Holmi

Maszkos örömjáték
Csíkszentmihályi Róbert
állat-ember szobrairól

A magyar szobrászművészetben – és az egyetemes plasztikában is – unikum  Csíkszentmihályi Róbert (1940) utóbbi másfél évtizedben keletkezett állat-ember kollekciója. Nem állatábrázolásokról van szó, hanem a maszk mögötti ember – Picasso ezt festményen, szoborban is kitűnően megvalósította – ősiségbe burkolódzó vad ösztönéletéről. Vagy: az emberben megbúvó állat emberi, s ugyan-akkor a bestiárium filozófiai valóságát csaknem teljességgel kimerítő állati tulajdonságairól. A kettő egy? Állat és ember – ösztön-életében, szerelmében, fölfuvalkodottságában, magatartásában – valójában különbözik-e egymástól? Amikor lejöttünk a fáról, tartott-e a természet olyan tükröt elénk – noha akkor még, sajnos, nem volt üvegcsiszoló –, amelyben nemcsak szépséges arcunkat láttuk, hanem a rútat is?
Csíkszentmihályi humorral, jellemteremtő plasztikai bravúrral, fullánkos világ- és önismerettel – de a szoborpalás-tot mindig ünnepi módon cizellálva – mindezt megtette. Tangója, nézd a lépéseket, a mitológiai súlyt sem levetvén, erővel hasít a rengetegbe, míg a világmindenségnek magát fölkínáló Cicázója – az emberiség felnőttebb részével incselkedő hölgy – az érzelmek anatómiájának a megtanulására-elsajátítására sarkall.
Ha erő kell a világnak, hiszen a konzumlét sátorát ilyen durung dorongok tartják, ott a falloszával kőbástyát is átlyukasztó Nagyfiú, ha pedig lírai szárnyalásra van szükség – a szobor kitárulkozása egyfajta szabadságjelkép is – az álmainkat röptető Szárnyasra vetjük a tekintetünket.
Nincs nagyobb szomorúság, mint amit a kivetett – vagy saját akaratából elcsángált – őzsuta mutat (Ködös reggel), és nincs nagyobb erő, mint amit az Üvöltés, a világot fölrázó ősi riadalom megtestesítője közvetít. Egyáltalán, az emberben lakozó állat képes-e önmagát arra a szintre emelni – mily nevetségesen szomorú, ugyanakkor elgondolkodtató a Kutyául értelmiségi póza! –, amely adalék lehet a világ őskáoszának „megszenteléséhez”?
Megszentelés? Inkább – a könyörületet nem ismerő groteszk ábrázolásmóddal és nem kevésbé meghökkentő alakító erővel való – föloldás!
Széttörni a bennünk lévő, kiteljesedésünket gátoló Gonoszt, hogy mielőbb lakói lehessünk – fölöttébb mindez illúziónak tűnik – álmaink csillagsátorának!
A szépséges rút kacajjal történő magunkhoz emelése akkor lesz az igazi, ha – akár egy pillanatra is – meglátjuk magunkat eme sanyarú létvalósággal fon-csorozott tükörben. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a kinevetés – önmagunk kinevetésének – báját egész alakos szobor viseli-e magán (Bácsi) vagy csupán állat-ember portrét formázó plasztika (Emeritus).
Az erdei úton, a pázsitos dzsungel-ösvényével a vele való találkozást előkészítő terepen bandukolva – szemérmesen vagy a szemérmeset játszva – akarva-akaratlanul meghalljuk (már akinek van füle a hallásra!) az égi szót, mintha Reményeink Angyala mást sem akarna, mint fölrázni alvó lelkiismeretünket (Sugallat).
A mitológia jelképrendszere, sajátos, csak Csíkszentmihályi Róbertre jellemző átörökítéssel, itt is működik, mint ahogy a Hiedelmek őserejű bikája is áttöri a „falat”, ha az invenciózus Mester – kezében az anyag  robbanó mítosz – úgy akarja.
Egyensúlyhelyzetek, jellemtulajdonsággá növő pózok?
Azok is! De még inkább – a maszkos örömjáték mindenkor forrósítja a manézst – bronzba öntött példázatok. Nagyságunk-kicsinységünk egyszer fénylő, máskor rozsdás koronái.

SZAKOLCZAY LAJOS

Kegyelet
2011. február 2-án, súlyos betegség után, huszonkilenc éves korában elhunyt Leck Gábor költő. Váratlanul tűnt föl az irodalomban, a Madách-Posonium Kiadónál huszonegy évesen megjelent, A vízvezeték-szerelő egy napja című első verseskötetével rögtön elnyerte a Madách-Posonium Irodalmi Díj Első Kötetes Szerzői Díját – s tragikusan fiatalon távozott az életből. Kitüntetése alkalmából elmondott – és folyóiratunk 2004. júliusi számában olvasható – laudációjában Tőzsér Árpád „kicsit Füst Milán-i értelemben vett emelkedett, de objektív lírának” nevezte Leck Gábor verseit, ama tény „szenvtelen (»egykedvű«) tudomásulvételének”, hogy „az ember az egzisztenciális, társadalmi és természeti borzalmak között is képes tovább élni, »túlélni«…”, s amelyekben „a csak önmagukra utaló szövegversek dömpingjében mer visszamenni az ősforrásokhoz”, ahol „a jel és jelentés még együtt bugyog”, és meri verseit az élet képességére, az életre vonatkoztatni”. – A szerkesztőség

Évforduló
115 évvel ezelőtt született FLACHBARTH ERNŐ (1896. március 3. – 1955. december 15.) jogtudós; 110 éves lenne ESTERHÁZY JÁNOS gróf (1901. március 14. – 1957. március 8.) mártírhalált halt politikus és közíró, továbbá BÁNYAI PÁL (1901. március 24. – 1943. december 14.) író, publicista, valamint POZSONYI ANNA (W. Wimberger; 1901. március 31. – 1992. december 16.) költő, író, újságíró; 100 évvel ezelőtt született CZAGÁNY IVÁN (1911. márc. 27. – 1995. november 25.) műfordító; 70 éve, 1941. március 6-án hunyt el SELLYEI JÓZSEF író (született: 1909. január 1.); 45 éve, 1966. március 30-án halt meg ESTERHÁZY LUJZA grófnő (született: 1899. május 7.) emlékiratíró, közíró.

Köszöntő
Március 20-án 80. születésnapját ünnepli GYÜRE LAJOS költő, író; március 15-én 70 éves GÁGYOR JÓZSEF néprajzi szakíró és gyűjtő; március 8-án 60 éves HORVÁTH GÉZA zenei szakíró és tankönyvíró; illetve március 21-én betölti 55. életévét CSÁKY PÁL író, közíró, politikus. Gratulálunk!

Hol, mi  

Január 18-án LACZA TIHAMÉR szerkesztő a Pozsonyi Casinóban bemutatta a szlovákiai magyar tudományos élet és ismeretterjesztő irodalom szerkesztésében megjelent, A tudomány szolgálatában című arcképcsarnokát, mely február 17-én a dunaszerdahelyi Budapest Kávézó Vámbéry Irodalmi Estjei sorában Glatz Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója meghívásával is bemutatására került. Január 20-án LACZA TIHAMÉR a magyar származású Nobel-díjasokról tartott előadást Szencen, a Szenci Molnár Albert Klubban.

Január 22-én Nagycsalomján, Gáspár Imre szülőfalujában tartottak megemlékezést az ismert műfordítóról, a szlovák–magyar kulturális és irodalmi kapcsolatok jeles személyiségéről, melynek keretében Aki Krúdyt felfedezte  irodalmunknak, s aki Sládkovičcsal barátkozott címmel többek között CSÁKY KÁROLY irodalom- és művelődéstörténész, néprajzkutató tartott előadást.

Január 21-én tartotta meg soron levő ülését a Szlovákiai Magyar Írók választmánya.

Január 24-én TŐZSÉR ÁRPÁD Kossuth-díjas költő volt MIKLÓSI PÉTER vendége Pozsonyban a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának Múzeumi Szalon elnevezésű sorozatában.  

Január 27-én RÁCZ BOGLÁRKA  Ahová meg nem érkezünk című második verseskötetét SZÁSZI ZOLTÁN mutatta be Füleken

Január 27-én „…a múltat be kell vallani” címmel tartottak kétnapos tanácskozást Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban, melyen többek közt elhangzott BÁRCZI ZSÓFIA A hollét bizonytalansága. Határ- és identitáskérdések a húszas-harmincas évek szlovenszkói prózájában (lásd e havi számunkban), valamint BENYOVSZKY KRISZTIÁN Közép-európai kozmopolita szakácskönyv. Ignotus: Emma asszony szakácskönyve című előadása. A tanácskozáson szlovákiai magyar témájú előadást tartott még Szilágyi Zsófia („Mint egy modern Julianus barát”. Móricz útjai „Szlovenszkóban” és „Ruszinszkóban” 1926 és 1930 között), valamint Jablonczay Tímea is (Szenes Erzsi prózája a két világháború között).

Január 28-án SIMON ATTILA Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban című kötetének bemutatójára került sor Somorján a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban; a szerzővel CSANDA GÁBOR beszélgetett. A könyvet a Kassai Polgári Klub rendezésében, BALASSA ZOLTÁN fölvezetésével február 8-án Kassán, február 10-én pedig a Közép-európai Kulturális Intézet és az Európai Utas Alapítvány szervezésében Budapesten is bemutatták, ahol mások mellett SZARKA LÁSZLÓ értékelte azt.   

Február 1-jén TAKÁCS ANDRÁS néptáncgyűjtővel, koreográfussal, szakíróval frissen megjelent A legkisebb fiú vándorlásai című könyvéről beszélgetett a Pozsonyi Casinóban VOJTEK MIKLÓS balett-táncos, szólista, táncpedagógus, szakíró.

Február 3-án SIMON SZABOLCS Nyelvi szondázások. Alkalmazott nyelvészeti tanulmányok a szlovákiai magyar nyelvhasználat köréből című tanulmánykötetét mutatta be a dunaszerdahelyi Budapest Kávézó Vámbéry Irodalmi Estek sorozatában MISAD KATALIN, VÖRÖS OTTÓ és TÖRÖK TAMÁS.

Február 4-én a nagymegyeri városi könyvtárban találkozott gimnazista olvasóival HARASZTI MÁRIA.

Február 5-én MIZSER ATTILA írt Ayhan Gökhan Fotelapa című verseskötetéről a budapesti Népszabadságban.

Február 7-én Gál Tamás színművész és Lakatos Róbert brácsaművész a szenci gimnazisták körében is előadták a TÓTH LÁSZLÓ verseiből készült, Jöttünk külhonból… című önálló műsorukat. Az összeállítás CD-bemutatóval egybekötött további előadására február 19-én a komáromi RÉV-ben került sor.

Február 10-én közös estet tartott A szlovák és a magyar irodalom találkozása Budapesten címmel a Szlovák Intézetben a Magyar Lettre Internationale és a pozsonyi Revue svetovej literatúry magyar és szlovák írók, műfordítók részvételével. A beszélgetést JUHÁSZ KATALIN és NÉMETH ZOLTÁN vezették.