A fehér fény misztériuma

Nagy József A színek harmadik világa című könyvéről*

Nagy József festő- és grafikusművész napjainak túlnyomó részét már évtizedek óta egy pozsonypüspöki családi házban berendezett műteremben tölti, vázlatok, tervek, félig elkészült gobelinek, valamint grafikákkal, metszetekkel teli fiókok meghitt táraságában. Ezeknek a fiókoknak a tartalma egyébként akár önálló dolgozat témája is lehetne, hiszen számtalan olyan alkotás lapul bennük, amelyeket csak a művész közeli ismerősei, barátai láthattak eddig.

 Egy asztalkán az elmaradhatatlan sakk-készlet is ott pihen, hiszen látogatóival, barátaival sakkozni is szokott (korábban egy pozsonyi klub regisztrált játékosa is volt). Jellemző környezet, mondhatni: galéria ez, hiszen kulisszaként szolgál Nagy József világához, s maga a művész a tárlatvezető benne. Szívesen beszél alkotásairól, de nem-csak értelmezi őket, hanem gyakran a megszületésük egyes fázisait is részletesen elmeséli vendégeinek. Ilyenkor derül ki, mennyire tudatosan alkot, és szívesen kísérletezik is. A pozsonyi művészeti akadémián kapott elméleti ismeretek legfeljebb az indulásban segíthették, későbbi pályáján tudatosan tovább képezte magát, és nemcsak új technikákat sajátított el, hanem régi elméleti könyveket is fellapozott. Valamikor az 1960-as évek második felében kezdte tanulmányozni Goethe színelméletét. A három kötetet lánya segítségével olvasgatta, és fordításokat készített belőlük. Ezeket a szövegeket aztán beépítette abba a folyamatosan bővülő kéziratba, amely a saját „színelméletének” a foglalata lett. A kézzel írt szöveget később legépelte, és a lapokat egyfajta könyvként őrizgette. Az illusztrációkat is – szorgos, olykor nagy türelmet igénylő munkával – maga állította össze. Színes papír- és kartonlapokból, rongyokból, bőrből és más vágható anyagokból különböző alakzatokat vágott ki, és ezeket elmélete magyarázata céljából egymáshoz illesztgette-ragasztgatta. Na-gyon kedvelte a csillogó felületeket, ezekkel sokféle effektust lehetett létrehozni. Ez a szenvedélye családtagjaira is átragadt, rajzfilmanimátor lánya és unokája is szenvedélyes „anyaggyűjtő”. A színek harmadik világa – akkor még cím nélküli – kézirata 1967 és 1973 között készült, majd évtizedeken át az egyik fiókban hevert – más, időközben keletkezett kéziratokkal együtt. Mert Nagy József az alkotó munka során, mintegy pihenésképp, gyakran lejegyzett érdekes történeteket, megállapításokat, és ezek idővel összefüggő szöveggé álltak össze. Meg-írta és megrajzolta a magyar nemzet történetét is a maga szem-szögéből, ezt a képzőművészeti alkotásként is különleges kéziratot aztán valakinek odaajándékozta, abban a hiszemben, hogy jó kezekbe kerül. Én még láttam ezt a munkát, és amikor megtudtam, hogy mi történt vele, ugyancsak elszomorodtam, mert több mint bizonyos, hogy örökre nyoma veszett.
A nyolcvanöt éves művész – bár egészsége az utóbbi években megrendült – ma sem pihen. Műtermében egyre szaporodnak a vázlatok és a gobelintervek. A faliszőnyeg az a technika, amellyel pályája utolsó periódusában került meghitt viszonyba, s talán ebben tudta legkövetkezetesebben alkalmazni azokat a felismeréseket, amelyeket ebben a kötetben megfogalmazott. Nagy József számára a színek persze nem egyszerűen formai lehetőséget kínálnak, segítségükkel érzelmeket és gyakran elvont gondolatokat fogalmaz meg. Színes alkotásainak témáit részben a ma-gyar múltból, szépirodalmi művekből, a csallóközi parasztvilágból meríti, ugyan-akkor az emberiség jövője miatti aggódás is megjelenik műveiben. A Median Kiadó nagy feladatra vállalkozott, amikor elhatározta Nagy József könyvének a megjelentetését, hiszen nemcsak a megsárgult és szakadozott papírlapokon található szöveget, hanem a rengeteg illusztrációt is a lehető legtökéletesebben kellett digitalizálnia, hogy legalább megközelítően visszaadja a kézirat sajátos hangulatát.
(Median, Pozsony, 2010)

LACZA TIHAMÉR