Csáky Károly – Parancsolat
Pihenj
élő tilalomfák árnyékában,
mielőtt
vándorlásod folytatnád
a mindenség útján.
Vésd fel valahová
– csak úgy magadnak:
se élét,
se hegyét
a késnek
ég felé
ne fordítsd!
Emlékezzél:
az élet Ura
lakik asztalodon,
ezért se kenyér,
se cipó
jele nélkül a keresztnek
késsel felszegve ne legyen!
Hidd:
trón felé lépcsőt
csalárd ördög
nem építhet;
ki bűnös és bűntől hevül,
csak a poklok tornácán
rophatja
tán-
cát!
Megsemmisítés
Leestünk,
s ti átléptetek
testünk
felett.
Néztünk
rátok,
s csak az
átok
szállt mireánk.
Kibontottuk tarisznyánkat,
de széttapostátok
a hamuban sült
pogácsát is,
örömkalácsunkon meg
rég elfújtátok a gyertyát.
Nyújtottuk kezeinket,
kitörettétek azokat.
Indultunk felétek,
tőrbe csaltatok
és elgáncsoltatok.
Félreálltunk,
ám irigyeltétek tőlünk
a helyet
meg a létet
is.
Most
léterhoztátok
hivatalát
a holttányilvánításnak.
Epilógus
Becsuktam
kapuim,
hogy kinyit-
tat-
has-
sanak
nektek.
S ha
neheztel rám
e korai zár-
óráért
kicsinyke hazám,
zörgethetek
magamnak
meglepetés
helyett.
Morbid kép
Itt már délben
lenyugodott napom,
lehetek hát temetésemen
a saját papom.
Sírom
rég
megásattátok
velem,
fölötte füstölög egyre
évek óta
a
tömjén.
Mondanám én:
gödrömbe eső hullik
szenteltvíz helyett,
de a néma
már nem beszélhet.
Hiszem:
megbocsát nekem
az Isten
így is,
csak megédemel-
jem.
Képek és látomások
Itt állok erkélyemen
ég és föld között,
hová a csönd
csak éjszakára költözött.
Homlokomon
nyugszik a hold,
tükrében meztelenkedik
a falum,
mint születés után
mosdóteknőben
régen a gyermek.
Csak a köldökzsinór
hiányzik már,
no meg az anyai öl
s az emlő.
A nyelv él még,
igaz, dadog az is
a holdvilágnál
fent
a harmadik emeleten.
Csupán
néhány virág biztat
a felcipelt földben,
hogy bírjam ki reggelig.
Akkor majd kivirrad újra,
s tiszta lesz a lég,
hadd érezzem illatát s szagát
a rozmaringnak,
muskátlinak,
fagyalnak, citromfűnek
és mentának,
melyekben
ezer emlék éled újjá
fenn a magasban,
mélyén a lélek-
nek.