.).
Baróti, Dezső: A francia biedermeier problémájáról. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest, MTA, 37. évf. 1–2. sz. (121–123. l.).
Berkes Tamás: A cseh biedermeier. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest, MTA, 37. évf. 1–2. sz. (124–127 l.).
Kósa László: A magánélet vallásossága. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest, MTA, 37. évf. 1–2. sz. (128–138. l.).
Fried István: Szempontok a „biedermeier” fogalmának értelmezéséhez. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest, MTA, 37. évf. 1–2. sz. (139–148. l.).
Kiss József: Petőfi, az emlékkönyvek és a biedermeier. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest MTA, 37. évf. 1–2. sz. (149–153 l.).
Kerényi Ferenc: A magyar biedermeier színházáról. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest, MTA, 37. évf. 1–2. sz. (154–170. l.).
Fábri Anna: A vengégváró magánház. In: Helikon. Világirodalmi Figyelő. Budapest, MTA, 37. évf. 1–2. sz. (171–178. l.).
Sengle, Friedrich: Das historische Drama in Deutschland. Geschichte eines literarischen Mythos. 2. Grillparzer. Stuttgart, J. B. Metzlerische Verlagsbuchhandlung 1969 (121–176. l.).
Pražák, Richard: Cseh–magyar párhuzamok. Tanulmányok a 18–19. századi művelődéstörténeti kapcsolatokról. Budapest, Gondolat 1991.
Vajda György Mihály: Keletre nyílik Bécs kapuja. Közép-Európa kulturális képeskönyve 1740–1918. Budapest, Akadémiai 1994.
Novák, Arne – Novák, Jan V.: Pøehledné dìjiny literatury èeské. Brno, Atlantis 1995. 1804 l.
Panorama èeské literaury. (Literární dìjiny od poèátkù do souèasnosti). Olomouc, Rubico 1994. 552 l.
Rampák, Zoltán: Slovenskí klasickí dramatici 19. storoèia a inonárodná dráma. Bratislava.