Napló
37. Tokaji Írótábor – Élő nyelv, élő irodalom – Hagyomány és kihívások címmel augusztus 12-én kezdődött és 14-ig tartott a 37. Tokaji Írótábor, amelynek résztvevői Kazinczy Ferencről is meg-emlékeztek. Mintegy kétszáz szakmai érdeklődő: írók, költők, esztéták, irodalomtörténészek vettek részt augusztus 12. és 14. között a 37. Tokaji Írótáborban. A tanácskozásoknak és a kiállításoknak hagyományosan idén is Tokaj adott otthont, ám alkalmi hely-színe is volt a rendezvénynek, ugyanis Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából Széphalomban vendégeskedtek a tábor programjai. Az írótábor címe utalt a rendezvény fő témájára is, amely idén – a magyar nyelv évében – maga a magyar nyelv. Ennek megfelelően a szakemberek a nyelv általános helyzetéről, sorsáról, megújításáról is tanácskoztak. Magyar írók és irodalmárok a megnyitó napján e témában plenáris ülésen vehettek részt, majd munkacsoportokban vitatták meg a nyelvőrzés, nyelvújítás kérdéseit. (Litera)
Kertész Imre kapta a Jean Amery-díjat
Kertész Imre Nobel-díjas magyar író kapta idén esszéírói munkásságáért a Jean Amery-díjat – közölte augusztus elején a Klett-Cotta Kiadó Stuttgartban. Esszéiben a 79 éves író szenvedélyesen védelmezi az emberiség szabadságát. „Kertész eszszéírói munkássága annak a felvilágosult gondolkodásnak a híve, amely leszűrte a fasizmus és a kommunizmus barbárságainak tanulságait” – indokolta döntését az irodalomtudósokból és kritikusokból álló zsűri. A 12 ezer euróval járó díjat kétévente adják át a frankfurti könyv-vásáron. (MTI)
Emléktábla Kulcsár Tibornak
A perbenyiki falunapok rendezvényén augusztus 23-án került sor Kulcsár Tibor emléktáblájának felavatására az egykori tanítói lak falán, ahol a költő szüleivel lakott. Az emléktábla-avatást megelőzően a helyi kultúrházban emlékműsorral emlékeztek a köl-tő életművére.
Arany Opus Díj
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Arany Opus Díj címmel szépirodalmi
pályázatot hirdet szlovákiai magyar (állandó szlovákiai lakhellyel rendelkező)
szerzők számára. A pályázatot az SZMÍT által több éven keresztül sikeresen meghirdetett az „Év Irodalmi Alkotása Pályázat” folytatásaként, annak
követőjeként hirdették meg.
A pályázat címének megváltoztatásával az SZMÍT által alapított új irodalmi folyóirat, az Opus és a díj egymásra utaltságát szeretnénk erősíteni. A pályázatra benyújtható minden olyan magyar nyelven írt széppróza vagy vers, amely nyomtatásban még nem jelent meg, s amelynek közlési jogával a szerző rendelkezik. Egy szerző csak egy művel vehet részt a pályázaton. Tematikai megkötés nincs. A pályamunkát postai küldeményként, minden oldalán jeligével ellátva, három nyomtatott példányban és digitális formában (floppylemezen, CD-n stb.) is kérjük benyújtani. A pályaműhöz külön, zárt borítékban csatolandó a szerzőjének neve és lakcíme. Ezen a borítékon legyen feltüntetve a pályázó jeligéje is. A külső borítékra pedig kérjük ráírni: Arany Opus Díj. Levélcím: Spoločnosť maďarských spisovateľov na Slovensku, Dom podnikateľov, Kukučínova 459, 929 01 Dunajská Streda A pályázatok beérkezési határideje: 2009. szeptember 30. Pályadíj: 330 euro, valamint Dolán György festőművész Zöld alma című festménye. Olvasói különdíj: 160 euro és értékes könyvcsomag. A pályázatra benyújtott szépirodalmi alkotásokat elbíráló zsűri tagjai: Grendel Lajos Kossuth-díjas író, Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő és Csehy Zoltán József Attila-díjas költő.
Elhunyt Püski Sándor könyvkiadó
Püski Sándor könyvkiadó életének 99. esztendejében augusztus 3-án Budapesten elhunyt. 1935-ben a budapesti egyetemen jogi doktori címet szerzett, ismertté és megbecsültté azonban könyvkiadói tevékenysége, a népi írók műveinek kiadása tette. Könyvesboltot 1938-ban nyitott Budapesten, ahol az általa szerkesztett és sokszorosított egyetemi jegyzetekkel kereskedett. 1939-ben a népi írók műveinek kiadására megalapította a Magyar Élet Könyvkiadót. Szervezője volt az 1942. és az 1943. évi szárszói konferenciának. Üzlete államosítása után (1950) kerámiakészítéssel foglalkozott, majd miután 1962-ben hamis vádak alapján bebörtönözték, szabadulása után (1963) 1970-ben (feleségével együtt) kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol könyvkereskedést nyitott, majd 1975-től Püski Kiadó néven ismét könyvkiadásba fogott. 1989-ben hazatért, és Budapesten a Krisztina körúton kiadót és könyvesboltot alapított. Munkásságáért 2005-ben (feleségével együtt) Szent István-díjjal, 2001 februárjában pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. 1990-ben a Bethlen Gábor-díjat vehette át, 1996-ban pedig Budapest díszpolgára lett.
Elhunyt Sulyok Vince
Az író, költő, műfordító, történész 77 éves korában, norvégiai otthonában hunyt el. Ménfőcsanak szülötte az 56-os forradalmat követő megtorlás miatt emigrált. Pályafutását választott hazájában, Norvégiában teljesítette ki. Egyik legjelentősebb alkotása az a norvég nyelven írt kötet, amely több mint 700 oldalon mutatja be Magyarország történetét. Művét tankönyvként használják a skandináv országok egyetemein. Sulyok Vincét 1994-ben Bethlen Gábor-díjjal tüntették ki. 1975-ben megkapta Oslo város irodalmi díját a norvég nyelvű Petőfi-válogatásáért. 1996-ban a Pro Cultura Hungarica-díjat vehette át.
.