Villebald: Számítógépes versek

        recsegnek az ágak
        idegen ütemre,
        tornyosul a harag,
        rozsdát szór szívemre

        rám verte durva bilincsét az este,
        boldogan olvadnék most puha tenyeredbe

        nyújtózkodik a reggel,
        én az éjfélt várom,
        versem sustorog át
        sűrű éjszakákon

        a szél hárfázza neved hangsorát,
        almazöld, enyhekék szemed bársonyát

        hajnal nedve ködlik,
        kiserkent ködfátyol,
        áttetsző ködfüggöny:
        ködfolt-lényed távol
        ködkürt szóra táncol

        jégfelhő, jégverés, jéghideg ébredés,
        jégfátyol jéghegyek jegelik szívemet,
        jégmadár jégszeme, jégmezőn jégvirág,
        jégverem jégtorlasz, jéglelkem jégsivár

        mikor pillantásod felém rebben,
        lelkem hozzád lopakodik csendben,
        révedező szíved topog,
        gyöngylelkedből kincset lopok

        az alkonyat topázkék fátyla
        lepelként terül az útszéli fákra,
        oly erővel nyit utat a februári ködön,
        ahogy én rólad álmaimat szövöm
        virág vagy a szívemen,
        szerencse, hogy nem vagy rózsa,
        mert akkor a szívem szúrna

        ha az üzenettár bételne, van-é akkor b-terve,
        mert az a gondja, hogy csak 86 sms-t tárol telefonja

        szerinted milyen legyen egy férfi,
        olyan mint a kék törpökből Tréfi,
        vagy úgy oldjon meg minden gondot,
        mint a jólfésült james bo(lo)ndok,
        vagy úgy énekeljen-é, mint McHaver,
        vagy erős, aki mindig követ emel,
        – olyan legyen, mint te,
        mindenből egy kevés csippentve

        most sajnálom, hogy nem tanultam gitáron,
        képzelje, verseimet kísérettel adnám elő,
        s ön, mint szerelmes hölgy lengén jönne elő,
        sejtelmesen nyögne: óh, a nagy Ő

        örülök, hogy holnap látlak,
        mert hiányod nekem árthat,
        most is olyan hideg vagyok,
        ha meglátlak begyulladok

        oly puhák az ajkaid, mint a Mingek selyme,
        vizenyős dombok közt nyelved van elrejtve,
        úgy emlékszem voltak Mingek,
        és selyme is volt majdnem mindnek

        oly puhák az ajkaid, mint a Mingek selyme,
        gyönyört adó kútforrás ajkad minden sejtje,
        nyelved játszi könnyedség, cukorízű falat,
        csókod ledöntené a nagy kínai falat

        mondhatod nekem,
        hogy a vers az életem,
        de ha nem lenne ilyen ihlet,
        mit lelkem csak szemedből meríthet,
        nem írnék egy árva sort se,
        csak állnék, mint egy öreg Porsche