Margó: Őszinte szóval

Szerző: Gyüre Lajos
Most, amikor lassan közeledünk a Csemadok fennállásának hatvanadik évfordulójához, s olvasom Popély Árpád tudományos igénnyel feldolgozott könyvét a mozgalom életéről, az 1968-as időszakról, felötlik bennem a kérdés: vajon mi késztette az akkori Csemadok-vezetést arra, hogy az újat, a jobbat, a jogainkat követelő egyéneket – akik törvénycikkelyekben is szerették volna biztosítva látni a szlovákiai magyarság helyzetét – elgáncsolják, félreállítsák.

 Nota bene, egy életre megbélyegezzék őket. Pozícióféltés? Belső hatalmi harc? Generációs váltás? Popély Árpád ennek az időszaknak állít emléket kitűnően összeállított könyvében a feltárt írásos anyag ismeretében. A könyvben szereplő dokumentumok egyike az elveszett-nek hitt, Kassáról elindított „Őszinte szó”. (Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság, 83. old.) Jó, hogy így szembeállítva a dokumentumokat, világos képet kap az olvasó a tények ismeretében a valós eseményekről. Ezért kitűnő a könyv.

És itt van! Az elveszettnek hitt levél előkerült a Csemadok KB levéltárának tudományos részletességgel való feltárásakor! Végre egy dokumentum – amely nem tűnt el, ám sokáig nem tudták, ki, vagy kik voltak a szerzői. Vele egy időben a „levél” elemzőjének a neve, akinek jelentésében ott áll, kik is a „szerzők”. Béres József, Mede István és Gyüre Lajos. Megvan tehát! De magáról a levél kelet-kezéséről a bíráló inkvizítor keveset tudott – mondjuk ki a nevét, ha ő kiírta a miénket – s minden valószínűség szerint továbbította azt az SZLKP KB-ra is, a Csemadok akkori főtitkára: Varga János! – A feljelentéseken túl, vörös posztóként vagy inkább véres kardként országszerte körülhordozta elrettentő példaként.

Az idő tájt Béres József a Csemadok kassai járási vezető titkára volt (a Csemadok KB megszüntette a kerületi titkárságokat, s az „apparátus” dolgozóit besorolta a szervezet járási titkárságaiba). Mede István fiatal, kezdő bíró volt a Kelet-szlovákiai Bíróságon, illetve a Csemadok kassai járási elnöke. Jómagam alig egy féléve kerültem vissza Kassára, hogy elfoglaljam a már jóváhagyott helyemet a Kerületi Nemzeti Bizottság közművelődési osztályán, mint a magyar ügyek szakfelügyelője. Közben az azelőtti években kassai tartózkodásom alatt végzett kulturális tevékenységemet ismerve, egyben a Csemadok városi alapszer-vezetének elnökévé is megválasztottak. (Ezek voltak tehát azok az előzmények, amelyet Varga János, a Csemadok KB főtitkára 1968-ban nem ismert, vagy nem akart tudomásul venni.)

1968 március elején, miután megkaptuk a Csemadok országos elnökségének körlevelét arra nézve, tegyük meg javaslatainkat: hogyan, és miképpen képzeljük el a Csemadokban a megváltozott politikai-közéleti helyzetben való tevékenység felfrissítését, belső életének átalakítását, javítását. (Tehát nem titkos szervezkedés! A Csemadok KB felkérésére írt és az alapszabálynak megfelelő javaslat továbbítása volt a célunk a felsőbb szervek felé.)

Mint a KNB közművelődési osztályának a magyar ügyeket vezető szakfelügyelője, módomban állt hivatalból is egy szélesebb körű értelmiségi találkozót összehívni, s tartani az egész kerületben, karöltve a Csemadok szervezetekkel. A rendezvény anyagi téren így biztosított volt. Ehhez azonban szükség volt egy átfo-gó, mintegy bevezető, vitaindító tanulmányra. Ennek megírására a kassai alapszer-vezet elnöksége hármunkat: Béres Józsefet, Mede Istvánt és engem jelölt ki. Mivel a Csemadok KB nagyon rövid időt jelölt meg a javaslat leadására, a Szepsi körúti lakásomon összeülve elkészítettük a javaslatunkat „Őszinte szó” címen. Ezt az anyagot a március eleji közgyűlésen az összehívott széles körű tagság elé terjesztettük, jóváhagyás végett. A rendezvényen jelen volt (s több javaslatot is tett) a KB elnökségi tagja, a buzitai földműves-szövetkezet elnöke Vajányi László. Kolár Péter az ifjúság, közelebbről a Csemadok alapszervezetben nagy létszámot képviselő ipariskola diákjait képviselte. És természetesen ott voltak még a kerületből meg-hívott értelmiségiek, a régió járási titkárai stb. A közgyűlést a Bankó Szállóban rendeztük, s a több oldalt kitevő, kézzel írt kiegészítő javaslatokkal elfogadott szöveget átadtuk az ugyan meg nem választott, de facto azonban jelen lévő kassai járási titkárnak, gépelje le és küldje el a Csemadok KB-nak, illetve az egyes járási titkár-ságoknak, tanulmányozás végett. Mit is követeltünk mi akkor? Idézet az „Őszinte szó” szövegéből: „Két évtized után ismét sorsdöntő, elhatároló időket élünk. Az ország népét az új, progresszív gondolatok foglalkoztatják, úgy érezzük, hogy e történelmi vita során nekünk is hangot kell adni, az itt élő magyarságnak arra nézve, hogyan képzeljük el további életünket.

…Az eddigi országos konferenciákon sokszor felvetődött az a kérdés, hogy a Csemadok érdekvédelmi szervezet-e vagy nem. Meg kell mondanunk, hogy amelyik szervezet tagadja érdekvédelmi jellegét, az tagadja létjogosultságát is.”…

A „levelet” tele helyesírási hibával, zavaros értelmezési eltérésekkel postázta a járási titkár, mivel a leadási idő rövidsége miatt nem került vissza hozzánk a vég-legesített szöveg, s a benne lévő nyelvtani, értelmezési zavarok kiküszöbölésére nem volt lehetőségünk. (Lásd: Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság, 83. old.) Hogy csak az egyik ilyen elírást említsem, az eredeti szövegben ez állt: „ezek az emberek ma (értsd szalonkommunisták) – a pálfordulás időszaka lévén – úgy állítják be magukat, mintha ők lettek volna azok, akiknek érdeme, hogy a mai demokratizálódási folyamat megindult”… (Őszinte szóval) És mi lett ebből a szövegből? A járási titkár előtt ismeretlen fogalom volt a „pálfordulás”, – amely rávilágított volna a köpönyegforgató politikusokra – és lett belőle „pártfordulás”, gondolván, hogy ez legalább értelmes szó.

Megmosolyogtató, de ez az igazság! Béres Jóska javaslatára az „Őszinte szó” szövegébe betettünk egy olyan mondatot, amely ma ugyan meghökkentő, de akkor számunkra a biztos védelmet jelentette, s nem lehetett kiforgatni, mert igaz volt: „Lőrincz Gyula a legutóbbi KB elnökségi ülésén hangoztatta, hogy mindeddig egye-dül kellett kiállnia a magyarság védelmében”… „joggal kérjük tőle számon, hogy húsz éve képtelen volt, mint a Csemadok országos elnöke odahatni, hogy akár csak egy politikai dolgozónk magyar részről vagy főiskolásunk ment volna ki Moszkvába, hogy magasabb pártfőiskolát végzett volna, ugyanakkor a csak harminc-háromezer lélekszámot számláló ukránok legalább 15 ilyen politikai képzettségű emberrel rendelkeznek s nem probléma részükre az új helyzetnek megfelelően a hivatalokat, szervezeteket betölteni megfelelő politikai látókörrel rendelkező emberekkel.” (Idézet az Őszinte szó szövegéből.) (A Csemadokban pedig, Gyl) „Azt lehet mondani, hogy fennállása óta ugyanazzal az apparátussal dolgozik – akik már rég bebizonyították, hogy képtelenek több, nagyobb munkát kifejteni, mint amit eddig végeztek, s nincs meg az előfeltétele annak, hogy a továbbiakban jobb munkát tudnának kifejteni – tisztelet a kivételnek… A Csemadok KB titkársága azzal indokolta nagyon sokszor az értelmiségiektől való idegenkedést, hogy osztályellenségnek tartotta őket. De mondjuk ki nyíltan, ezzel semmi mást nem akartak leplezni, mint a személyi kultusz egyik válfaját.”

Az „Őszinte szóval” című állásfoglalásnak a Csemadok KB-hoz való eljuttatása után részünkre az „ügy” lezárult. De a konszolidációs folyamatban az anyagot sokszor felhasználták Dobos László ellen, mintegy bizonyítékként, hogy titokban ő állt a szerzők mögött, mivel a levélben foglaltakból a Dunaszerdahelyen megtartott Központi Bizottság ülésén (1968. márc. 12-én) elhangzott beszédében ezt mondta: „Nem tudok elképzelni új nemzetiségi politikát azokkal az emberekkel, akik ezt eddig gyakorolták, tisztelet a kivételnek!” (idézet Varga János konszolidációs levelének 1970. aug. 18.-án az Új Szóban megjelent cikkéből, melyben Dobos László kijelentését zászlóként lobogtatta, mondván: az ilyen és hasonló gondol-kodású embereket ki kell zárni sorainkból!) Értsd: a Csemadokból!

Valószínű, hogy Varga János következtetésében abból indult ki, hogy Dobos László beszéde egyes részeiben nagyjából megegyezett a mi akkori követelé-sünkkel.
Miért írtam le ma, negyven évvel e sorokat a történtek után? (Akár évforduló is lehetne.) Hogy tisztázzam magamban: igazunk volt-e akkor, vagy sem. Hogy a mai fiatal olvasó, ha kezébe veszi Popély Árpád könyvét, tisztán lásson az 1968-as eseményekben, Csemadok-vonatkozásban is. Volna elég tennivaló!