Gál Sándor – Je­le­né­sek csend­je

1
az én szá­za­dom
ha­láára­da­tá­val
meg­emel­te a föld­ré­sze­ket

a ten­ger­mé­lyek szirt­jei
em­be­ri cson­tok­ból ne­vel­tek
ko­rallvi­ráger­dőt
amely – ki­nyíl­ván –
föl­emel­ke­dett a kék­ség
égi bu­rá­ja alá

hang­ta­lan ára­dat
a vég­te­len ma­gas­la­ta­in

ke­ring­nek fe­let­te
ha­vas si­rá­lyok
acélal­bat­ro­szok

és min­den emel­ke­dés­ben
és min­den zu­ha­nás­ban
az én szá­za­dom
em­lé­kei

az el­sül­­lyedt gon­do­lat
óce­án­ná tel­je­se­dett
mély­ség lán­go­lá­sá­vá
je­ges tűz­zé

élő lá­to­más
az  éj­sza­ka ka­pu­já­ban

ti­tok esz­me hit

el­szá­nás és tett
be­lé­der­medt
e tértelen hul­lám­ve­rés­be

2

az em­lé­ke­ző ma­gas­sá­gok
e ki­et­len­ség­ből el­ván­do­rol­tak
ma­radt a pusz­ta­ság ar­ca
rán­ca­i­ban a fo­lyók
egy­ko­ri áram­lá­sa
őr­zi a csen­det

itt már
ko­szo­rút­la­nok a fej­fák

a táj hor­pa­dá­sai
sí­rok

a pusz­tí­tá­sok
év­ez­re­dei után
el­fed­ni szé­gye­nét
ide me­ne­kült
a tör­té­ne­lem

ide me­ne­kült
az agyagva­ló­ság
örök bi­ro­dal­má­ba
ahol az időt­len­ség
a leg­főbb ha­ta­lom
ő az élet
s a ha­lál is ő

3

vi­zek ál­má­ban az írás

a par­tok fe­lett
szél moz­dul
ami­kor az éj­sza­ka
el­ér­ke­zik

ta­pint­ha­tó­vá nyíl­nak
ben­ne a sza­vak
a moz­du­la­tok va­rá­zsai
s a csend örö­me
a han­gok kö­zött

a mély­ség nyu­gal­ma
ígé­ret

a vá­ra­ko­zás kü­szö­bén
a be­fo­ga­dás vá­gya
és az el­ső érin­tés gyö­nyö­re

az írás ál­má­ban a vi­zek

sor­sok su­hog­nak to­va
ná­das erek ár­nya­i­ban
szi­ge­tek az ára­dás
hű­vös öb­le­i­ben

itt ér vé­get
az em­lé­ke­zet
ide hull
az isza­pos mély­be min­den
mi lé­nye­günk volt
s hi­tünk is bi­zon­­nyal

ha mind­ez tu­dott
és vég­le­ges
mi ma­rad még lát­ha­tó
a szem mö­göt­ti tér­ben
a vég­ső uta­zás előtt

4

azon a dél­utá­non
nem lát­szott a szél ar­ca

az ese­mény­te­len nap
ün­ne­pi fé­nyé­ben
lát­ha­tat­lan ma­da­rak ke­ring­tek
s a ma­gas­ság
ös­­sze­ért ön­ma­gá­val

ta­lán már nyár­utó volt
egé­szen szí­ne­ha­gyott
vi­rág­ta­lan

ez a pil­la­nat még­is
szán­dék­ta­la­nul vis­­sza­idé­zi
ün­nep vol­tát
a né­ma ének fen­sé­gét
a ki­tá­gult pil­la­na­tot
s a moz­du­lat­lan
érin­tés csend­jét

meg­tör­tént
va­ló igaz

lát­ha­tat­lan ma­da­rak ke­ring­tek
s nem lát­szott a szél ar­ca

5

a vi­lá­gos­ság nap-ide­jé­ben
az örök­től va­ló gon­do­lat
vis­­sza­su­gár­zik ön­ma­gá­ba

tu­dás és hit
ket­tős ha­tal­ma
bir­to­kol­ja a bel­ső csen­det
kris­tálysu­gár­zá­sát
a  v o l t -nak

emel­ke­dik ben­ne
a fel­ol­do­zás med­dő ígé­re­te

meg­idéz­he­tő
a kez­det előt­ti jós­lat

6

a be­zárt ab­la­kon túl
a hab­zó sö­tét­ség

né­ma hul­lá­mok ere­jé­ben
a föld ára­dá­sa

ez a pil­la­nat is
az én időm
akár a pe­csé­tek tit­ka
érin­tet­len
és ki­mond­ha­tat­lan

hull vis­­sza ön­ma­gá­ba
a fe­ke­te­ség sú­lyos csend­je
érez­ni ben­ne az űr hi­de­gét
s a ván­dor­ma­da­rak hi­á­nyát
a mes­­sze­ség­ben

7

még a han­gok és a tör­té­né­sek
a sül­­lye­dés és az emel­ke­dés
lát­ha­tó és meg­él­he­tő em­lé­kei

a tér sod­rá­sá­ban
a ta­ga­dás tör­vé­nyé­nek
vég­ső csend­je

le­het kér­dés
le­het út

min­den ami le­zárt
s min­den ami foly­tat­ha­tó

az  e g é s z  mél­tó­sá­ga

ki­bom­lik a vi­lá­gos­ság
az ös­­sze­fog­la­lás hi­té­ben

min­den ben­nemva­ló
han­gok tör­té­né­sek
az em­lé­kek em­lé­kei

8

ami kö­ze­le­dik
nem épül sza­vak­ká
mint­ha len­ne
egy má­sik lé­te­zés
túl az is­mert va­lón
s kí­vül ön­ma­gán

is­ten-lét
a ha­lál anyag­ta­lan­sá­ga

a je­le­né­sek csend­je
be­tel­je­sül