Do­bos Lász­ló – El­in­dul­tunk

Ők szerkesztették az Irodalmi Szemlét
El­in­dul­tunk. Írók, köl­tők, kri­ti­ku­sok, iro­dal­mun­kat sze­re­tő és fél­tő egy­sze­rű ol­va­sók szá­zai öröm­mel vet­ték ke­zük­be az Iro­dal­mi Szem­le el­ső szá­mát. Az olvasónak meg­le­pe­tést, az író­nak ün­ne­pet je­len­tett a lap meg­je­le­né­se. Ün­ne­pet – ha­rang­zú­gás, ün­ne­pi be­széd, vi­rág­dísz nél­kül. Aka­rás­sal, tü­re­lem­mel ér­lelt gyü­möl­csöt: a harmadvirágzás iro­dal­mi víz­vá­lasz­tó­ját.

A kez­dés őszin­te lel­ke­sült­sé­gé­től tü­zet fo­gott a kép­ze­let is: hir­te­len fo­gam­zott el­gon­do­lá­sok, na­gyot- és sokatakarás, me­rész ter­vek lob­ban­tak ma­gas­ra és szür­kül­tek min­den­nap­pá. Az iro­dal­mi lap el­ső szá­ma el­in­dí­tott va­la­mit: ez­után szé­le­sebb me­der­ben, megnövekedett le­he­tő­sé­gek kö­zött gondolkodhatik az író­em­ber. Itt és ez­zel kez­dő­dik a ki­tö­rés ön­ma­gunk­ból, pro­vin­ci­á­lis hely­ze­tünk­ből.

Tük­röt, ön­ma­gun­kat meg­mu­ta­tó tük­röt is je­len­tett az Iro­dal­mi Szem­le in­du­lá­sa. Erő­in­ket, ké­pes­sé­ge­in­ket az ed­di­gi­nél szi­go­rúbb esz­mei és mű­vé­szi igé­nyes­ség mér­te. Az el­ső szám­ban ez is ben­ne van: en­­nyi és ilye­nek va­gyunk, er­re fut­ja erőnk­ből. Az a kö­tet­nyi írás, ami az ol­va­só elé ke­rült, re­mé­nyek­re jo­go­sít, de sze­rény­ség­re is kö­te­lez. Fenn­hé­já­zó ön­elé­gült­ség­re nincs okunk. Nem áll­ha­tunk meg ön­ma­gunk jól­eső­en zsi­bon­gó ön­ér­ze­té­nél. Nem fűtözhetünk hí­zel­gő hi­ú­sá­gunk me­le­gé­nél. A je­len­le­gi hely­zet az élet, a va­ló­ság el­mé­lyült is­me­re­tét kí­ván­ja: ta­nu­lást, oku­lást, em­ber­is­me­re­tet, mű­vé­szi tö­ké­le­te­se­dést.

A meg­je­le­nés nap­ja­i­ban olya­nok vol­tunk, mint régvárt aján­dé­kot ka­pott gyer­mek. Iz­ga­tott lel­ke­se­dés for­ró­sí­tot­ta a lel­kün­ket. De már a kez­det he­vü­le­tén jó­za­ní­tón át­ütött a szo­ci­a­liz­mus írói er­köl­cse: a fe­le­lős­ség. Ná­lunk az írás nem le­het csak szó­ra­ko­zás és kedv­te­lés dol­ga. Aki írói vagy köl­tői ígéretként az iro­da­lom­ba lép, fe­le­lős­sé­get: a nép éle­té­ért, a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­ért vál­lalt fe­le­lős­sé­get vesz ma­gá­ra. A szo­ci­a­liz­mus épí­té­se nem­csak a mun­kás, a pa­raszt vagy a po­li­ti­kus ügye: az írói lel­ki­is­me­re­tre is ne­he­ze­dik és ne­he­zed­jen gond­já­nak ter­he. Nem áll­ha­tunk fél­re, nem áll­ha­tunk kí­vül. A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom­nak mint olyan­nak nincs év­szá­za­dos ha­gyo­má­nya, nin­cse­nek messze világító „ha­lot­tai”, nem tes­tál­tak rá ki­me­rít­he­tet­len szel­le­mi kin­cse­ket. Ere­je a nép is­me­re­té­ben és sze­re­te­té­ben van: ez a gyö­kér az el­in­dí­tó és meg­tar­tó alap. A nép­hez, az élet­hez va­ló vi­szo­nyunk iro­dal­mi ér­té­kün­ket és ma­ga­tar­tá­sun­kat is meg­szab­ja, ki­fe­je­zi. Fi­lo­zó­fi­ai és esz­té­ti­kai nor­mák tu­dá­sa és bir­tok­lá­sa még nem avat szlo­vá­ki­ai ma­gyar író­vá. A mi éle­tünk­ben tár­sa­dal­mi, tör­té­nel­mi va­ló­sá­gunk meg­is­me­ré­sé­vel és al­ko­tó ki­fe­je­zé­sé­vel kez­dő­dik az író.

Szá­munk­ra ez a nép­hez va­ló hű­ség er­köl­csi kor­pa­rancs. Ha az élet­hez kö­tő szá­la­kat meg­la­zít­ja az in­tel­lek­tu­á­lis élet „emel­ke­dett lég­kö­re”, megszűnünk a cseh­szlo­vá­ki­ai va­ló­ság biz­tos ta­la­ján állani. Ha fe­le­lős­ség­ér­ze­tünk ön­tet­szel­gés­sé, írói póz­zá, ágá­lás­sá, ér­vé­nye­sü­lé­si vág­­gyá sül­­lyed, megszűnünk szlo­vá­ki­ai ma­gyar írók len­ni. A nem­ze­ti­sé­gi lét va­ló­sá­ga szi­go­rú mér­cé­vel mér: itt az író tár­sa­dal­mi sze­re­pe, ér­té­ke ma­ga­tar­tá­sá­nak és írá­sá­nak er­köl­csi hi­te­lé­vel kez­dő­dik. A tar­tal­má­ban túl­nyo­mó­an in­tel­lek­tu­á­lis jel­le­gű iro­da­lom szá­munk­ra egyet je­len­te­ne a sor­va­dás­sal. Írá­sa­ink­nak csak ak­kor van lét­jo­go­sult­sá­ga, ha az ér­tel­mi­sé­gen kí­vül a mun­kás és a pa­raszt is ol­vas­sa, ma­gá­é­nak fo­gad­ja. El­len­ke­ző eset­ben csak egy­más­nak íro­ga­tó, be­zárt kör­ben moz­gó pa­lack­iro­da­lom­má me­re­ve­dünk.

Nem­ze­ti­sé­gi iro­dal­munk ugyan­azon funk­ci­ók be­töl­té­sé­re hi­va­tott, mint a nem­ze­ti iro­dal­mak. De ezen túl­me­nő­en ki kell fe­jez­nie nem­ze­ti­sé­gi lé­tünk alap­ve­tő tár­sa­dal­mi és tör­té­nel­mi vo­ná­sa­it, az együtt­élés, a hazára találás és a ha­za­fi­ság nép­él­mé­nyét. Ez nyil­ván fel­adattöbb­le­tet je­lent. Vég­ső fo­kon pe­dig lé­nye­ge­sen ki­bő­ví­ti iro­dal­munk te­ma­ti­kai ská­lá­ját. A tár­sa­dal­mi fej­lő­dés bo­nyo­lult fo­lya­ma­ta sok­szor ne­héz hely­ze­tek elé ál­lít. A meg­ol­dan­dó mű­vé­szi fel­adat nagy­sá­ga azon­ban kár­pó­tol min­den fá­rad­sá­gért. Hisz nem­ze­ti­sé­gi lé­tünk mű­vé­szi áb­rá­zo­lá­sa nagy tör­té­nel­mi ta­nul­sá­gok ki­fe­je­zé­sé­re nyújt al­kal­mat. Ha­zánk né­pei együtt­élé­sé­nek, egy­más­ra ta­lá­lá­sá­nak iro­dal­mi szin­tű meg­fo­gal­ma­zá­sa nem­ze­ti­sé­gi iro­dal­munk ke­re­te­in túl­lép­ve a szo­ci­a­liz­mus esz­mé­i­nek tör­té­nel­mi do­ku­men­tu­má­vá vál­hat.

Iro­dal­munk hely­ze­te, le­he­tő­sé­gei és fel­ada­tai egy­re tisz­táb­ban kör­vo­na­la­zód­nak. Jö­vő­je a mi ke­zünk­ben van. Sza­po­ráz­zuk a lé­pést.
(Iro­dal­mi Szem­le, 1958/2)

Főszerkesztők:

Dobos László alapító főszerkesztő (1958–1968)
Duba Gyula (1968–1983)
Varga Erzsébet (1983–1990)
Grendel Lajos (1990–1992) és
Tőzsér Árpád (1992–1996)
Fónod Zoltán (1996–tól)

A Szemle munkatársai voltak:

Nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok arra vonatkozóan, hogy az Irodalmi Szemle (belső) munkatársai (főleg az indulás éveiben) hány évet töltöttek szerkesztőként, nyelvi szerkesztőként a folyóiratnál. Mindenképpen tisztelegni szeretnénk az Ő munkájuk előtt is azzal, hogy egy (pontatlan) névsorolvasással felidézzük a neveket.

Tóth Tibor (1958–1962?), Bábi Tibor (1960–1965?), Egri Viktor (1960?–?), Monoszlóy Dezső (1963?–?), Tőzsér Árpád (1965–1971), Koncsol László (1966–1974), Zalabai Zsigmond (1972–1975), Varga Imre (1973–1980), Tóth Lász-ló (1975–1981), Kulcsár Ferenc (1975–1976, 1984–1990), Varga Erzsébet (1981– 1983), Karsay Katalin (1981–1988), Braunsteiner Glória (1980–1981), Haraszti Mária (1985–1989), Balla Kálmán (1987–1989), Csanda Gábor (1990–1992), Hizsnyai Zoltán (1990–1992), A. Szabó László (1992–1996), Csehy Zoltán (1992–1993), P. Olexo Anna (1992–1996), Z. Németh István (1993–1994), Varga Lajos Márton, Bp. (1994–1996), Bolemant László (1995), Pokstaller Lívia (1995–1996), Kiss Jolán (2000–).
Főmunkatárs: Fábry Zoltán (1958–1970), Duba Gyula (1983 aug.–1989)
Grafikai előkészítés: Csáder László (1958–1975), Csáder Lászlóné (1975–1979), Varga Lajos (1979–1983, 1996–), Kulcsárné Pék Terézia (1983– 1985), Németh Ilona (1986–1987), Szilvássy László (1987–1991), Haraszti Gyula (1992–1993), A. Szabó László (1994–1995)
A pontatlan adatokért elnézést kérünk! (Szerk.)