Gyüre Lajos: Repedések

„…A Danaidákban ötven női nemiszervet
                                                                                     sorol fel és jellemez”
                                                                                               (Németh Zoltán)
                                                                                                                                                                                                                                                              

Csonttá dermedő szobor áll a hidegben,
enged, roppan a kő, szűk repedéseiben
halmozódik a hólé, és a fagy generális

indul, szobrot emel, mázsás terheket old,
zengve roppan a csapkodó vad északi szélben,
orkán tépi ki mind, tőstül metszi a fát,
lám, lovasával a ménjén dől a kőszobor is
törve derékban hull, hóba csapódva így,
állva maradva a talpa nézi a földre zuhant részt,
nimfák dús örömét kéjjel megkeresi:
kényes mének bronzban pompázó dorongját,
így sóhajt a talap, nagy a szerencse, ó,
semmi a kár, ha a szerszám ép, a kupakja kerek,
pénisze nem tört és fütyköse égre tekint,
így mutatja, merre keressed a vénuszi dombot:
nézd az időt, hogy múl, szűz vaginát ha találsz,
akkor emeld a dárdád, ó, ha pattan az emlő,
szinte ha vénlányt hágsz, ágyúval ne tüzelj,
akkor a pálcád kíméld, és hagyd másra erőd,
klio botja se áll, minden likra merőn,
engedi másnak a járt utat, ám de a küzdő téren
rózsaligetre ha lel, bőszen mozdul a rúd,
tönkretapossa az éltes matrónát, a rimát is
– ő a mester, lásd, öcskös, tőle tanulj!