Jaroslav Seifert versei

Az utak peremén  
        A fejre sapkát, rózsát a kabátra,
        úgy megy a kapun ki, más rózsát visel,
        arra féltékeny, aki vele hál ma,
        hervadó illata a szívén hal el.

        Az út szélén sok karbantartó munkás
        a kavicsrakásnál; áll a fonókerék,
        a dal elnémul, arcát egy szép, kockás
        kendő takarja, s egy másik a kezét.

        Sírjanak a nők a konyha sarkában
        keserűn. S a férfi? Mi legyen vele?
        Holtan jön már. Már nincs sapkában,
        és szívén a rózsa hervadt levele.

        Forrón szeretett szerelem virága,
        úton a sírhoz, hazafelé menet,
        a rózsát bölcsen mint jogart használta,
        de mikor meghalt, kezéből kiesett.
                                         
Éjjel a várban

        Csillagok csúcspontján, éjjel, nyár közepén,
        a katedrálisnál megy árnyékom meg én.
        Halott költők, szentek az oltárral szemben,
        dicsfénytől övezve, nehéz vértezetben,
        segítsetek nekem, hogy elénekeljem

        a csipkék szépségét, melyet a szobrászok
        vésője homokkő szemcséibe vágott
        a császár számára, s daloljátok velem
        a fájdalmat, melyet soha nem takar el
        a hosszú, fekete posztó, sem a selyem.

        Mesterem Vrchlický, ha ő most itt lenne,
        biztosan szomorú zsoltárt énekelne,
        míg én csak lépkedek, sírok. Rejtegettem
        – tudom, gyávaság volt – mindmáig szerelmem,
        amíg e halottat itt lenn meg nem leltem.

        A szó ma nem elég, senkivel meg nem áll,
        alighogy kiejted, a távolba száll.
        Keserű a kakas kukorékolása,
        szögeket vernek már a magas állásba,
        ravatalunkon a hajnal hasadása.

Ének a lányokról

        A város közepén hosszú folyó, sétány,
        összeköti partját hét karcsú híd íve,
        a parton ezernyi gyönyörű lány sétál,
        mindnek más az arca, a teste, a szíve.

        A nagy szerelemnek forró sugarában
        szívtől szívig jársz, hogy kezed melegítsék,
              a parton gyönyörű álmok ezer lányban,
        egyformák egy szálig, nincs köztük különbség.

                             Fordította Pereszlényi Sándor